Kortárs magyar dráma dramaturg szemmel

Radnóti Zsuzsa: -Döbbenetes kimondani is, hogy ez már a huszonegyedik Nyílt Fórum. Huszonegy év már egy életszakasz, és ezt mi szinte együtt töltöttünk el. Ahogy végignézek magunkon, azt érzem, ez az a fórum, amelyen változatlanul megmaradt a fő gondolat. Az a nagyon egyszerű gondolat, amely miatt minden évben egyszer összegyűlünk, hogy azt a bizonyos kortárs magyar drámát "pátyolgassuk", törődjünk vele. Hogy ezeket a fiatal embereket - vagy nem egészen fiatal embereket, de akiknél műfajváltásként első darabról beszélhetünk -, bevezessük a szakmai köztudatba, és valamiféle lehetőséget teremtsünk nekik a tovább lépésre, a gyakorlati színházzal való ismerkedésre, vagy megjelenés formájában, vagy a felolvasó színházi formában. A megújulási, gazdagodási irányokat mindig kollektíven határoztuk el. Egyetlen eleme maradt változatlan: a délelőtti sávban rendeztük és rendezzük ma is a szakmai vitákat, amelyeken az antológiában megjelent darabokat elemezzük, s délután vagy este a színpadi gyakorlathoz közelebb álló formációkat próbálgatunk. (Régen darabrészleteket próbáltak be néhány nap alatt a befogadó színház színészei. Ma ez másképpen történik; teljes darabokat olvasunk fel vagy kisszemélyzetű (és már kész) kamara előadásokat hívunk meg a POSZT kísérő rendezvényeként. Akkor is az volt, és most is az a célunk, hogy az írók minél többet profitáljanak ezekből a különböző típusú programokból.

B.R.: -Hány Nyílt Fórumon vett részt?

Nánay István: -Nem tudom pontosan. Talán 17 lehet.

B.R.: -Csak?

N.I.: -Volt egyszer egy balesetem.

B.R.: -Mennyire lehetséges a minőségi változást lemérni a Nyílt Fórumon kritikusi szemmel? Ezen a tizenhét Fórumon mi változott? Hasonló pályakezdő problémák merültek fel, vagy hígulás, sűrűsödés

N.I.: -Alapvetően más szituációban indult két évtizede. Akkor olyan elzárkózása, értetlensége volt a színházi életnek a kortárs dráma felé, hogy egyszerűen nem tudtak mit kezdeni bizonyos darabokkal, gondolok például Garaczi Lászlóra.

R.Zs.: -Most is gondolhat rá. Hiszen ma is a legritkább esetben tudnak a színházak bármit is kezdeni egy nagyon speciális, más beszédmódban megszólaló darabbal. Például Erdős Virág darabjával, amely épp most nyerte el a Vilmos-díjat.

N.I.: -Igen, tudnak. Ha abba a helyzetbe gondolok bele, hogy Garaczi jó néhány előadását bemutatták. Ezek között voltak egészen remek előadások, a Pinczés István előadása nem volt rossz, a Csodálatos vadállatokból nagyon érdekes előadás született Vannak olyan emberek, akik tudnak mit kezdeni egy ilyen sajátosan működő szöveggel. De csak komplexen lehet áttekinteni ezt a területet, mert akkor nem létezett az a színházi réteg, amely ezzel a drámával érdemben tudott volna valamit kezdeni. Ha a mostani darabokat odaadnánk a Keszég László vagy a Szabó Réka rendezőknek, akkor ők sokkal könnyebben tudnának mit kezdeni vele, akkor is, ha nem prózai műről van szó. Régebben a struktúrában lévő színházak és azoknak a "furcsa" daraboknak az összehozása volt a feladat. Alapvető változás történt a színházi életben, és ez kihat a drámára is. De azóta megváltozott a drámaírás, és az is, hogy mit nevezünk színpadi szövegnek.

