Nem szokványos az ön életpályája, hiszen bár színészként ismeri a nagyközönség, erdőmérnöknek tanult. Miként vezetett a színház felé az útja?

Eredetileg erdőmérnök szerettem volna lenni. Nagyon vonzott a természet, és ez a mai napig így van: nem tudok hosszú ideig meglenni erdők, hegyek, patakok vagy madarak nélkül. Éppen ezért a gimnázium elvégzése után felvételiztem a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemre, el is végeztem a képzést, megszereztem az erdőmérnöki diplomát, de a színház iránti vonzalmam, mely már a gimnáziumban kezdődött, nem szűnt meg. A gimnáziumi és az egyetemi évek alatt is játszottam amatőr társulatokban, végül pedig ez vezetett odáig, hogy úgy döntöttem, engem jobban izgat a színház. Bár sokáig azt gondoltam, erdőmérnök leszek és a színház lesz a hobbim, végül úgy alakult, hogy a színház lett a fő foglalkozásom és a természet, az erdő megmaradt kikapcsolódásnak.

_D0A8024_Copy
Fotó: Csákvári Zsigmond

 

Pályafutása során összesen nyolc színháznak ? többek között a kecskeméti Katona József Színháznak, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak és a Bárka Színháznak ? volt tagja, 2009 óta pedig a Radnóti Miklós Színház színésze. Van olyan társulat, illetve időszak, amely különösen kedves az ön számára?

Két nagyon kedves időszakot tudok kiemelni. Az egyik a zalaegerszegi négy év, amit Halasi Imre igazgatása alatt töltöttem el: tulajdonképpen ott, neki köszönhetően indult be igazán a pályám. Látott bennem valamit, ami megragadta, így jobbnál jobb szerepekkel halmozott el. A másik, hasonlóan szép időszakot Nyíregyházán töltöttem Verebes István igazgatása alatt. Az ő végtelen bizalmának köszönhetően fantasztikus darabokban játszhattam, remek csapatban ? olyan társulatot alakított ki, melynek öröm volt a tagja lenni.

 

Mostanáig több mint száz bemutatója volt, tehát nem túlzás azt mondani, hogy temérdek darabban láthatta a közönség. Van olyan darab vagy szerep, amely nagyon élénken megmaradt önben, amelyet sosem felejt el?

Az egyik színészkollégám mondta egyszer, hogy ha az ember pályája során két-három olyan szerepet kap, amely nagyon való neki ? vagy ahogy egymás közt szoktuk mondani, pofán vágja ?, akkor boldog lehet. Ha belegondolunk, ez elég rossz arány, én viszont nagyon szerencsés vagyok ebből a szempontból, hiszen már most több ilyen szerepet tudhatok magam mögött. Nagyon szerettem például az Egerek és emberek című darabban Lennie figuráját és a Mephistót, melyet Zalaegerszegen mutattunk be Halasi Imre rendezésében. De ki kell emelnem még Simon Gray Kicsengetés című darabját, melyet Nyíregyházán rendezett Verebes István, illetve Szerebrjakov karakterét a Ványa bácsiból, melyet Szász János állított színpadra. A szintén Szász János rendezte, Gyulán, egy hatalmas gépcsarnokban bemutatott Marat/Sade is megmaradt bennem, akárcsak Kárpáti Péter Díszelőadás című darabja, mely az azonos című képregényéből készült és egy század elején élő tudós, Hőgyes Endre életéről szól, aki a magyarországi Pasteur Intézet felállításán fáradozik, végül azonban beleőrül a tevékenységébe. Ennek a nagyszerű tudósnak a többek által segített monológja ez az előadás, mely a mai napig felejthetetlen élmény számomra. És természetesen Mohácsi János, illetve az összes Mohácsi-darab, amelyben csak játszottam, kedves a szívemnek. A Krétakört és a Sárga liliomot ? amelyben Kaszás Attilával együtt játszottunk ? sosem felejtem el, de ha a kedvenc darabokról esik szó, Mohácsi János neve mindig végtelen örömmel és szeretettel jut eszembe.

sarga_lilom_027
Sárga liliom
Fotó: Kaiser Ottó/nemzetiszinhaz.hu

 

Legutóbb a Szép Ernő művéből készült, Vőlegény című darabban láthatta a közönség, melynek bemutatója Szentendrén volt. Hogy sikerült a premier?

