Édentől keletre

Egyéb

A nagyszabású családregényből - amely három generáció történetét dolgozza fel az amerikai polgárháborútól az első világháborúig - Polgár András írt színpadi adaptációt.
Elia Kazan nagysikerű filmjével ellentétben, ahol a legifjabb generáció, a két fiú a főszereplő (mindnyájan emlékszünk a tragikus sorsú James Dean alakítására), itt most a szülők állnak a középpontban.
Almási Éva és Koncz Gábor
Mindenekelőtt az anya, akinek homályos életútja, velejéig romlott gonoszsága tulajdonképpen érhetetlen az előzmények ismerete nélkül.
Egy nőnek, aki egész életében mindenkit csak gyűlölt, megölt, megmérezett, aki úgy lép ki a házasságából egyik napról a másikra, mint egy elnyűtt cipőből, aki otthagyja kéthetes ikreit, mint vízbe dobandó macskakölyköket - egy ilyen nőnek megfejthetetlenek az indítékai.
Az előzményekről, a gyerekkoráról csak a narrátor segítségével tudunk meg dolgokat - a narrátor ebben a darabban a saját fia, Cal. A történet bibliai utalásai nyilvánvalóak az írói szándéknak megfelelően.
Farkas Zoltán, Almási Éva és Tausz Péter
A cím maga is az Édenkertre utal, amelyet itt a földön, a Salinas-völgyben egy Adam nevű ember akar megteremteni a maga erejéből. Fiait Aaronnak és Calnek nevezi, akik ha nem is valóságosan, de áttételesen egymás életére törnek. Aaron azért áll be katonának, és esik el az európai fronton, mert testvére felfedi a szörnyű titkot: anyjuk nem halt meg, hanem kuplerájosnőként tengeti életét. El is viszi hozzá - a két fiú és anyjuk találkozása a darab egyik legdrámaibb jelenete. A másik megrázó rész a befejezés: a szélütött apa és egyetlen életben maradt fia, Cal kibékülése, amely a sok tragédia dacára biztató emberi végkifejlet.
Koncz Gábor és Kassai Károly
Végsősoron a sűrítés előnyére vált az adaptációnak. Koncz Gábor rendezése is az emberi viszonyokra, a nagy drámai összecsapásokra koncentrál.
Ennek az előadásnak Almási Éva a főszereplője az anya alakjában. Időben több évtizedet kell eljátszani a viruló, csábító nőtől a megkopott, fösvény, pénzét kuporgató öregasszonyig. Csak ez a pénzgyűjtő szenvedély magyarázza, hogy így át tud lépni embereken, életen és halálon.
Amikor szorul körülötte a hurok, önmagával is végez. A darab furcsa fintora, hogy összegyűjtött vagyonát Aaronra hagyja, aki addigra már hősi halott.
Az előadás szereplői
Almási Éva nagyszerűen játssza el ezt az önző és démonian gonosz nőt. Méltó partnere az apa alakjában Koncz Gábor, aki a másik végletet testesíti meg: gyermekien naiv, romlatlan, ártatlan. Annyi jóság van benne, hogy felbukik benne - ahogy a darabban mondja róla a kínai szolga. (Kassai Károly az előadás egyik legjobb alakítását nyújtja.) Ugyanilyen az egyik fia, Aaron, akit Tausz Péter játszik megnyerő nyíltsággal.
Míg a másik fiú - Farkas Zoltán erőteljes alakításában - kísértetiesen hordozza az öröklött rossz géneket. De az ember legyőzheti a géneket, és végsősoron magát a sorsot is - üzeni a Nobel-díjas író a ma emberének.