A térbe lépve azonnal beszippant Szilvitzky Margit munkáinak őszintesége, minden heroikus gesztust mellőző természete. Fehér négyzetekből felépülő műveket látunk, amelyek változatos módon jelennek meg a szemünk előtt. A tér közepén harmonikaszerű alakzat tekereg, a falakon Papírhajtogatások, azaz térbe hajtogatott textilek, egy posztamensen pedig geometriai elemekből összeállított térbeli struktúra, a közepén lyukkal… E munkák témája a fehér négyzet, a malevicsi „tiszta forma”, az azonban egészen elképesztő, hogy ez milyen sokféleképpen jelenik meg és értelmeződik.
Ahhoz, hogy ezt a kiállítást jól értsünk, fontos tisztázni, milyen volt az az út, amit Szilvitzky Margit bejárt, mire rátalált a négyzetre.
A hatvanas években még főként ruhatervezéssel foglalkozott, először 1968-ban állított ki textilműveket. Az Ernst Múzeum Textil falikép ’68 című kiállításán szereplő munkáiból látszott, hogy akkorra már megtette az első lépést az alkalmazott művészettől az önálló textilkép, az egyedi műtárgy felé. Már e lírai hangvételű, népművészeti és neoszecessziós motívumokat felvonultató korai munkáiban is tetten érhető az a merész és minden kötöttségtől mentes hang, ami a későbbi korszakaiban markánsabbá vált. Ezen a kiállításon állította ki Tavasz című munkáját, ami emblematikus műve korai alkotói periódusának. A kompozíció hímzett-varrott rajza, a dekoratív formák játékossága, anyagainak árnyéktalan tisztasága friss hangot hozott a textilművészetbe.
A hetvenes évek második felétől eltávolodott az efféle gazdag, organikus kompozícióktól, és a fehér vászon felé fordult, a dekorativitástól a tárgyszerűség felé mozdult. Így mesélt erről a folyamatról: „Valahogy telítődtem, és letisztulásra vágytam. Elkezdett érdekelni a vonal. A természetben minden ágas-bogas, de mi van mögötte, mi van az egyenes vonalakkal? Maradtam a fehér vászonnál; felébe hajtottam, vizes ruhával letakartam és forró vasalóval levasaltam. Hirtelen az éle mentén vonal keletkezett, de megmaradt a háromdimenziós téri hatás is. A hajtogatott fehér vásznakat az élek mentén átforgattam, geometrikus négyzetformátumokat alakítottam. A felületi struktúrák, a fény-árnyék hatások megfigyelése foglalkoztatott.” A minimal art és a konceptuális művészet határain belül mozgó munkáiból válogat az acb.
Már önmagukban is nagyon izgalmas alkotásokról van szó, mivel a textil plasztikai lehetőségeinek sokféle módját villantják fel. Így, egymás mellett pedig megmutatják azt az utat is, amelyet Szilvitzky a textillel való kísérletezés során bejárt.
A hajtogatással való játék, a rétegződés és a transzparencia játéka elsőként papírkísérleteiben realizálódott, ezeket az eredményeit vitte át a textilanyagra, majd a térinstallációira.
A kiállítás címét adó munka, A négyzet megtalálása a legkorábbi ezek közül. Az 1975-ben készült, három darabból álló sorozat programadó munkának tekinthető, mivel mintegy leképezi azt a folyamatot, amit az organikus formáktól a szuprematizmuson át a De Stijlig és a konkretizmus hagyományaira egyaránt reflektáló négyzetig húzódott az életműben.
Aztán a Papírhajtogatás című sorozat négy darabja következik, amelyeken a textilszalagok még síkban kanyarognak, de már világosan mutatják az új irányt. A struktúrákba rendeződő textilszalagok szigorú kalligráfiái, a hajtogatott vásznak élei által kirajzolódó szerkezetek kirajzolják azt a fegyelmezett erőt, amely a kibontakozás felé vitte a művészt.
