Darvas György, a nemzetközi fesztivál budapesti szervezőintézetének, a Symmetrionnak igazgatója elmondta: százéves az általános relativitáselmélet, ezért ez a fesztivál fő tematikája, erre építették fel az esemény tudományos konferenciájának és kiállításának témáját is. A bécsi Műszaki Egyetemen a konferencia ideje alatt tudományos előadások hallgathatók, többek között Einstein relativitáselméletéről, a fekete lyukakról, a gravitációs hullámokról, a szimmetria és a zene összekapcsolódásáról vagy a nem-euklideszi geometriáról.

 

A budapesti szervezőiroda vezetője a szimmetria fesztivál előadói közül Haresh Lalvani New Yorkban élő indiai művészt emelte ki. Ismertetése szerint Lalvani több fontos New York-i épület díszítőelemét tervezte, több szobra található Manhattanben, valamint a két évvel ezelőtti labdarúgó-világbajnokság labdájának dizájnja és technológiai kidolgozása is az ő tervei alapján készült. Lalvani tartja július 28-án a fesztivál fő előadását, amely a morfológiai szimmetriákról szól. A magyar előadók sorában Beke László művészettörténész hallható a konferencián, amelyen szinte minden természettudományi és műszaki tudományág képviselteti magát.

 

A Symmetrion igazgatója kitért arra is, hogy Bécs belvárosában július 29-én délután családi napot tartanak, ekkor modellépítőkkel települnek ki a Karlsplatz parkjába. Az idei fesztivál képzőművészeti kiállításának művészi koncepciója a tudományos konferenciához kötődően a nem-euklideszi geometria lett. Az erről szóló kiállítás a Collegium Hungaricumban látható. A Non-euklideszi geometria, görbült terek, gravitációs hullámok című tárlat bemutatja, hogy miképpen hatottak és épültek be a tudományos fejlemények a geometrikus művészetre. Dárdai Zsuzsa, a kiállítás kurátora elmondta: a művészet és tudomány határmezsgyéjén egyensúlyozó kiállítás látható majd a bécsi magyar intézetben. ?Érdekes megfigyelni a tárlaton, hogy a tudományos felfedezések miképpen épültek be a geometrikus és gondolati képzőművészetbe? ? világított rá a kurátor.

 

A tárlat több mint harminc nemzetközi művész, jellemzően magyar, osztrák, amerikai és más európai országból származó alkotó műveit mutatja be, köztük az Ausztriában élő magyar művészcsalád, Bortnyik Éva, Tubák Ádám és Tubák Csaba munkáit, akik interaktív művészeti alkotással mutatkoznak be. Haraszty István mobilszobrokkal, Mengyán András pedig vetítéssel vesz részt a kiállításon. A fesztivál szervezője szerint eddig egy szimmetria fesztiválnak sem volt még ilyen gazdag a zenei kínálata. A bécsi magyar kultúrintézetben július 19-én és 20-án Zene és szimmetria alcímmel öt kortárs zenei koncertet is adnak. A programot a moszkvai Csajkovszkij konzervatórium munkatársai állították össze. A zenei kínálat a modern zene és a szimmetria ?kreatív? összekapcsolódását mutatja meg, továbbá a matematika és a genetika ihlette művek hallhatók majd.

 

Darvas György arról is beszélt, hogy egy meghívásnak eleget téve legközelebb várhatóan a németországi Karlsruhében rendezik meg a fesztivált. Mindezt annak apropóján teszik, hogy 2019-ben lesz a Bauhaus művészeti intézmény alapításának századik évfordulója. Az 1989 óta tartó programsorozat célja a kapcsolatteremtés olyan tudósok és művészek között, akik munkásságukban a szimmetria valamely formájával vagy annak hiányával, sérülésével foglalkoznak. Az első hasonló, szimmetria tárgyú rendezvényt 1989-ben, Budapesten tartották, ezt követően Hirosimában, Washingtonban, Haifában, majd Moszkvában rendezték meg a találkozót. A fesztiválnak 2003 és 2009 között Budapest adott otthont, 2013-ban pedig a hollandiai Delft városa.

Forrás: MTI

Fotók: Symmetry Festival 2016 esemény Facebook-oldala/festival.symmetry.hu