Az idei programban a Magyarországon világhírű hazai bandák mellett a nemzetközi mezőny méltán híres versenyzői is szép számmal helyet kaptak. Ennek ellenére - egyelőre - nincs embertelen tömeg, meg lehet mozdulni, lehet táncolni, aktívan pihenni, napközben várost, éjszaka medencéből filmet nézni, Tisza partján sétálni, egyszóval kiélvezni az utolsó nyári napokat, ahogyan illik.
A SZIN első napján a nagyszínpadon a Morcheebát megelőzve és felvezetve a magyar könnyűzenei élet apraja-nagyja csapott a húrok, a billentyűk és lemezjátszók közé, kezdve a Jeffo's Dream lazulós trip-hopjával (jól bevált recept, semmi kockázat), folytatva a Kiss Erzsivel fűszerezett ColorStarral, ami hamar eloszlatta az irányú kétségeimet, hogy a nagyszínpadon és világosban játszanak, hiszen ami jó, az bárhol és bármikor jó. Ezt követően a Barabás Lőrinc Eklekric koncertet arra használtam volna, hogy kipihenjem az előző fáradalmait, de a jazz alapú, felsorolhatatlan mennyiségű műfajjal (hiphop, dub, reggae, experimental, elektronika) kevert melódiáknak nem tudtam ellenállni, és a mellettem kígyózó Guiness-rekordkísérlet embervonat elhaladtával előrébb is mentem, hogy lenyűgöződjek. Talán nem véletlen, hogy Barabás Lőrinc is az Irie Maffiában fújta a talpalávalót, és zenekarának tagjai szép számmal verbuválódtak onnan, mint például a trip-hop énekesnő Mc Sena, aki szépen kiegészíti Fábián Julianna klasszikus jazzénekét.
 |
A Morcheeba elődjétől, Skye Edwardstól külsőleg teljesen eltérő - visszafogott, fehérbőrű, csinos - új énekesnőjét, Daisy Martey-t nem kevés fenntartással fogadtam, hiszen meggyőződésem, hogy a Morcheeba nem ugyanaz Skye nélkül, de a koncert végére beláttam - mivel a hangjuk tagadhatatlanul és kísértetiesen hasonlít -, hogy a Rome wasn't built in a day így is jól szól, és Daisy sem adta fel, a végére sikerült magát megszerettetnie a közönséggel.