Solténszky Tibor: -Azzal szoktam dicsekedni, hogy a világ kicsit a Nyílt Fórumnak köszönhetően is változott: a magyar színházi élet ma már nem zárkózhat el a kortárs drámairodalom színpadra állításától. Nagyon sok írót közvetlenül keresnek fel a színházak és rendelnek tőlük darabot. Már nem a Nyílt Fórumon keresztül vezet az egyetlen út egy mai fiatal vagy többé-kevésbé fiatal drámaíró számára a színpad felé. Az eredeti célunk az volt, hogy színházi és okos egyetemi embereket csábítsunk ide, akik elég hitelesek ahhoz, hogy a színháziak azt mondják: ja, ha ez ilyen fontos, akkor vegyük már őket egy kicsit komolyan. Ma már ez nem fontos, hiszen vannak másfajta színházak is, és a main stream színház is nyitottabb és befogadóbb a kortárs drámák felé; ha nem is a nagyszínpadon, de a kamara, vagy szobaszínházakban szinte mindenütt legalább egy kortárs magyar darab színre kerül egy évadban.

N. I.: -A Térey darab - a Nibelung-lakópark - izgalmasan szólal meg Schillingék elővezetésében, annyira, hogy egy ilyen szövegmasszázs-színházat elvisznek külföldre, ott is érdeklődést kelt. Elképzelhetetlennek tartanám, hogy -a Kazamaták esetében például, ez az ellenpélda - ha bekerülne egy kőszínházba, ilyen hitelesen tudna megszólalni. Az ilyenfajta színház, mint a Schillingék igenis tudnak mit kezdeni az ilyen szövegekkel, szóval nagyon megváltozott a színház, és megváltozott a színház viszonya a kortárs darabokhoz.

R. Zs.: Itt, ahol éppen beszélgetünk, ebben a teremben itt zajlott két éve a Nibelung-lakópark egyik felolvasása, amelyet ugyanaz a rendező, Mundruczó Kornél előszőr felolvasás formájában majd előadás formában is megrendezett- valóban nagyszerűen.

S.T.: -Mi hoztuk létre a frigyet!

R. Zs.: -A Pityu bácsi fia sem jött volna létre nélkülünk, melyet Bérczes László kollégánk rendezett Beregszászon.

Upor László: -A Filó Vera-történet sem jött volna létre nélkülünk így, annak is éppen itt zajlott a felolvasása, szintén Mundruczó Kornél rendezésében, aztán végül más rendezte meg Zsámbékon.

B. R.: -Ön hogyan csöppent bele a Nyílt Fórumba?

U. L.: -Én csak 19 éve járok Nyílt Fórumra. A Vígszínházban töltöttem a szakmai gyakorlatomat, s Radnóti Zsuzsa - aki a főnököm volt - a hóna alá csapott és levitt Zalaegerszegre, a Nyílt Fórumra. Ott nagy sületlenségeket mondtam, méghozzá bátran. Vannak mondatok, amelyeket az ember egy egész életre megjegyez, s erre nem a zsenialításom miatt emlékezem, hanem mert szembesítettek vele. Aztán három év múlva meg-megveregették a vállamat, milyen okosakat mondok, hogy jé, felnőtt a dramaturgfióka. De a viccet félretéve, nekem ugyanúgy, mint az összes dramaturg kollegámnak, mindig is mániám volt a kortárs dráma. A világ legkézenfekvőbb dolga, hogy ahol kortárs drámáról esik szó, nekünk ott a helyünk.

B.R.: -Ön szerint ma arról folyik itt a szó a Nyílt Fórumon, amiről kell, hogy szóljon? Elég markáns közbeszólásai szoktak lenni

U. L.: -Igen, de soha nem azt mondom, hogy miről kellene szónak lennie. Ahogy Nánay István is elmondta előttem, a színház, hál' istennek megváltozott, ma már nincsenek direktívák. Nincsen kötelező és a kötelező iránnyal kötelezően szembe menő irányzat sem. Ha megkérdezzük, merre tart a magyar dráma, akkor a legkifejezőbb válasz, hogy szét. Sokfelé, sok irányba. Nincs olyan, hogy erről, vagy arról kell beszélni. Írunk és kész. És hangszalagunk szakadtáig kell mondanunk, amit fontosnak gondolunk - ami hol ez, hol az. Kicsit ködösen fogalmaztam meg, de ennyire rugalmasan képzelem el a helyzetet. Folyton figyelnünk kell, és amit látunk, arra reflektálnunk. Nem nekünk kell létrehozni, előhívni darabokat, jól is néznénk ki, ha ilyenre szövetkeznénk, de nagyon figyelnünk kell és előbb észrevenni őket, mint azok, akiknek nem ez a foglalkozása, ez a mi dolgunk, és nem is kevés...

