|
A pályakezdő Gellért Endre rendezésében 1946-ban játszotta utoljára A bundát a Nemzeti, Gábor Andor fordításában. Wolffné Ladomerszky Margit volt, von Wehrhahn Somlay Artúr. A kezdőnek nehezen mondható Verebes István visszanyúlt az 1893-as Sebők Zsigmond-fordításhoz, mert lejárt a szerzői joga és bátran belealakíthatott a szövegbe, felszínre segítve a durvább humort, a lélektani igazságokat mellőző, effektuskomikumot. A gúny helyét az előadásban elfoglalja a tréfálkozás. Az iróniát kiszorítják a színészi viccek.
Buta kritikusok örömére végre egy stílusegységben tartott előadás. Minden szereplőt egyformán elfakult, ropogósan vadonatúj jelmezbe bújtatta Tordai Hajnal. Mintha egyazon berlini áruházból ruházkodnának. Az áruház neve: Karl von Appen (1900-1981). Brecht zseniális tervezője használta a színe vesztett, mű-toprongyokat, amikor helyénvaló volt. A címszereplő hódprémes bunda alig megkülönböztethető a többi viselettől. A darab főszereplője egy óhajtott, drága bunda. Az előadás bundája nem hódprém, csupán olcsó pamuk. Snassz tárgy körül forog a cselekmény.
A Spree mentén, a mai Berlin külvárosában, akkor önálló községben - ahol Hauptmann lakott házassága első éveiben - játszódik félfeudális-félproletár környezetben a remekmű. Kiss-Kovács Gergely díszlete előresiklik-hátragurul, leereszkedik a mennyből, fölhúzódik, lesüllyed-kiemelkedik a padlószintből. A szín fenekén jókora orgona terpeszkedik. Benedek Miklós felvonásvégeken roppant szobortalapzattól megnövekszik. Bemutatják a színpadtechnika felszerelését. Feld tata városligeti műintézetében megparancsolta: "Eresszék le a csillárt!" - "De igazgató úr, a darab erdőben játszódik." - "Eresszék le, lássák a nézők, hogy van!"
|
