SZIN City 3. - SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK

Vad Fruttik koncertre menet véletlenül találtam rá a szegedi kollégistákból álló Live Act Folk Project nevezetű formációra - néhány dal erejéig jól esett hegedűn, fuvolán, akusztikus gitáron pihentetni a háromnapi dübörgésben megfáradt fülemet. Ezt a zenét hallgatva az ember csak arra tud gondolni, hogy semmi gondja nincsen, nyílnak a virágok, kék az ég, minden rendben. Aztán - ahogy beteszi lábát a Vad Fruttikhoz - egyből az arcába kapja, hogy nincsen senkije. De megbocsátja, hiszen Nekem senkim sincsen című daluk azon kevesek közé tartozik, amit úgy lehet teli torokból üvölteni, hogy közben majd megszakad a szívünk, és mégsem érezzük magunkat szánalmasan közhelyesnek.

A messziről is tökéletesen élvezhető Kispál és a Borz koncert alatt arról beszélgettünk, vajon mennyire unhatja a zenekar saját dalait, és hogy mi már semmi pénzért nem mennénk el még egy Kispál-koncertre ezen a nyáron, aztán - valamilyen rajtunk kívülálló erő vonzásának következtében percek múlva mégis ott találtuk magunkat a színpadnál, és beláttuk, ha Lovasi András jó passzban van, akkor nincs az koncert, ami unalmas lenne.

A közösségi élmények fokozásának szempontjából tökéletes választás volt a londoni Mattafixet tenni legutolsó fellépőként a nagyszínpadra, hiszen az ő zenéjük hallatán olyan késztetésünk támadhat, hogy meg kellene ölelni az egész tömeget, mert hirtelen annyira szeretünk mindenkit, hogy arra csak zene van, szavak nincsenek. Valószínűleg így gondolta ezt a Mattafix - a Big City Life című slágernek köszönhetően Európa-szerte ismerté vált, jellegzetes hangú - énekese, Marlon Roudette is, amikor az utolsó dalnál leszaladt a kordonokhoz, hogy megölelgesse az első sorban állók szerencsés táborát. Ennek a koncertnek köszönhetően a Living Darfur lett nálam az idei nyár dala (milyen kár, hogy ez csak most derült ki), amelyet a zenekar afrikai utazása ihletett és a darfúri válságra hívja fel a figyelmet, tehát szépen rímel a SZIN környezettudatossá nevelő szándékaira. (A Zöld Infópontnál egyébként elmondták, hogy - bár pontos adatok még nincsenek - látványosan kevesebb a szemét, mint az előző években és a re:poharakat, szelektív hulladékgyűjtőket is előszeretettel használták a fesztiválozók, hiszen naponta többször is ki kellett őket üríteni).

Aztán türelmesen végigálltam a Phat's and Small névre hallgató brit DJ-páros fergetegesnek ígérkező bulijára igyekvő sort, de hamar meg is bántam - a dance alapú rock'n roll ezek szerint nem az én műfajom -, úgyhogy azzal a lendülettel átnéztem a Tardos zenekar gondozásában zajló moldvai táncházra, ahol megállapítottam, hogy a moldvai zene olyan a folkban, mint a könnyűzenében a rocky: nem lehet rá nem táncolni.

A felebaráti szeretet jegyében telt utolsó nap hatására nem bánom, hogy újra fellelhetőek nálam az akkut fesztiválbetegségek (fej-láb-torokfájás, emberundor, fülzúgás, stb), de azt sem, hogy ezen a nyáron már nem megyek több fesztiválra.