B. R.: -Ön lenne az egyik motor itt. Mikortól datálódik ez a szerepköre a Nyílt Fórumon?

Lőkös Ildikó: -Kedves, hogy ezt mondja, de mind az öten "motrok" vagyunk, sőt a momentán távol lévők is azok. Többen csináljuk a Nyílt Fórumot, ebben van az ereje. Mert tényleg, ha van értelme ennek a foglalkozásnak, mint dramaturg, akkor az valami ilyesmi, hogy most legyen kortárs dráma, mert ha tíz év múlva születik meg egy darab, az már nem a máról fog szólni. Ha vannak tehetséges emberek, akik írnak, gondolkodnak a világról, akkor segítsük őket. Fontos, hogy van már más hasonló fórum is. Az, ami elkezdődött a Nyílt Fórummal nem egy szűk mezsgyén mozog. Az, hogy nem a fiókokból kell előszedetnünk a darabokat, nem ufóként kell felmutatni egy kortárs drámát, mert bár félnek tőlük az igazgatók, de már mindegyik tudja: fontos, hogy legalább egy kortárs darab legyen a színházában, mert a PR miatt ez nagyon jól mutat. Nem feltétlenül szeretik az igazgatók a kortárs darabokat, de beszélnek róluk. A Drámaíró Kerekasztal is elkezdte a működését, ez is nagyon fontos. Szoktunk vitatkozni is, mert nem az az életem, hogy minden áron kortárs magyar drámát juttassak színpadra, hanem csak akkor, ha az jó, és az külön öröm, ha a szerző köztünk él.

R.Zs.: -A kortárs drámaírás dinamikusabb időszakát az is segíti, hogy több támogatói ösztöndíj is létrejött, különböző pályázati rendszerek is léteznek. Már nem csak a mi lelkesedésünk támogatja a drámaírókat; állami és bizonyos magánkezdeményezések is léteznek, hogy az írók valamennyire mentesüljenek a pénzkereset mindennapi gondjaitól, és megengedhessék maguknak, hogy kicsi nyugalmat teremtve, nekiállhassanak írni.

U. L.: -A színházigazgatók presztízs-kérdésnek tartják, de félnek is a kortárs daraboktól! Ennek a tudathasadásnak a lényegére világított rá Zsuzsa: mindenféle anyagi segítség kell ahhoz, hogy a drámaírók írhassanak, és nem azt mondta, hogy a drámaírók írnak és ezzel halálra keresik magukat.

S. T.: -Na jó, ez egy gazdagabb társadalomban sem biztos, hogy így megy, ott is csak az írók fél százaléka lesz milliomos drámaírásból. A sok átalakulás után - kezdetben Ruszt Jóska állt mögénk, Böhm György kollégánkkal együtt, és azt mondta, gyertek Zalaegerszegre - aztán mi egyszer csak úgy döntöttünk, hogy eljövünk onnan, mert a kapcsolatunk már nem volt annyira gyümölcsöző az ügy érdekében. Egy év kimaradt a történetünkben és akkor költöztünk ide az Országos Színházi Találkozóval együtt, hátha a szakma figyelmét a kortárs darabokra és magunkra is tudjuk terelni. Ha szinte mindenki itt van szakmából, itt van az ország majd' összes színháza, akkor nekünk is itt kell lenni. Ettől a Nyílt Fórum is megváltozott. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a délutánokat azzal töltsük, hogy próbát tartunk.

R. Zs. -Ez a Nyílt Fórum régebbi variációja volt a "délutáni sávban", amikor három-négy nap alatt készültek el mini-előadások: darabrészletek vagy darabok keresztmetszetei.

S.T.: -Akkoriban nyilvános próbákat szerveztünk, s mi, dramaturgok is beleszólhattunk A rendező demonstrációt tartott, mint egy iskolai előadáson azt mondta, ha ezt a lépést megtesszük, akkor az előadás ebbe az irányba kezd elmenni, ha azt, abba Az ilyen műhelypróbákra a POSzT-on már nem jut idő, már kitalálódott a felolvasószínház és működik is, a szakma mellett a városi közönség is jelen van, tele vannak a felolvasások. De mindig gondolkodunk, min tudnánk még javítani.

