Degu - úgy is mint Daegu vagy Tegu, mert a koreai abc átírása több megoldást kínáló, játékos feladvány - 2,4 millió lakosú nagyváros. Nem a színházi életéről híres, hanem a textiliparáról. (Kelet Milánójának is becézik kedvesen.) Ha a messziről jött ember próbálja felmérni Degu kulturális életét, a helyi emberek kulturális igényeit, akkor legfeljebb találgathat. Egyfelől azt látja úton-útfélen, hogy mindenki mindenhol tévét néz. Megszámlálhatatlan televíziós csatorna ontja a szappanoperákat, az esztrádműsorokat és a kibeszélő show-kat. Másfelől tapasztalja, hogy a könyv mindenütt jelenlévő tárgy, a metróállomáson kialakított olvasósaroktól kezdve a színházi előadás legegyszerűbb lakásdíszletéig. A könyvesboltokban jószerével a csilláron is lógnak, illetve ülnek az emberek és olvasnak.
A város szép, modern, nyolcszáz férőhelyes Operaházzal büszkélkedhet, amely pechünkre egész hónapban nem tart egyetlen előadást sem. Leszámítva azt a napot, amikor befogadja a degui Kjungpuk Egyetem újévi koncertjét, amelyen a zeneművészeti szakon végzett, illetve jelenleg is tanuló muzsikusok lépnek fel. (Egy színházi lány később megemlíti, hogy ő maga dolgozott korábban az Opera Tosca-bemutatójában magyar rendezővel, ámde sajnos nem tudja felidézni az illető nevét, és az interneten sem találtuk nyomát honfitársunk ténykedésének. Kérjük, kíváncsiságunk kielégítésére jelentkezzen a szerkesztőségnél!)
Degu legnagyobb kulturális centruma a Durju parkban található. 1000 férőhelyes, kifogástalan felszereltségű nagyszínházi terem, kisszínház és szabadtéri színpad áll rendelkezésre. 2007-ben 195 estén kínáltak itt programot; koncertet, balettet, operát, prózát. A város egyetlen, államilag fenntartott színháza is e helyütt lép fel, bár a trupp most éppen Szöulban vesz részt felkészítő tréningen. A kulturális komplexumot vezető Kim Te-Szak mégis gondoskodik téli programról. (Nyárra pedig horror tematikájú nemzetközi színházi fesztivált találtak ki, amelyre immár ötödször kerül sor idén júliusban.) Ezúttal kísérleti jelleggel játszóhellyé avatták a szép, üvegfalú, átriumos előcsarnok kávézóját, ahol az asztaloknál ülő nézők két egyfelvonásost tekinthetnek meg: Csehov Leánykérés című komédiáját és egy korai Moli?re-darabkát, A repülő orvost. Fiatalok játszanak, gyermeki egyszerűséggel, igyekvőn, nagy gesztusokra alapozva. A képeskönyvszerű minimáldíszlet és a jobbára az alapsablonokból dolgozó színészi játék különösen szembeötlővé teszi a Sganarelle-t játszó színész kiválóságát. Kim Hja-Ka vérbeli komikus. Megnyugvással gondolhatunk arra, hogy a színészpalántáknak van kitől eltanulniuk a biztos fogásokat.
Az egyfelvonásosokat előadó színészcsapat egyik tagja és vezetője, Kim Dzsang-Szak maga is tulajdonol egy kisebb degui játszóhelyet, ahol vállalkozó társaságok színházi produkciót hozhatnak létre. Ilyen alternatív teremből több is akad a városban, 80-100 férőhelyes "pinceszínházak", szerény színpadtechnikával. Fiatalok játszanak e helyeken, alighanem a televízión szocializálódott fiataloknak. A hangulat rendkívül közvetlen és eleven, a színpadra lépők megszólítják, bevonják, megtréfálják a nézőket, akik szabad folyást engednek reakcióiknak. Nevetnek, rémülten sikongatnak, beleszólnak, javasolnak. Részt vesznek. Néha úgy, mint egy gyerekelőadáson, máskor olyanformán, mintha könnyűzenei koncerten volnának, s gyakran akárha tévéműsor stúdiófelvételén ülnének. A televízió láthatóan erős mintát ad a könnyű műfajhoz. Az egyik előadás a Fásy Ádám mulatója modorában vonultat fel énekszámokat. A másik a tévés szitkomok stílusában dolgozza fel fiúk-lányok hétköznapi kalandjait, egy harmadik produkció esetében pedig arra tippelünk, hogy esetleg koreai filmek, tévéműsorok paródiáival is megörvendeztetik a jól mulató közönséget. A látottak alapján úgy tűnik, mintha a színház egyedüli ambíciója a szórakoztatás volna.
Valószínűleg hasonló a helyzet a gazdagabb, változatosabb, tágabb lehetőségekkel bíró fővárosban is. Szöulban - ahol egyébként több izgalmas kiállítás is csábítja épp az odalátogatót, a holt tengeri tekercsektől kezdve nagy orosz festők tárlatáig, Repintől Kandinszkijig - nyilván több pénz, paripa, fegyver és helyiség szolgálja ugyanezt a célt. Itt mód nyílik játszani a komolyabb befektetést igénylő Broadway-musicaleket is, a Hairspraytől kezdve a Mamma mia című ABBA-darabig. A színvonalat alkalmunk van tesztelni a Szöuli Művészeti Központban, ahol a kisteremben a 19 és 80 című musical szerepel műsoron. Amerikai szerzők (Joseph Thalken és Tom Jones) hozták tető alá a Maude és Harold című, ismert bulvárdarab zenés verzióját. Igényes a muzsika, s kifogástalanul profi a kivitelezés. Harold - Li Sin-Szang - nagyon fiatal, énekben és táncban is jól képzett, szép fiatalember. A vörösre festett Maude, Park Dzsang-Dza a hírek szerint az ország legnagyobb színésznősztárja. Ezt a szerepet az elmúlt tíz évben már vagy négy bemutatóban abszolválta. (Ez is Broadway-jelenség: aki bevált, sokszor repetázhat.) Csendben, bizakodón gondolunk arra, hogy Park Dzsang-Dza a maga bizonyára gazdag pályáján ennél nyilván jelentősebb, bonyolultabb és gazdagítóbb szerepeket is sikerre vitt már. Végtére is a dél-koreai színház jelenéből vett csipetnyi ízelítő nem meghatározó a múltjára nézve. Remélhetőleg a jövőre - az övékre? a miénkre? - nézve sem az.
