Színes programok, nagy érdeklődés a Múzeumok éjszakáján

Egyéb

 

(MTI) A programsorozat a Budapesti Fesztiválzenekar "lépcsőkoncertjével" nyílt meg hivatalosan a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén. Muszorgszkij Egy kiállítás képei című szimfóniájának két tételét hallhatta a múzeum előtt összegyűlt sok száz fő Fischer Iván vezényletével.  
    

A Szépművészeti Múzeumban mindent megtalálhatott a közönség, ami "szem-szájnak ingere": a különleges tárlatvezetések mellett volt slam poetry verseny (versengő posztmodern performansz költészet), francia sanzonest, majd szvingest. Az Ión Udvarban a múzeum "férfimegőrzőt" nyitottak kivetítővel, hogy ne kelljen választani a futball Európa-bajnokság és a művészeti élmények között. A látogatók közül sokan a múzeum állandó gyűjteményére vagy a Pieter Breugel és kora című grafikai kiállításra, mások a St. Gallen-i kalandok, illetve a Múmiák születése című tárlatokra voltak kíváncsiak, a legtöbb érdeklődőt azonban A fotóművészet születése című fotókiállítás vonzotta.
    
Az Ersnt Múzeum már 15 órától fogadta a Múzeumok éjszakája látogatóit: a kiállítóhely jelenleg Kelemen Károly tárlatának ad otthont. Hosszú sor állt a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum előtt is: a ritka khmer, vietnámi, thai és indonéz műkincseket felvonultató tárlat és az ahhoz meghirdetett vezetések rengeteg látogatót vonzottak.
    
A Műcsarnokban szintén a tárlatvezetések voltak a legnépszerűbbek. Kreatív programok, színes tárlatvezetések, rendhagyó bemutatók, táncok, tűzköpők várták az embereket a budai Várban. A Magyar Nemzeti Galériában játékos vetélkedőt szerveztek: a festményekhez és szobrokhoz kapcsolódóan olyan feladványokat rejtettek el a szervezők, amelyeket csak az alkotások megtalálása és a művek alapos megvizsgálása után lehetett megoldani. Tárlatvezetéseken többek között a múzeum Ferenczy Károly-kiállítását, Rippl-Rónai és Munkácsy Mihály műveit, valamint a Nyolcak festőcsoport alkotásait tekinthették meg a vendégek. A programokat számos koncert és előadás kísérte, Szakcsi Lakatos Béla zongorakoncertje különleges atmoszférát teremtett a festmények megtekintéséhez.
    
A Budapesti Történeti Múzeum filmbemutatóval nyitotta az éjszakai programot: mexikói turisztikai- és művészfilmeket vetítettek. A többi intézményhez hasonlóan a múzeum is érdekes tematikus vezetésekkel készült, amelyek keretében egyebek mellett a Fény és árnyák - a főváros 1000 éves története című kiállítást is meg lehetett tekinteni.   
    
A látogatók elől elzárt termekbe és gyűjteményekbe tekinthettek be azok, akik az éjszaka folyamán felkeresték az Országos Széchényi Könyvtárat: a vezetett sétákon a könyvtár munkatársai bemutatták a könyvraktárakat és a könyvlifteket is.
    
 
 
A Hadtörténeti Múzeum a hadi mesterség iránt érdeklődő "harciasabb" látogatókat várta. A kiállítótér egyebek mellett különleges háromdimenziós vetítéssel az első világháborúba kalauzolta el a történelem kedvelőit.
    
A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Iparművészeti Múzeum az olimpiai játékokhoz és a hungarikumokhoz kapcsolódó tárlatokkal és programokkal, a Magyar Természettudományi Múzeum preparálási bemutatóval és Ludovika-túrával várta az érdeklődőket. Az Iparművészetiben nemrég nyílt Művészet mindenkinek ? A Victoria & Albert Museum, a világ első iparművészeti múzeuma című tárlatra húszasával, öt-hat percenként engedték be a látogatókat.  
    
Debrecenben minden eddiginél több helyszínen rendeztek programokat, idén a Debreceni Egyetem főépülete is megnyitotta kapuit: az érdeklődők bepillanthattak a rektori tanácsterembe, ahol az egyetem és a Református Kollégium ősi jelképeit, a gerundiumokat őrzik. A modern- és kortárs alkotásoknak helyet adó Modem minden kiállítóterme és folyosója megtelt látogatóval. Az állandó tárlatok mellett látható volt Tót Endre Nagyon speciális örömök című kiállítása, ahogy a szlovák vizuális művészetet megjelenítő Záró évek és az Antal-Lusztig-gyűjtemény tematikus válogatása, az Idegen anyag is.
    
 

Főszerepben a zene! mottóval várták a szolnoki Damjanich múzeumba és a város galériájába az érdeklődőket, a megyei levéltár a Tisza mentét bemutató kiállítást kínált a látogatóknak, míg Berekfürdőn a szovjet repülőtér titkaival lehetett megismerkedni.
    

Szekszárdon csaknem kétezren vettek részt a múzeumok éjszakája programjain, amelyeknek egyik legnépszerűbb része a Wosinsky Mór Múzeum kalandtúrája volt, és nagy érdeklődés kísérte a Borok és Húrok nevű világzenei koncertsorozatot is. A programokon - amelyekért először kellett 300 forintos belépődíjat fizetni - a múzeumban öt, a vármegyeházán hét kiállítás nyílt meg az érdeklődők előtt.
   
Számos különlegességgel várták idén a látogatókat Zalaegerszegen: első alkalommal nyílt meg a Zalaegerszegi Törvényszék díszterme, éjszakai sétára nyílt lehetőség a Göcseji Falumúzeumban, a Magyar Olajipari Múzeum pedig két kiállítással - világító ásványokkal és világítástörténeti tárlattal - várta a látogatókat. Az érdeklődőket múzeumbusszal szállították a helyszínekre, félóránként pedig a múzeum parkolójából rabomobil indult városnéző körútra. A falumúzeum kapujában a Hevesi Sándor Színház egyik tagja fogadta az embereket, a teátrum művészei több portán is vidám műsort rögtönöztek.
    
Pápán az Esterházy kastélyba több százan váltottak jegyet, hogy részt vegyenek a 17-18. századi időutazáson, kézműves csokoládét készítsenek, megkeressék a kastély kincsét, meghallgassák a koncerteket, megcsodálják a barokk táncokat. Bakonybélben megtelt a Pannon Csillagda is: az időjárás kedvezett a látogatóknak, akik örömmel próbálták ki az obszervatórium nagy teljesítményű távcsöveit.