Aztán ugyanebben az évben, 1976-ban megszületettek azok a művek, amelyek már egészen tárgyszerűek, a klasszikus keretekből kilépve a táblakép és a relief határán billegnek.
Ahogy a művészet tere és a reális tér szigorú válaszvonala fokról fokra elmosódik, az adott mű úgy ingerel mindinkább arra, hogy megérintsük.
Ide tartoznak az Evidenciák és a 100×100-as négyzetek is, amelyek már Szilvitzky emblematikus, a kőszegi Zwingerben megrendezett kiállításán is szerepeltek. Az Evidencia a textil anyagszerűségét kutatja, a két darab között nyíló fekete mező átjáróként tételeződik. A hajtogatások, a szigorú élek reliefszerűvé teszik a műveket.
Még egy lépéssel közelebb állnak a szoborhoz a 100×100-as négyzetek. Az egymásra és egymásba hajtogatott vásznak közepén színes rések nyílnak, amelyek befelé, a mű mélyébe vezetik a látogató tekintetét. A hajtogatások itt már nem csak az anyagban rejlő szerkezet tisztaságára, a rétegződés izgalmára, az élek és a szögek játékára irányítják a figyelmet: az egyes rétegek a befogadóra váratlanul és meglepetésszerűen ható szerkezetet hoznak létre.
Az Enteriőr harmonikaszerűen hajtogatott, egymás mögé illesztett közepén üres „ablak” nyílik, átjáró képződik, amelyen vörös szalag vezet keresztül. A mértani formák egyszerre kölcsönöznek a műnek szigorúságot és tisztaságot. A harmonikaszerűen összeillesztett textilek objektté alakulnak, és a hiány formaképző szerepére irányítják a néző figyelmét. (E mű továbbfejlesztett változata volt az 1979-es Térnégyzet, ami kétméteres magasságával fenséges hatást gyakorolhatott a befogadóra.)
A kiállítóteret a Moduláció II installáció uralja, ami kígyóként tekereg a tér közepén.
Szilvitzkyt mindig is izgatta, hogy térben terjeszkedő textiljei miként hatnak a környezetre. Hogy milyen viszonyba tudnak kerülni az adott kiállítótérrel.
„Számos kiállításban változtattam meg, variáltam a hajtogatással létrehozott geometrikus vagy épp hullámzóan elhelyezkedő textilalakzatokat, mert mindig az érdekelt, hogy az új közegben, az új környezethez alkalmazkodás során hogyan nyerik el formájukat és értelmüket a művek.” Az acb Attachmentben ez a harmonikamotívumból építkező textilplasztika kígyószerűen tekeredik át egy kapun. Van benne valami élőlényszerű, kínai sárkányfigurákat idéző.
E térben ugyan már nem látszik, de érdemes megemlíteni, hogy a nyolcvanas években Szilvitzky újra visszatért a színekhez.
„A textil területén szerzett tapasztalataiból organikusan következett, hogy új irányokat keresve a nyolcvanas évek végén rátaláljon a festészetre.”
A művész így mesélt erről egy interjúban:
„Textiles vénám a nagy méretű anyagokhoz vonzott, így amikor monumentális laufer sátorvászon anyagokkal volt lehetőségem dolgozni, elkezdtem megfesteni a vászonfelületeket. Rájöttem, hogy hiába a vászonfelület, vagyis a textil alapanyag, a festés során ezek már festmények lesznek. Többféle technikát kipróbáltam. (... ) Az orosz festőnők (itt Popovára és Rozanovára utal – a szerk.) nyomdokain ma is azt vallom, hogy a művészet minden műfajra kiterjed – legyen rajz, textil, ruhatervezés, festmény, könyvkészítés. Festményeim hol laufervászonra készültek, hol dobozkartonra, hol fehér vászonra, ahogy a mondanivaló igényelte. A geometrikus formák, a négyzet, sík és tér viszonya mint alkotói problematika mindenütt megmaradt. Egymásba fonódott.”
Szilvitzky Margit A négyzet megtalálása című kiállítása május 21-éig látogatható az acb Attachmentben.
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
