Az ilyen konyha-meséhez képest látványmesének mondható előadások ugyancsak népszerűek: ilyen a Magyar Színház Rumini című előadása is. A nagyszínpadi produkció rusztikusan gazdag képekben játszódik: varázslatos jelmezeket, sok szereplőt látunk, akik ügyes összhangban dolgoznak. Az előadás azonban a látványon kívül kevés tartalmat hordoz. Berg Judit a több kötetben megjelent tengerész-kalandregényeiből merítve írta a szöveget, amiből az előadást Divinyi Réka dramaturg közreműködésével Méhes László rendezte. A történet a fedélzetmestert is alakító Gula Péter csettintéseivel (amit fénnyel és állóképpel is jeleznek) tagolódik, aki a mondott jelzésre ki-kilép a sztoriból, és mintegy a hajónaplóból, elmond egy részt. Bár nem tűnik rossz ötletnek, ám a betoldott mesélések számtalan esetben megakasztják a játékot, ami ráadásul sok mindent megúszva hasít, ám ezek a megállások egy idő után ügyetleneknek tűnnek, mint kint felejtett pufferek a vitorlás hajón. Az első felvonást ráadásul egyre inkább eluralják a közhelyes figurák és helyzetek, a másodikat pedig az erőltetetten divatos (reklámokból ismerős) szereplők és fordulatok. Szinte minden jelenetnek be lehet azonosítani a mintáját, ami válhatna akár erénnyé is, hiszen éljen a posztmodern, de akkor viruljon. Az alapanyag, ami élvezetes otthoni esti mese lehetett, az előadásban ványadtnak tűnt. A kamaszoknak szóló programból A gyáva ugyancsak a színészekre ? Kovács Krisztián kiemelkedő alakításával ? épít, miközben az előadás története egyszerűségében, eszköztelenségében is drámai és gazdagon rétegzett. A Cyber Cyrano pedig Vidovszky György rendező és Tasnádi István író színházi gondolkodását jeleníti meg, ami annyira a valóságból építkezik, hogy nem is profi színészekkel dolgoznak ? ugyanakkor a szereplőknek olyan eszközöket adnak a kezébe, hogy nem a szakmaiság hiányát látjuk, hanem a hús-vér kamaszokat. Az ifjúsági előadásokhoz kapcsolódó beszélgetésre a Vojtina Bábszínházban került sor: a sok elhangzott, okos és hasznos dolgon kívül érdekes megfigyelni, hogy ezen a színházi területen (nemcsak alkalmazotti helyzetben) dolgozik a legtöbb nő, illetve olyan férfiak, akik kifejezetten a csapatmunkát preferálják.
Három ? egy határon túli, egy kőszínházi és egy független ? előadásról adok még ízelítőt. Talán nem túlzás, hogy a fesztivál egyik zamata Székely Csaba Bányavirág című drámája volt, amelynek sziporkáit, kilátástalan világát a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előadása keltette életre. Sebestyén Aba híven dolgozott a szellemesre írt anyaggal, a színészekre sokat téve. Az előadás első fele nagy erővel vitt, s ha a másodikat is sikerült volna elég sűrűre alakítani, rendkívül erős előadást láttunk volna. Forgách András Léni vagy nem Léni című színműve időben távolít el minket a mától, ezzel megteremti a szemlélődés távolságát, lehetőségét. Bagó Bertalan rendezése szelíden követi ezt a szerzői szándékot. Garaczi László önironikus, játékra okot adó szövegéből három zenész hathatós együttműködésével rendezett előadást a KOMA társulattal Keszég László. A tizedik gén a hétköznapjainkat ragadja meg és mutatja meg önironikus jókedvvel.
