Nem nehéz megjósolni, hogy Vaszary az idei ősz nagy sztárja lesz, hiszen a közismert képeket mozgalmas életvonallá rendezi, az örök stíluskeresőt teljes személyiségében tárja föl a kiállítás. Húszévesen készített műtermi rajzainak tökéletes érettsége, majd a fátyolos levegőjű szecessziós-szimbolista mítoszok - köztük a leghíresebb, az 1898-as Aranykor - a festészethez kevésbé értőket is lenyűgözi. Színvilága bensőséges, mégis izgalmakkal teli, vibráló atmoszférát teremt, az olaszországi és párizsi tanulmányutakról hazahozott impresszionista ecsetkezelés, a közvetlen mozdulatok, az egyszerűség mögött rejlő rafinált ízlés a konzervatív polgári ízléstől sem állt távol, de az éppen akkor megszülető nagyvárosi lét életérzéseit is tökéletesen közvetítette. Mindig új eszköztárat keresett. A realista ábrázolástól a szecesszió nagy álmához, onnan a zárt kontúrok közé szorított, harsány színfoltokkal dolgozó "vadak" stílusa felé fordult, majd jött a pillanat impresszionista megragadása, az egymásba mosódó színfelületek bizonytalansága, később az expresszívebb, tisztább, erőteljesebb vonalak és koloritok. Mestere volt mindegyiknek.
A kiállítást rendező Plesznivy Edit és Gergely Mariann is bravúrosan nyúltak a témához. Hosszú ideje gyűjtötték az 1961-es utolsó kiállítás óta eltűnt, lappangó képeket, információkat, internetes keresőoldalt indítottak, hogy ráakadjanak eddig esetleg nem ismert Vaszary-művekre. A lehető teljességre törekedtek. A kutatás izgalmas eredményeket hozott, többek között egy eddig ismeretlen falusi oltárképet - a falu önként kölcsönadta a tárlatra -, egy ellopott festmény váratlan megkerülését, vagy egy Bródy Sándor-kötetben szereplő Vaszary-kép felbukkanását egy svájci gyűjteményben. Az alkalomra készített katalógus ritka igényességgel és alapossággal dolgozza fel a festő-tanár-iparművész teljes életművét és kortárs értelmezéseit.
Maga a kiállítás, erőteljes megvilágítással és kevés magyarázó szöveggel, jó tagolással - és a látogatók kezébe adott leporellóval, aminek hátoldalán színjelzéssel ellátott kis térkép mutatja a tematikusan rendezett termek útvonalát -, elegáns eszközökkel teremt élményszerű bemutatót. A ma divatos, inkább félhomályba rejlő képek, nehezen olvasható, bonyolult kommentárok helyett jó érzékkel a művek belső energiáját választották hajtóerőnek. A korszakok és nagy témák szerinti terembeosztással zárt egységet képeznek az első világháborúban hadifestőként készített grafikák - ez az élmény Vaszarynál lelki és festői értelemben is vízválasztó volt -, a háború után készült Golgota-ábrázolások, majd az öregkori újabb nagy feloldódás a színekben. Utolsó képén, a Fehér hajón (1939) a derűs tengerparti jelenet hátterében, egészen fönt, a kép mező tetején, a horizontot megborítva, egy kis hajó vonul át, a színes világból egy örök fehérség felé. Ez a csendes gesztus zárja a tárlatot - a néző hosszan, bénultan álldogál előtte.