B.R.: -Mennyire kistestvére a Nyílt Fórum a POSZT-nak? Jordán Tamás szinte az összes nyilatkozatában megemlíti, ez pénzügyileg, reklámban, PR-ben is megjelenik?

S.T.: -Teljesen függetlenek vagyunk a POSzT-tól, arcélünket is igyekszünk megkülönböztetni tőle, de értelemszerűen együtt vagyunk, együttműködünk Jordánékkal. Hála istennek meg tudjuk tenni, őrizni tudjuk önállóságunkat, mert kapunk rá pénzt. De jól jön nekünk, hogy szerepelhetünk a POSzT műsorfüzetében, élvezzük a POSzT sajtókapcsolatait és a PR-jét. Az bizonyosan nem helyes, hogy mi csak a saját köreinkben csapunk hírverést a dolognak. Ezen javítani kell a jövőben, ha fenn akarjuk tartani, hogy mi tényleg testvérként vagyunk itt. A viszonyunk jó a Jordán Tamás vezette csapattal, Tamás, ha teheti még külön is segíti a rendezvényünket.

U. L.: -Gondoljunk bele, hogy nincsen kortárs magyar darabokat felvonultató fesztivál Magyarországon, sok más országban viszont létezik ilyen. Egyszer elmentem Lengyelországba a kortárs lengyel dráma fesztiválra. Megkérdeztem, hogy választják ki az évad legjobb előadását, mi van, ha az nem egy lengyel dráma. Nem értették a kérdésem, azt gondoltam a hiba a közvetítő nyelvben lehet, de nem. Azt gondolták, hogy ez a dolog nem nagyon választható szét. Ha megnézzük a POSZT versenyprogramját, akkor láthatjuk, a mi színházi hagyományaink miatt a legtöbb előadott darab nem magyar szerző műve. Ha mi a POSZT programjában szerepelünk ezzel a nagyon markáns programmal, hogy itt csak kortárs magyar dráma kerül színre, azzal a POSzT fényét csak emeljük, ahogy nekünk is jó, hogy itt lehetünk.

R. Zs.: -Három kész produkciót hívtunk ide, mindhárom szöveg kortárs szerző műve. Jövőre sokkal erőteljesebben kell hirdetnünk ezt a tényt, mert ez a kezdeményezésünk - egy kis szerencsével, pénzzel és jó előadásokkal - előbb-utóbb egy nagyobb szabású magyar kortárs drámafesztivál kiindulása is lehet. Véleményem szerint mindhárom belefért volna a hivatalos versenyprogramba.

U. L.: -Ha nem a versenyprogramba, de belefértek volna az OFF-ba. Ha megjelenik egy plakát azzal a felirattal, hogy a POSZT mellékprogramja: Kortárs magyar drámák szekciója, vagy valami ilyesmi, ha van itt egy néhány napos eseménysor, amelynek része a felolvasás, megbeszélés és néhány valódi előadás is, az már figyelemfelhívó lenne, és talán tudatosulna, hogy a kortárs magyar dráma jelen van.

L. I.: -Azért jut ránk így is figyelem, jönnek a fotósok, Faragó Zsuzsa tegnap egy órát szerepelt az egyik rádióban, érdeklődő újságíró is akad, ráadásul nem csak egy.

R.Zs.: -A Terasz.hu-n kívül a Kultúrház című tévéműsorba is hívtak minket. Már figyel ránk a közönség - ahogy már említettük-, az előadások, felolvasások zöme teltházzal ment, egyre jobban s figyel ránk a média is.

B.R.: -Lenne egy beszédfordító kérdésem, érzékelek a magyar színházi életben egyfajta vihar előtti csendet? A struktúra-vita tekinthető előjelnek, hogy nemsokára komoly változások lesznek, hasonló, mint harminc éve, amikor Babarczi László színre lépett Kaposváron, vagy a Nemzeti Színház bevétele a szolnokiak részéről.

S. T.: -Az a két példa, amelyet említett, nem strukturális kérdés volt, az egy adott struktúrán belüli nagyon jelentős generációváltás volt. Ha a struktúra változik, az annál lényegesebb változás lenne, mert onnan kezdve nem harmincnyolc állami fenntartású színháza lenne az országnak, hanem mondjuk tizenkét vidéki és három budapesti, az összes többi pedig élne, ahogy tudna.

