Műfaji sokszínűség, igényes szórakoztatás és a határainkon átívelő kulturális eszmecsere jellemzi az idei Városmajori Színházi Szemlét, amely egyben útjára is indítja június 16-án a Budapesti Nyári Fesztivál három hónapon át tartó programsorozatát. A színházi szemle alkalmával ismét Budapestre látogatnak az előző évad legjobb, nem budapesti szórakoztató előadásai. A színházi formanyelv szempontjából is változatos összeállításban a szombathelyi, a nagyváradi, a miskolci, a szabadkai, a kaposvári és a tatabányai színház egy-egy előadása szerepel.

jezus-krisztus-szupersztar-foproba-memlaur-imre-13451


A kiadott közlemény idézi Bán Teodórát, a Szabad Tér Színház igazgatóját, aki szerint a Városmajori Színházi Szemle nem csak a Budapesti Nyári Fesztivál évről évre nagyobb jelentőségű szezonnyitó kisfesztiválja, hanem Budapest kulturális életének is meghatározó színházi eseménye. ?Idén kifejezetten a könnyedebb műfajokat, zenés előadásokat és vígjátékokat részesítettük előnyben? ? mondta, hozzátéve, hogy zömében jól ismert, klasszikus művek kerültek be a válogatásba.

A szemle versenyprogramjába több mint 50 produkció megtekintése után hat előadást hívtak meg, Karsai György egyetemi tanár, színháztörténész, kritikus és Miklós Melánia kritikus, dramaturg, a színház kommunikációs munkatársának válogatása alapján. ?A szemle lehetőség arra, hogy nyissunk egymás felé, és felfedezzük, milyen nagyszerű produkciók születnek Budapesten kívül is? ? idézik a válogatókat.

04


Az előadásokat Bozsik Yvette, Novák Eszter, Alföldi Róbert, Rusznyák Gábor, Sebestyén Aba és Szikszai Rémusz rendezte. Színpadra lép többek között Tompos Kátya, Ullmann Mónika, Gáspár Tibor, Vicei Natália, Bánfalvi Eszter, Bányai Kelemen Barna, Mertz Tibor, Crespo Rodrigo, Major Melinda és Danis Lídia. A produkciókat az idén is szakmai zsűri értékeli, a díjkiosztót hagyományosan szeptember elején tartják. A közönség az interneten szavazhat a legjobb előadásra, és blogírók jelentkezését is várják a szervezők.

A versenyprogramban szereplő előadások között van Tim Rice-Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus szupersztár című műve, a kaposvári Csiky Gergely Színház előadása, amelynek rendező-koreográfusa Bozsik Yvette. William Shakespeare Makrancos Kata, avagy a hárpia megzabolázása című darabját a szombathelyi Weöres Sándor Színház játssza Alföldi Róbert rendezésében.

01


Ion Luca Caragiale Zűrzavaros éjszaka című művét a Miskolci Nemzeti Színház társulata adja elő Rusznyák Gábor rendezésében. Moliere Tartuffe című darabjának Parti Nagy Lajos-féle átirata Szikszai Rémusz rendezésében a tatabányai Jászai Mari Színház produkciójaként látható.

Lev Birinszkij Bolondok tánca című művét Sebestyén Aba rendezésében a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata adja elő. Csiky Gergely Buborékok című színművét a nagyváradi Szigligeti Színház játssza Novák Eszter rendezésében. A programról bővebb információ a www.szabadter.hu oldalon olvasható.

A szemle programján kívül a Városmajorban bemutatják még a kecskeméti Katona József Színház Boeing, Boeing és a székesfehérvári Vörösmarty Színház Balfácánt vacsorára! című komédiáját is.

 

Forrás: MTI

Fotó: szabadter.hu