"A század utolsó évtizedére megváltozott világ új lehetőségekkel kecsegtetett a kétségek gyötrelmes napjainak egyikén fogalmazódott meg bennünk az elhatározás: magánstúdiót indítunk. S hogy mindezt miből? Hiszen semmink sem volt, se termünk, se társulatunk, se pénzünk. Csak hitünk." - írja a színész-igazgató a színházat bemutató egyik brossúrában. Kép - Matei Visniec: Bohóc kerestetik - Dobos Imre, Kis Törék Ildikó és Varga Vilmos |
 |
| Varga Vilmos egy különleges kérdéskört exponál. Felvezetése nem nélkülözi a kisebbségi létből levezethető következtetéseket, ám szerinte máshol van a lényeg: - A bajok gyökere a magyarság elnemzetietlenedése. Ettől nagyobb probléma nincs! Az iskolákban dívik az a pedagógiai elv, hogy nem szabad a gyereket - még a jó irányába sem - terelgetni, befolyásolni. Ez egy álhumánus elv, mert honnan tudja meg a gyerek, hogy mi jó neki? Hogy menjen-e színházba vagy sem?! Már a jelenlegi tanári garnitúra is ilyen nevelést kapott! Mit várjunk akkor? Húsz év múlva nem lesz magyar kultúra. Talán, ez a folyamat a Causesçu időszak asszimilációs törekvéseinek eredménye, kockáztatom meg a közbevetést, s előbb-utóbb fordul a kocka. - Sokkal erőteljesebb volt az értékekbe kapaszkodás a diktatúra idején - mondja Ildikó. Amikor a pénz határoz meg mindent - márpedig most ezt az időt éljük - könnyen a fonákjára válthat minden. Fiatal színésznőt említ, aki csak akkor megy el játszani hozzájuk, ha hetvenöt dollárt fizetnek neki. Egyébként nincs "színészet." - A románoknak van egy stratégiájuk. Nemzeti stratégiájuk! Ami az ortodoxián keresztül, mint a petróleumcsepp - ma ekkora, de holnapra abrosznyira dagad - terjed tova - mondja szinte szótagolva Varga. Ez a folyamat húzza ki a magyar kultúra hajszálgyökereit! De a magyaroknak erről "lila foglamuk" sincs! És ez nagyon nagy baj! Fontosabb kérdés, mint hogy pénzért játszom vagy ingyért! Nem tudom, hogy ezt hol mondhatom el, hogy ne lőjenek le! Ami ebből kiutat jelenthet, az nem más, mint az únió! |
 |
| Kocsis István: Bolyai János - Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos |
| Az elvi lehetőség meghagyása mellett az "itt és most" színpadára visszavezető, szinte durva kérdést teszek fel: - miből él a színházuk? Úgy tudom, a Kiss Stúdió Színház társulat nélküli, állandó költségvetési támogatásban nem részesülő színház. Az ismertetőben ez áll: "álom és valóság közt írja a maga kis történetét." Az igazgatónő az induláshoz kanyarít vissza egy találó megjegyzéssel: - Emlékezzen csak! Azt mondtuk, hitünk volt! És van! Bárcsak pénzünk is annyi lenne, mint bátorságunk az álmokhoz! Nem tehetünk róla, mi egy ilyen "rosszul nevelt" generáció vagyunk. A hitet manapság szinte szégyen hangoztatni - jegyzi meg Varga. Indulásukat az egykori nagyváradi Széles-lány, Katrin af Hällström nagyvonalú támogatásának köszönhetik. A román állami pénzéből egyáltalán nem részesednek. Itteni forrásaik között említhetjük - saját bevételeiken túl - az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) alapítványától csordogáló kevéske juttatást. - Valójában abból élünk, amit megtermelünk: magyarországi pályázatokon nyertük és nyerjük el a pénzek nagy részét. Nem veszünk fel honoráriumot, nem foglalkoztatunk alkalmazottakat, csak eseti szerződésekkel dolgozunk. Ezek után befizetünk minden járulékot, adót, amit a román törvények előírnak - kezdi sorolni Ildikó. Csodálkozott is a