 |
|
Major Tamás Az imposztorban |
(MTI) - A Színiakadémia elvégzése után, 1931-ben lett a Nemzeti Színház tagja, de már főiskolásként színpadra lépett a Blaha Lujza téri épületben. 1945-től az intézmény igazgatója, 1962-től a főrendezője volt, 1947-től évtizedekig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1982-ben egyike volt a Katona József Színház alapító tagjainak, utoljára 1983-ban Spiró György Az imposztor című darabjában láthatta a közönség, ezt a szerepet a szerző egyenesen Majornak írta.
A negyvenes évektől filmezett is, szerepelt egyebek közt A kőszívű ember fiai (1965), A tizedes meg a többiek (1965), a Hideg napok (1966), az Egri csillagok (1968), a Circus Maximus (1980) című alkotásokban. Mintegy húsz Shakespeare-drámát rendezőként jegyzett, de színre vitt kortárs magyar drámákat is. Emlékezetes rendezései: Bánk bán, Az ember tragédiája, A szentivánéji álom, Tartuffe, A szecsuáni jólélek, Rómeó és Júlia. Színészi skálája rendkívül széles volt, sokoldalúságára jellemző, hogy kabarészínészként is igen sikeres volt. A hatvanas-hetvenes években kétszemélyes kabarésorozatban szerepelt Psota Irénnel, a Lujza és Jenő páros révén vált emlékezetessé a "Jenő, azt írja az újság..." kezdetű mondat.
Művészi munkáját csapongó ötletgazdaság, állandó megújulási készség, a színház iránti szenvedélyes szeretet jellemezte. Majorban nem volt külön választható a színész, a rendező, a színészpedagógus, a versmondó, és mindez összefüggött közéleti tevékenységével, elkötelezett baloldaliságával. Pályája kezdetétől fellépett a munkáskultúra előadásain, tagja volt a Független Színpadnak, rendezte az antifasiszta Vigadói esteket, részt vett az ellenállási mozgalomban. 1949-1953 és 1958-1961 között országgyűlési képviselő, 1957-1966 között az MSZMP vezető testületének tagja volt. Művészi munkáját 1948-ban és 1955-ben Kossuth-díjjal ismerték el, a kiváló művészi címet 1950-ben kapta.
Ő volt a magyar színháztörténet leghosszabb ideig regnáló, szinte korlátlan hatalommal rendelkező kultúrpolitikusa. Pedig eleinte nem sokra tartották színészi képességeit: pincért, portást, 2. korhelyt, 3. lovagot, 1. szolgát játszott. A helyzet 1945 tavaszán változott meg, amikor a kommunista párt az 1943 óta párttag Majort nevezte ki az ország első társulatának élére. Harmincöt évesen lépett olyan nagynevű elődök örökébe, mint Ambrus Zoltán, Németh Antal, Hevesi Sándor.
Tizenhét évvel később, 1962-ben váltották le, ezután főrendezője lett a színháznak, de befolyása a hetvenes évek végéig mit sem csökkent. Major azt vallotta, színházat csak dühösen lehet csinálni, a legjobbakkal kell dolgozni, és a legjobbat létrehozni. Igazi színházcsináló volt, akinek nevéhez legendás alakítások, emlékezetes rendezések fűződnek.
Ellentmondásos figurája máig megosztja a művésztársadalmat. Voltak, akik csodálták, voltak, akik szívesen eltávolították volna a színházi életből. Azt azonban senki sem vitatta, hogy amikor 1986. április 13-án Budapesten meghalt, a magyar színházművészet korszakos alakja távozott.
