Az ASSITEJ Magyar Központja a Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériuma támogatásával, a marosvásárhelyi
Ariel Gyermek-és Ifjúsági Színház, valamint a
kaposvári Csíky Gergely Színház közreműködésével
meghívásos pályázatot hirdetett gyermek és ifjúsági
korosztálynak szóló eredeti drámák megírására, 2004.
március 20. leadási határidővel.

A pályázathirdetés céljai közt szerepelt a hagyományosnak tekintett gyermek és ifjúsági színházi műfajok és stílusok
(mese, romantikus dráma, kalandos színmű, bábdarab
stb.) megújítására történő kísérlet, illetve a műfaji
határok tágítása. A pályázók figyelmet kellett hogy
fordítsanak a különböző korú gyerekek életében
felgyülemlő és megválaszolandó létkérdések,
életviteli, érzelmi, morális problémák drámai,
didakszis mentes, művészi megfogalmazására.

A zsűri tagjai, Komáromi Gabriella kritikus, irodalomtörténész, Visky András író, dramaturg, Zalán Tibor író és Kovács Géza rendező voltak.

Első díjat a bírálók nem osztottak ki. A második díjat
megosztva kapták Litvai Nelli és Pozsgai
Zsolt. A megosztott harmadik díjat kapott, Kozsár
Zsuzsanna és Vörös István mellett egy erdélyi alkotó is a
Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeként, illetve
drámaíróként ismert Hatházi András: Álomfestő c.
gyerekdrámája .

Az ünnepélyes díjátadásra 2004. május 10-én.
Kaposváron, a II. Gyermek és Ifjúsági Színházi
Biennálén került sor.