A tavaszi bemutatósorozat darabjai közül kimagaslik Ágens produkciója. Ágens egyre inkább fogalommá válik, hiszen művészete, minden egyes bemutatója, fellépése emlékezetes, felkavaró élmény, így újabb és újabb közönségréteget sikerül magához vonzania. |
 |
| Az előadás keletkezéstörténetéről keveset tud meg a Millenárisra érkező közönség, de akik valamilyen formában már találkoztak Ágens művészetével, azok rögtön követni tudják azt a jelrendszert, amelyet ő most már folyamatosan használ zenében, énekben, mozgásban, filozófiai gondolatiságban. Ágens nem minden előzmény nélkül írta, rendezte ezt a posztmodern operát, amelynek énekesként, színészként is résztvevője. Purcell piknolepszia - ez a produkció sokat sejtető címe. A piknolepszia jelentéshiányt, tudatkiesést jelent. A piknoleptikus célja - ahogy ez a szórólapon is olvasható - kiszakadni az időből, megbillenteni a megélt világ egyensúlyát. Természetesen, mint minden jó műalkotás, így Ágens munkája is többféle jelentéstartalommal bír, s minden egyes néző más és más rétegeket fejt meg belőle. Amikor a "megbomlott renden és időn" töprengünk, felötlik bennünk életünk tragikus fájdalma, az elégtelen emberi szeretet. Az, hogy az emberi természet oly rosszul lett megalkotva, hogy időnként a megértés piciny csíráját is kivetjük magunkból. Az Ágens színpadán megjelenő lények és képek jelekként funkcionálnak; az emberi elme letisztult belső vízióit láthatjuk. A reménytelenségben fölfedezünk csipetnyi örömet. A pillanatnyi csöndben rádöbbenünk: a fájdalom nem is olyan elviselhetetlen. |
 |
| Henry Purcell Anglia legnagyobb zeneszerzője volt, a régi angol opera legjelentősebb képviselője. Az Artur király és a Tündérkirálynő című Purcell-művekből (s még másokból is) Ágens olyan részleteket választott, amelyek az általa elgondolt filozófiai lényeget hangzásban és a hozzájuk álmodott koreográfiában a legjobban kifejezik. Sokan megkérdőjelezik, mitől kortárs opera ez a produkció, ha mindvégig Purcell műveiből kölcsönöz Ágens. A válasz egyszerű: egy rendkívül tehetséges művészasszony a 21. század embere számára úgy képes felmutatni az angol barokk-kori opera miszticizmusát, szenvedélyességét, s tölti meg mai tartalommal, hogy az önálló alkotásnak számít. Ágens következetesen járja a maga útját, de nem magányosan. Olyan alkotótársakra talált, mint Gergye Krisztián (koreográfia), Tasnádi József (díszlet és látvány), Béres Móni (jelmez). A közönséget elkápráztatja a víziókat megjelenítő négy táncos - Bata Rita, Gergye Krisztián, Négyesi Móni és Szabó Csongor példaértékű munkát végez. |
 |
| A különleges drámai szituációkat két énekesnő, Ágens (extatikus női hanggal), Kiss Viktória (klasszikus dallamokkal) viszi előre. Kettőjük énekhangja teljességgel visszaadja azt, amit Purcell megkívánt énekesnőitől. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy most Purcell szerte a világban reneszánszát éli, sorra jelennek meg művei CD-n is. Legutóbb az EMI Records Virgin Veritas labelje jelentette meg a Dido és Aeneast többek között olyan világsztárokkal, mint Susan Graham (mezzoszoprán), Ian Bostridge (tenor) és David Daniels (kontratenor). A CD unikumnak számít, s Ágensék produkciója után ismételten meghallgatva új fénybe kerülnek Purcell dallamai. Úgy tűnik, a Millenáris Teátrum végre kezdi megtalálni önmagát. Jó dolog, hogy igyekszik felzárkózni a MU Színház, a Trafó mögé (mellé), hogy kitárja kapuit a nem szokványos, az újszerű produkciók előtt. Kapcsolódó írásaink: |
