Ezek a fiatalok tiszta törvényekre, egyszerűségre, átlátható és értelmezhető világra vágytak. A hatalom azonban gyanúsnak találta a viselkedésüket, és az illetékes szervek nyomozást indítottak annak felderítése céljából, hogy valójában kit vagy mit rejt az indián öltözet. De nemcsak az indiánt játszók öltöttek álruhát és választottak maguknak új nevet, hanem azok is, akik a nyomukba szegődtek.
Az indiánok és belügyi dolgozók jelmezes szerepjátékát csaknem ötven évvel később, az egykori szereplők gyermekei próbálják megérteni. Az előadás alapjául szolgáló dráma a színház felkérésére, a színház színészeire, többek között Csányi Sándorra, Szervét Tiborra, Csomós Marira, Schneider Zoltánra, Wéber Katára és Kocsó Gáborra íródott.
A március 8-án debütáló Apacsok születéséről, a színházban először rendező Török Ferenc a következőket nyilatkozta: "Bálint Andrásnak elmondtam, hogy mit szeretnék, engem mi érdekel, és ő támogatta a tervemet. Kiderült, hogy a színház dramaturgja, Kovács Krisztina egy éve ül az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, és belügyi dossziékat, ügynökjelentéseket olvas, mert a korszak színházi-politikai viszonyait kutatja, és sok izgalmas anyaga, témája van ebből az időszakból. Ketten elkezdtünk az ügynöktémáról beszélgetni, és az ő ötlete nyomán lassanként kialakult a történet, a cselekmény váza, megszülettek a karakterek, amiket már a színház színészeire találtunk ki. A dráma megírásába aztán bekapcsolódott Bereményi Géza is, aki nemcsak hogy nagyszerű író és jól ismeri ezt az időszakot, de Cseh Tamás révén köze van a Magyarországon indiánt játszó fiatalokhoz is, akikről ez a darab szól."
A színpadi látványt a rajzfilmes Gauder Áron tervezte, zene Zságer Balázs és Kovács Andor munkája.
Magyarországon az "indiánozás" az 1930-as évek elején kezdődött. Baktai Ervin és társasága Nagymarosnál építette fel az első indiántábort, majd később elsősorban a cserkészethez kapcsolódva, országszerte több törzs is alakult. Ezek a törzsek az '50-es években megpróbáltak betagozódni az Úttörőszövetségbe, illetve a KISZ-be is, de ez korántsem volt zökkenőmentes. Ennek ellenére az '50-es évek végén Kaposváron működött egy soson, Békéscsabán egy mohikán, Budapesten pedig egy dakota törzs.
A szocialista Magyarország indiánozói azonban egy igen speciális "játéktér" (vagy "harcmező") ideológusai, moralistái, harcosai, kivonulói, ellenállói, játszói, poétái voltak. Számukra az indián nemcsak a leigázottság, az elnyomottság, a gyarmati lét, illetve az örök szabadságharcosság szimbóluma volt, hanem a szabad játék terepét is jelentette, a kivonulás képzetét idézte, és egy hazug társadalmi szerepeket kínáló berendezkedés alternatíváját jelenítette meg. Cseh Tamás a '60-as években kezdett indiánozni a Bakonyban, és törzse, melynek ő a főnöke, még ma is aktívan működik.