Erre csak a közönség tudna választ adni, de véleményem szerint nagyon jól sikerült a bemutató, és ezt azért merem határozottan kijelenteni, mert épp tegnap tudtam meg, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel július 16-án, a tervezett esőnap helyett is előadást fogunk tartani. Őszintén mondhatom, hogy nagyszerű csapat jött össze, fantasztikus rendező kezében született meg a darab, és a jelek szerint egy másokat is érdeklő, izgalmas előadást hoztunk létre. Ezt nem a kötelező protokoll mondatja velem, tényleg az az igazság, hogy olyan remek csapat állt össze, amely ritka kincs az ember életében. És azt hiszem, ennek a rendező, Novák Eszter volt a kulcsfigurája, aki szakmai profizmusán túl az egészen különleges lényével olyan hangulatot, derűt csempészett körénk, melynek köszönhetően ezt a rendkívül nehéz darabot nagy lelkesedéssel és örömmel állítottuk színpadra.

A darab ősztől a Belvárosi Színházban lesz látható, de az, hogy a közönség kérésére még egy előadást kell tartanunk Szentendrén, nagy boldogság és azt jelzi, hogy a Vőlegény megszólította az embereket.

 

Mesélne kicsit a karakteréről?

Jaj, Istenem, Csuszik Zsiga! Ez egy legendás szerep! Mindenképpen meg kell említenem, hogy ezt a szerepet Gyabronka József játszotta volna, de sajnos nem tudta elvállalni a szereplést, így esett rám a választás. Novák Eszter kért fel és én rövid gondolkodás nélkül igent mondtam, mert az ember Csuszik Zsigát, a családfőt talán csak egyszer játszhatja el az életben. Legyen is elég ennyi…

volegeny
Vőlegény
Fotó: Deim Balázs/szentendre.hu

 

Színházi szerepei mellett több filmben is feltűnt. Miképpen került közel a filmezéshez?

A filmezés úgy működik, hogy az embernek megcsörgetik a telefonját és valaki azt mondja, hogy jöjjön el a castingra. Az ember pedig elmegy, és ha szerencséje van, akkor egyszer csak jön a hívás, hogy ?tiéd a szerep?.

 

Ki tudja emelni az első nagyobb felkérést, mikor elhangzott, hogy ?tiéd a szerep??

Az első nagy felkérés Miklauzic Bencétől érkezett az Ébrenjárók című filmmel kapcsolatosan, melyben aztán a főszerepet alakítottam.

 

Jelentett bármilyen nehézséget, hogy nem a színpadon játszik, hanem filmben?

Természetesen, hiszen másképpen működnek a dolgok. Egyrészt a filmforgatáshoz nagyon sok türelem kell. Én türelmes ember vagyok, de azt nagyon nehezen viselem. A rengeteg beállítás, átállás, várakozás nagyon fárasztó, emellett pedig azt sem szabad elfelejteni, hogy egy forgatás esetén napi három-hat perc hasznos anyag születik. Ezt meg kell szokni. Szerencsére én mindig olyan stábbal dolgoztam, amelynek tagjai mindent elkövettek azért, hogy a színész optimális állapotban kerüljön kamera elé, de el kell ismerni, a filmkészítés fárasztó és türelmet igénylő munka. Másrészt a filmezést meg kell tanulni, mert a színpadon egészen más eszközöket használ az ember, mivel ott az egész teste, minden mozdulata látszik. A filmen viszont, amikor az embernek például az arcát mutatja a kamera, elég csak gondolni valamire, mindenki érti.

ebrenjarok
Ébrenjárók
Fotó: port.hu

 

Ha már a mozgóképhez értünk, meg kell említeni, hogy egy ország szerette meg önt a televíziónak köszönhetően. Kiemelhetnénk például a Munkaügyeket, de én inkább a Társas játék című, első HBO gyártású magyar sorozatról szeretném kérdezni.

