A félős sárkány

Ezúttal az alaphelyzet már az első néhány percben kialakul. Edward Norton, aki különleges beleérző-képességgel megátkozott FBI ügynököt alakít, már szinte a film legelején leleplezi mindannyiunk Kannibálját és beszerez egy majdnem halálos hasi sérülést is. A bíróságról, ahol az emberevő fanatikus elnyeri méltó ketrecét, ügynökünk - Will Graham - számára egyenes út vezet az elmegyógyintézetbe, aztán egy kacsalábon forgó floridai házba, ahol tervei szerint élete további részét tengetheti kis családjával.
De mivel nem eszik olyan forrón, a rend kedvéért feltűnik egy újabb pszichopata sorozatgyilkosnak tűnő figura, aki kiváló fantáziája ellenére szégyen szemre a Fogtündér gúnynevet kapja a bulvársajtó egyik túlzottan is lelkes sztorivadászától. És ugye nincsenek elegen az FBI-nál, de legalábbis képtelenek meglenni Graham ügynök nélkül, így a megfáradt, szabadidejében vitorláshajót fabrikáló férfi ismét munkába áll.

Edward Norton a nyugdíjazott ügynök szerepében kissé csalódást okoz. Mintha nem vette volna elég komolyan feladatát, önmagához képest kevés maradt. Ellenfelét, a Fogtündért, alias Vörös Sárkányt adó Ralph Fiennes viszont éppen ellenkezőleg, egyre inkább bizonyossá teszi, hogy korunk egyik legtehetségesebb középkorú színésze.
Duplán is meggyőzött, hiszen a Titanic Fesztiválon vetített Pók című Cronenberg filmben is emlékezeteset alakított. Most egy olyanféle gyilkost formál, aki pontosan maga sem tudja, akarja-e ezt egyáltalán csinálni, sőt éppen hogy le szeretne állni. Küzd démona, a Vörös Sárkány ellen, aki minduntalan áldozatot követel a valóban hányatott gyermekkorú szerencsétlen beteg embertől.
Nagyon finom karakterformálással mutat be egy kétarcú embert, aki egyik pillanatban meztelenül és magabiztos tudatossággal villantja fel egész hátát birtokló óriási sárkánytetoválását, máskor viszont, a valódi emberi környezetben egy ritkán megszólaló, bátortalan, szerencsétlen roncs benyomását kelti. Hasonlóképpen hiteles Emily Watson Rebecája, a gyilkos vak munkatársnője, aki szebbnél szebb pillanatokat okoz a film során.

Philip Seymour Hoffman is időről időre feltűnik kisebb-nagyobb szerepekben és mindig elkápráztat. Volt már sunyi, gazdag alak, traveszta előadóművész, most pedig egy tenyérbe mászó bulvárlapos "oknyomozó" riportert ad ismét groteszk humorral, valódian.

Érdekes, hogy pont azon művészek teljesítik alul eddigi munkáikat, akiktől a legtöbbet vártam. Edward Nortonhoz hasonlóan ugyanis Anthony Hopkins is csöppet kevésnek mutatkozik.
Hála azonban Ralph Fiennesnak, akad valaki, akitől azért néha tényleg összerezzenek. Mindezek ellenére is sok az üresjárat, a lassú és csak időhúzásnak tűnő jelenet Brett Ratner rendezésében, melyekkel nem jutunk közelebb a végső megoldáshoz.
Ilyenkor egyvalami miatt nem szakad meg a figyelmem. A zene ugyanis ismét csodálatosan szép és lelkek mélyéig hatolóan képszerű Danny Elfman megkomponálásában. Mindenesetre, ha az marad a tendencia, hogy minden soron következő epizód veszít erejéből, tán jobb lenne, ha több tényleg nem készülne.
Nem vet jó fényt már az utóbbi két rész sem az első, kultuszjellegű alapthrillernek minősülő Bárányok hallgatnak-ra, még akkor sem, ha meg kell hagyni, a Sárkány tényleg rém meglepő és kreatív módszerrel gyilkol, miközben a félelem akképpen irányítja, mint mindőjüket és valójában minket is.