Az Örökös Tagság 2004-ben díjazott művészeinek, Béres Ilona, Moór Marianna, Sass Szílvia, Bárdy György, Bodrogi Gyula, Dózsa Imre, Keveházi Gábor és Miller Lajos láblenyomatát május 30-án reggel, a Napkelte élő adásában örökítették meg. A közönség szavazatai alapján, velük bővül idén a Halhatalanok Társulata,
az örökkévalók láblenyomatát a pesti Broadway-n, a Nagymaző utcában helyezik el. Az ezt követő beszélgetésen résztvett a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere, a fővédnök Dr. Hiller István.

Június 1.-én a Nemzeti Színházban gálaesten köszöntik a díjazottakat. A műsort a Magyar Televízió június 5-én az 1. csatornáján sugározza.
Az Örökös Tagság gála közreműködői népszerű művészek, többek között Alföldi Róbert, Avar István, Fenyő Miklós, Galambos Erzsi, Haumann Péter, Haumann Petra, Kállai Ferenc, Lehoczky Zsuzsa, Kincses Veronika, Miller Zoltán, Molnár Piroska, Ónodi Eszter, Oszvald Marika, Szakály György mellett még sokan mások, valamint a Budapest Klezmer Band. A műsor főszerkesztője Érdi Sándor, műsorvezetők Szegvári Katalin és Kristóf Gábor. A rendező: Szinetár Miklós.

Érdi Sándor köszöntőjének részlete az Örökös Tagság 2004 gála műsorfüzetéből:
Szokták mondani: világunk nem kedvez a művészetnek. Nyilván van benne igazság. De őszintén hisszük, hogy ez csak része s talán nem is a legfontosabb része a teljes igazságnak.
Mert a művészetet nem csak a pénz tartja életben, hanem az alkotókedv, a tehetség, az igény és a szeretet. A művészet szeretete.
S ez olyan ősi , és annyira az ember lényegéhez tartozó érzés, mely még a gazdaság racionális világán is mozdítani képes. Bizonyíték kell?
Kérjük nézzenek körül, mennyien vagyunk, s gondoljanak arra a sok tízezer emberre is, akik szavazataikkal hozzájárultak ehhez a játékhoz, mert fontosnak tartották, hogy kifejezzék szeretetüket, megbecsülésüket azok iránt, akiktől életük meghatározó élményeit kapták.
Hisszük, hogy örökös tagok ők is. Egy nagy társaság örökös tagjai, akik már tudják: művészet nélkül talán lehet élni, csak nem érdemes. S akik örökké hálásak azoknak, akik e csodával megajándékozták őket.
A továbbiakhoz pedig jó szórakozást kívánunk!