Az nagyszerű munka volt! Megfeszített, de egészen különleges hangulatú. Az HBO-sorozat gyakorlatilag olyan, mintha az ember egy nagyjátékfilmet forgatna. Épp olyan igényességgel készül. És mivel ez volt az első magyar gyártású HBO-sorozat, különösen fontos volt, hogy jól sikerüljön. Profi stábbal és körülmények között dolgoztunk: a készítők mindent megtettek azért, hogy a fárasztó forgatási idő alatt ? hiszen évad közben forgattunk, tehát este előadásaink voltak ? a legjobb formánkat tudjuk hozni.

 

Nem volt nehéz megformálni a nagyon zárkózott Antal karakterét?

Tulajdonképpen nem. Csupán fel kellett erősítenem magamban azokat a tulajdonságokat, amelyekkel egyébként is rendelkezem. Nem véletlenül hívott Herendi Gábor a castingra: tisztában volt vele, milyen a figura, és tudta, hogy én alkalmas vagyok. A színházi és filmrendezőktől előszeretettel kapok olyan ?szimpatikus lúzer?-szerepeket, mint Antal, és állítólag ez a karakter nagyon jól áll nekem, de azért már most hálás vagyok, ha valaki majd egy gonosztevőt oszt rám. Izgalmas lenne egy ilyen karaktert is megformálni egyszer.

 

Visszatérve a színházhoz: a Nemzeti Színházban töltött évek alatt együtt dolgozott Kaszás Attilával. Hogy emlékszik vissza a közös munkára?

Több darabban is játszottunk együtt, és bár én nem tartoztam Attila szűk baráti köréhez, nagyon jóban voltunk. Szerettük és tiszteltük egymást, jókat beszélgettünk, humorizáltunk, nevettünk. Remek ?játszótárs? volt!

_D0A7996_Copy
Fotó: Csákvári Zsigmond

 

Szikszai Rémusz és Krisztik Csaba mellett idén önt jelölték még színésztársai a Kaszás Attila-díjra. Mit gondol, miért?

Nem tudom, miért döntöttek így. Annyi biztos, hogy 38 magyar nyelven játszó színházból érkezett egy-egy jelölt, majd a nominált személyeket megkérték, hogy döntsék el, ki kerüljön be a végső háromba. Így kerültem be én is, de nem tudom megmondani, miért engem választottak, viszont óriási öröm ez számomra. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a kollégáim úgy gondolták, az első három jelölt között a helyem. Ennél nem is kell nagyobb elismerés egy színész számára!

 

Mit jelentene az ön számára, ha elnyerné a díjat?

Egy állami kitüntetést nagyon sokféle úton lehet kiérdemelni, de azon elismerések, amelyeket a kollégák szavaznak meg az embernek, a legértékesebbek. Ezért van az, hogy a Kaszás Attila-díj számomra különleges értékkel bír. Ezt a színésztársaim szavazzák meg mindenféle érdek és hátsó szándék nélkül. Azért, mert úgy gondolják, hogy érdemes vagyok rá. A Kaszás Attila-díj elnyerése különös büszkeséggel töltheti el azt, aki végül a közönségszavazatok alapján megkapja. De hogy őszinte legyek, a történet számomra már a jelöléssel is boldog véget ér, mert az a legfontosabb, hogy a társulatom engem jelölt és a 38 kollégám szerte a határon innen és túl azt mondta: kiváló kollégáim, Szikszai Rémusz és Krisztik Csaba mellett én is a végső három jelölt között lehetek. Nekem ez a legfontosabb.

Tóth Eszter