Az erotikus, pszichopata Lady Macbeth

Hetek óta nagy várakozás előzte meg dalszínházunk idei első premierjét.
Mint ismeretes, az Operaház vezetésében történt változások egy ideig kétségessé tették a Macbeth színrevitelét. S bár a világhírű, német születésű, de régóta Olaszországban élő rendező, Henning Brockhaus továbbra is barátjaként tiszteli Győriványi Ráth Györgyöt, aki a produkciót eredetileg vezényelte volna, mégis hajlandónak mutatkozott Rico Saccani karmesterrel együttműködni, és az előadást Budapesten is létrehozni.
Brockhaus 1996-ban Rómában, majd Tokióban is sikerrel színre vitte már a Macbeth-et; a mostani előadás elsősorban a rómaira épül (olyannyira, hogy a jelmezeket, a díszleteket és a kellékeket is Rómából hozták át).

Az opera vonzereje Macbeth és Lady Macbeth kapcsolata: az a romlás, melyet a hataloméhség visz végbe lelkük mélyén. Maga Lady Macbeth megformálója, Lukács Gyöngyi is azt nyilatkozta, hogy a karrieréhség teszi sajnos nagyon is aktuálissá Verdi remekművének bemutatását.

Brockhaus rendezése is ennek a tragikus, több rétegű shakespeare-i gondolatnak a boncolgatásán, minél több emberi gyarlóság felmutatásán alapszik.
Koncepciójának következetes végrehajtásához a rendező kongeniális társra talált Josef Svoboda, a két évvel ezelőtt elhunyt díszlettervező személyében.
Svobodát még a hatvanas évek elején ismerhette meg a hazai közönség, amikor a Nemzeti Színház Básti Lajossal a címszerepben bemutatta a Lear királyt; az előadás akkor reveláció számba menő, nálunk szokatlanul merész és újszerű díszleteit Svoboda tervezte.

Svoboda díszlete most is meghatározza a produkció hangulatát: a látomásokkal teli világot hol hatalmas szörnyeteg bőrére emlékeztető díszletelemek, fények és vetített képek jelenítik meg, hol a tükörbe verődő éles reflektor fényének hatása sokkolja a közönséget. (Most az egyszer azok jártak jól, akik nem a földszintről, hanem az emeleti páholyokból szemlélhették az előadást.)
Naná Cecchi jelmeztervező egyenes szabású szürkékbe öltöztetett szereplői mindvégig fehérre festett arccal jelennek meg.
Lady Macbeth mély dekoltázzsal, vörös hajzuhataggal erotikus hatást kelt: voltaképpen egy pszichopata karrierista, egy valódi boszorkány. Lukács Gyöngyi, akit a Metropolitenben, a Scalában és a világ számos dalszínházában évek óta sztárként ünnepelnek, végre itthon is megmutathatta, hogy a külföldi kritikusok miért is írnak róla mindig szuperlatívuszokban.

A Lady Macbeth az operairodalom egyik legnehezebb szopránszerepe: óriási hangterjedelmet igényel, nem elég az énektudás, a speciális drámai szoprán hang, hanem színészi adottságok is szükségesek.
Lukács Gyöngyi mindezeknek tökéletesen birtokában van. Hangja egyszerre misztikusan suttogó, van benne valami titokzatos rekedtség, ami a figura brutalitását fokozza. Lukács Gyöngyit most Budapesten is érdeme szerint ünnepelték. Jó hír a közönségnek, hogy októberben a Hungarotonnál megjelenik Verdi-heroinák című CD-je.
A szoprán külföldi menedzserei pedig már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az Universal csoport egyik jelentős kiadójával a külföldi CD-k exkluzív szerződés alapján való megjelentetésére.

Yashuo Horiuchi, a zömök japán énekes hol tétova, hol félénk Macbeth-ként kevéssé volt meggyőző, bár kétségkívül voltak szép drámai pillanatai, például a tükörjelenetben, amikor a rémképeivel hadakozik.
Macduff voltaképpen egy áriás, hálátlan szerep, de ha jól megcsinálják, ha jó hangadottságokkal rendelkező énekesre osztják, akkor bravúralakítást is lehet produkálni. Most Macduffként Kiss. B. Attila talán soha nem énekelt ennyire szépen, tisztán, magabiztosan - méltán kapta meg a közönség elismerését.
Banquót az igen karakteres megjelenésű Alekszej Tanovickij énekelte-játszotta remekül. A fehérorosz származású, mindössze 25 éves basszista a szentpétervári Marinszkij Színház társulatával Európa számos operaszínpadán fellépett már.

Bár az előadás a Római Operaház produkciójába készült, a második, harmadik szereposztást kizárólag magyar művészek éneklik, mégis mindössze hétszer kerül színre. Elgondolkodtató, milyen megfontolásból.