Taub Jancsi: "képtelenség, amit tesztek, immár kilenc éve!" (Taub János rendező, egykori kolléga. A szerk.) Magyar támogatóink között tudhatjuk a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát, a budapesti Pro Professione Alapítványt, a Nemzeti Kulturális Alapprogramot, a Magyar Kultúra Alapítványt, az Illyés Alapítványt. Romániában a pályázati lehetőségeket korábban eltitkolták. Nyilvános meghirdetés csak az utóbbi időben van. Igaztalanok lennénk, ha kihagynánk a román oldalt: sokat köszönhetünk a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek, a Rogériuszi Református Gyülekezetnek és Várad-Olaszi Református Gyülekezetnek. Partnerünk a kolozsvári Communitas Alapítvány is - fejezi be a sort Varga. |
 |
| Madách Imre: Az ember tragédiája - Római kép |
| Temérdek munka áll e két megszállott színházi ember mögött. Szervezés, bel- és külföldi előadások, pályázatírás, rendezés, a díszletek, jelmezek tervezése, zenei szerkesztés, és a többi. Mindezek eredményeként előáll egy fantasztikus repertoár. Tizennégy naprakész, meghívható produkció. Köztük a legnagyobb, a nyolc színészt és öt segítőt foglalkoztató színházi előadás, Madách: Az ember tragédiája, az öt fővel eljátszható Molnár Ferenc vígjáték, A cukrászné, és Páskándi Géza abszurd játéka, a Kérjük a lábat letörölni. Nagy Endre és kortársaitól a Volt egyszer egy kabarét tartják repertoáron, míg a másik "embert próbáló" darabjuk Kocsis István három főre megírt színműve, a Bolyai János. Miért is tulajdonképpen? - teszi fel a kérdést Varga. A válasz, mintegy önmagának: - Most éppen Bolyai János kétszáz éves, Ady százhuszonöt, azelőtt Vörösmarty év volt. Nem lehet némán elmenni mellettük. Megfogyva bár, de törve nem (1100 év a Kárpát.medencében) összeállításuk CD-n is hallható. Gyerekműsoraikhoz csupán húsz négyzetméternyi helyre van szükség, az Én, François Villon pódium-műsorhoz még ennyi sem. A Kiss Stúdió csodáinak ezidáig Magyarország és Németország több városában, Svédországban, Norvégiában, Szlovákiában és Szlovéniában tapsolhatott a közönség. Előadásaik száma meghaladja a hatszázat. Néhány nap múlva a százezredik nézőt köszönthetik. |
 |
| Lehet-e még fokozni az eddig elmondottakat? Kárpátmedencei Stúdiószínházak II. Fesztiválja - 2002. Középen a színész - így a fesztivál mottója. A Kiss Stúdió "arcátlanul pimasz" vállalkozása, hogy emberközelbe hozza színészt. Vele együtt pedig Atlaszként emeli vállára a romániai magyar színjátszást, annak is egy különleges formáját, az egyszemélyes stúdiószínházat! Simon Judit a Krónika májusi számában eképpen jellemzi a fesztivált: " a látványszínházzal és a csillagászati összegű szuperprodukciókkal ellentétben a fesztiválon látható előadásokban a színész-ember feltárja a nézőknek lelke rezdülését." A Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos házaspár intézményesítette a pályakezdés óta folyamatos vállalását: a semmiből teremtette meg a mindmáig egyetlen, állandóan működő romániai magyar magánszínházat. Kissék nem vetették el terveiket, nem fordítottak hátat maguk teremtette világuknak. - Színházunk a jelenlegi kulturális minisztérium programját már öt éve csinálja! Nem mi találtuk fel a spanyolviaszt - mondja Varga Vilmos. Csak azt tesszük, amit egy normális magyar ember az igényei szerint kell, hogy tegyen! - fejezi be a gondolatot. Nekem pedig újra csak a kérdés tolul a nyelvemre: Mi hajtja őket? |
