? Mi volt az apropója a Hajrá, Háry! című előadásnak?
? Szerettünk volna Novák Eszterrel dolgozni, az egyik osztályfőnökünkkel, de a Varázsfuvola óta ? munkában ? nem találkoztunk vele. Sokat keresgéltünk, aztán Kiss Dia ötletén indultunk el a Háry János-daljátékkal, amelyből Esztert leginkább az érdekelte, mit mondhatunk most a hazugságról, és mit gondolunk az igazságról. Ezzel kezdtünk el improvizálgatni Kőszegen. Arra jutottunk aztán, hogy olyan tiszta és igaz világban élünk, hogy muszáj megtanítani az embereket hazudni.
? Változott valamit az előadás nyár óta?
? Persze, amennyit a világ, annyit, és nem miattunk. A szöveget ugyanis nem változtattuk meg, de mi is halljuk, hogy sok mondat új értelmet kapott. Egyszerűen másként hangzik az, amit nyáron mondtunk ki például ? akkor az Egyiptommal kapcsolatos hírek apropóján ?, hogy tüntetés mindig van.
? Az előadásban nemcsak Háry szerepel, hanem Münchhausen is. Ezek szerint európai relációba kerül a történet?
? Münchhausen személyében egy européer professzor érkezik hozzánk, Háry pedig a hungarikum. Eljátszunk azzal, hogyan mozognak ezek a figurák az egyetemi közegünkben. Nem politizálunk persze, egyszerűen csak megvizsgáljuk, mi történik ma Magyarországon, és mit szól ehhez egy nyugati szakember.
? Szokás mondani, hogy a színház a világról kell, hogy szóljon, ám nem direkt politizálva. De hogy van ez a gyakorlatban? Mitől lesz valami élő, téttel bíró, és nem propagandisztikus?
? Erre a kérdésre egy előadás lehet a jó vagy rossz válasz. S ha ehhez hozzátesszük, egy adott pillanatban elkészült előadás ? anélkül, hogy bármit is változtatnánk rajta ? máshogy szólal meg akár fél évvel később is, akkor kiderül, a körülményeken és a befogadókon is múlik sok minden. A Korijolánusz című előadásunk élő példa erre: több száz éves szerzői mondatok értelme változott meg hónapok alatt. Érdekes módon, nemcsak mi halljuk ezt: az előadást külföldre több helyre is meghívták, és szomorú vagy vicces, az derült ki, nekik is érthető az aktualitása. Miközben eszünk ágában sem volt mindez: pontosan tudom, hogy Polgár Csabát, az előadás rendezőjét Caius Marcius anyjához való viszonya foglalkoztatta, amikor elővettük a darabot ? és akkor ez az összecsengés nem is létezett.
? Egy mondat, sőt bárminemű művészi alkotás mindig jelenthet valami újat az aktuális pillanatban, így tehát véleményezi is a világot. Művészként, színházcsinálóként nem lehet megúszni ezt.
? Nem is akarjuk megúszni. Ugyanakkor szerencsések vagyunk, mert nekünk a színházban adott a helyzet, amiben muszáj gondolkodnunk. Nekünk elég a szakmaisághoz tartani magunkat: azzal a kritikai gondolkodást képviseljük. Ebből van a szabadságunk és a függetlenségünk. Direkt módon pedig felesleges közéleti kérdésekben megnyilatkoznunk, hiszen a munkáinkból úgyis kiderül, mit gondolunk a világról. S persze van olyan előadásunk, amivel nem állítunk semmit ? az is egy vélemény arról, ami körülöttünk van.
? Ahogy egy előadásban vélemény és értékválasztás van, egy színház működtetésében még inkább.
? Igen. Teklesz Zsuzsával és Szántó Péterrel együtt megpályáztuk a Vörösmarty Színház vezetését, az esélytelenek nyugalmával. Bár a korosztályunkat többen hiányolják a vezetői feladatok vállalásánál, egy ekkora költségvetésű intézményt, úgy tűnik, senki nem hajlandó a korombelieknek átengedni. A programot persze megvalósíthatónak tartjuk, de a hetyke fiatalossága miatt tényleg úgy gondoltuk, ez lesz az első, amit félredobnak. Nem ez történt, mindenki dicsérte, de egy színház vezetéséhez Magyarországon pillanatnyilag nem elegendő az elfogadható szakmai program.
? Talán ezért is jó forma a független színházcsinálás.
? Mániákusan hiszünk ebben, ugyanakkor a HOPPart tagjai közül sokan bekerültek az évek során a legjobb kőszínházi társulatokba, így harmadmagammal maradtunk függetlenek. Szerencsére az eredeti csapatból időről-időre vannak visszatérők, nemcsak a korábbi előadásokat játszani. De sajnos például a Nemzetiben dolgozók ? akik szám szerint is sokan vannak ? annyira leterheltek, hogy nem férünk hozzájuk. Úgyhogy nyitottunk, ami egyébként hasznos is, mert az új kollégáktól, akiknek a miénkhez hasonló a mentalitásuk, új impulzusokat kapunk.
? Mi ez a mentalitás?
? Nem hiszem, hogy ezt egzakt módon meg tudnám fogalmazni. Ascher Tamástól és Novák Esztertől azt tanultuk, hogy nem végrehajtók vagyunk, hanem muszáj gondolkodnunk. Ezért a színházcsináláshoz való hozzáállásunkban az ő ízlésük meghatározó, amelynek biztos viszonypontja az önirónia.
? A független színházcsinálás egyfelől irigylésre méltó, másfelől rengeteg erőt és odaadást kíván. Meddig bírható ez az életforma?
? Erre mindenkinek személyesen kell válaszolnia. Nyilván nem tarthat örökké: elfáradhat egzisztenciálisan és szakmailag is. Már azt csodálatosnak tartom, hogy négy ilyen intenzív év után is van bennünk még kíváncsiság és szándék. Nem várom a végét, de remélem, időben észreveszem, ha kifárad az egész, és akkor nem kell hónapokat, éveket keserűségben legyűrni.
? Hátha addigra lesz egy kőszínház, ahol éppen azt a szakmaiságot és erőt kívánják, amit most a HOPPart képvisel.
? Annál is inkább, mert ennek érdekében teszek is lépéseket. De nincsen a jelenlegi helyzetünkkel semmi baj: lehetünk finnyásak, nem kell megalkudnunk, élhetjük szabadon és rakoncátlanul a szakmánkat.
