Még elsős színművészeti főiskolás volt Gálvölgyi János, mikor meghalt Pécsi. Tekercseket kapott Nádasdy Kálmán engedélyével, hogy utószinkronizálja a félbe maradt filmet, azaz utánozza a színész hangját. Mikor Gálvölgyi a Madáchhoz szerződött, azt mondta neki az akkori direktor, Kerényi Imre, te vagy a Pécsi Sándor! Játszd el nagy szerepét a Kaviár és lencsében! Ettől kezdetben ódzkodott a színész, félt az összehasonlítástól, mégis elvállalta. (És nyilván senkinek nem jutott eszébe évtizedekkel később a hasonlítgatás.)
A kiállítás létrehozója és gyakorlatilag a Pécsi-hagyaték gondozója: Cserje Zsuzsa rendező. Nem mintha rokona lenne, egyszerűen ifjú korától rajongója a színésznek. Olyannyira, hogy gyűjt mindenféle Pécsi-ereklyét. Nemrég egy árverésen több százezer forintért meg is vette a színész vendégkönyvét, amelyet 1956-tól dedikáltak ? néha verssel bővítve ? a náluk vendégeskedők, például Weöres Sándor, Sinkovits Imre, Márkus László vagy éppen Amerigo Tot. A féltve őrzött napló az egyedüli, amit nem akart kiállítani Cserje Zsuzsa, üveg alatt nem mutat, lapozgatni nem szívesen hagyná ott. ?Beszédesek? a naplókból kiszedett lapok, a négy előadásrészlet, a fotók, a plakátok, édesanyjához írt levelei, valamint Pécsi egyik kalapja.
A rendezőnő egyébként színésznek készült, barátnőjével, Venczel Verával együtt akart a főiskolára jelentkezni. Kedvenc színházuk a Madách volt, iskola helyett ott lógtak a próbákon. Vera Gábor Miklóstól, Zsuzsa pedig ideáljától kért tanácsot a felvételi előtt. Pécsi azonban azt javasolta neki, ne menjen színésznek, annál sokkal intellektuálisabb alkat, legyen dramaturg vagy rendező. Valószínűleg igaza lehetett: rajongóját ötször rostálták ki a felvételiről. Mikor Zsuzsa elment a kecskeméti színházhoz dolgozni, Molnár Gál Péter javasolta, cserélje le Frank vezetéknevét, mivel túl erőszakos. Ekkor vette fel a Cserjét, ezt se a családi névsorból szedte ki, hanem így hívták az utcát, ahol Pécsi Sándor lakott.
Egyszer át is mászott a kerítésen, hogy megnézze, igaz-e a pletyka, tényleg olyan a kertjük, mint egy múzeum. De elszámolta magát, és pont összefutott a házigazdákkal. A ?tolvaj, tolvaj?- kiáltás akkor csillapodott, mikor Pécsi felismerte rajongóját.
Mi lett a rengeteg tárggyal, ami beborította a kertet, sírkövekkel, oszloptöredékekkel, kőedényekkel, a bokor alatt tárolt Sztálin-bronzujjakkal? És a sok értékkel, például a Mária Terézia korából származó sublóddal, az 1606-os latin nyelvű bibliával, Voltaire két művének 1821-es, eredeti kéziratos fordításával vagy az 1841-es ábécés könyvvel? Nem tudni. Valószínűleg részben eladogatták, részben az örökösök őrzik, feltehetően Pécsi feleségének második házasságából származó új családja. Hogy az iratokat ki indította nemrég az árverésen, azt még Cserjének sem sikerült kinyomoznia.