U. L.: -Teljesen igazad van, de ez a két dolog ma egybeolvadni látszik. Nem odázható el a generációváltás, ahogy a struktúraváltás sem. De majd szétbogozzák a színháztörténészek, hogy mi mitől lett úgy, ahogy: mi az, ami a struktúraváltás eredménye, mi az, ami azoké, akik ezt végrehajtották - mondom ezt azoknak, akik majd 2015-ben megnézik, mi történt mondjuk 2008 márciusában.

L. I.: -Én optimista vagyok. Majd csak lesz valahogy. Csinálja jól a dolgát az ember, aztán lesz valahogy.

B. R.: -A dramaturg szerepe mennyire van lebegő pozícióban ma a színházban?

L. I.: -Személyektől is függ. Jó színházakban, erős társulatokban megvan a helye, rossz színházakban meg nem is nagyon van szükség rá.

U. L.: -A dramaturg a legeslegjobb esetben élesztő a társulatban, de az aztán jól nézne ki, ha mi akarnánk struktúrát váltani!

B.R.: -Mi változik mostanában? Rosszul látom, hogy színházi területen érlelődik egy generációváltás?

N.I.: -Nem tudom, mi készülődik. A generációváltást be fogja darálni a másik váltás.

S. T.: -Már csak azért is, mert nincs tömegével itt az az új generáció, amely meghatározhatná az átalakulást. Akad két-három erős egyénisége a színháznak.

N. I.: -Azok is ódzkodnak attól, hogy vezetők legyenek. Van egy újabb generáció, amely eltolja magától annak a lehetőségét, hogy belépjen azoknak a helyére, akik csinálják a színházat. Ez egy borzalmas helyzet. Ha akarnák, már kiharcolták volna, de éppen úgy sündörögnek, hogy megússzák a vezető pozíciót.

U. L.: -Én azt látom, hogy inkább kivárásra mennek, nem ők hozzák létre a struktúrát, hanem inkább beleülnek a készbe.

N. I.: -Erősebb példát is tudnék mondani, hogy hogyan nem csinálják. De nagyon nehéz megharcolni ezeket a harcokat, mert az apákkal, sőt a nagyapákkal kellene harcolni, és az újabb generáció ezt nem teszi meg, és nem is akarja. Talán józanságból, mert látja milyen helyzet jött létre, talán más okból. Talán látja, hogy sokkal erősebb lesz az, ami kívülről rá fog telepedni a színházi életre. Ebből a fiatalok sem fognak kimászni, és végül meg fog történni a generációváltás is, de nem az ő jószántukból.

U. L.: -A struktúra romjai maguk alá temetik majd ezeket az ifjú harcosokat is.

L.I.: -A dramaturg-létben problémát fog jelenteni, hogy két-három év múlva lesz húsz-harminc új végzett dramaturg, s ha jön a struktúraváltás, velük mi lesz? Nekik sokkal rosszabb lesz.

U. L.: -Ugyanúgy nem fognak állandó társulathoz tartozni, ahogy a színészek nagy százaléka sem.

L. I.: -Mi is tízen végeztünk Upor Lacival egy osztályban, és ebből csak ketten maradtunk a pályán.

R. Zs.: -Színészek is évente egyre többen végeznek -már nem csak a pesti Egyetemen, hanem sok helyen másutt is-, s ez a jövőben egyre nagyobb feszültséget fog okozni.

U. L.: -Az, hogy ha kiképeznek valakit ma egy szakmára, még nem jelenti azt, hogy abban dolgozni is fog tudni.

R. Zs.: -Igen, ez így van. De fontos, hogy a struktúraváltás mellett legyen szó arról is, hogy Angliában, Ausztriában is nagyon sok pénzt vontak el a közelmúltban a kultúrától. A kérdés az, hogy mi lesz nálunk? Ez a lehetőség, amit megkapott a Nyílt Fórum, jövőre hogy fog működni? Működik-e egyáltalán? Hogy amit mi hozzá tudunk tenni a magunk szakmája által a színházi reformhoz, a struktúraváltáshoz, azt megtegyük, ahhoz bizony pénz is kell.

(A fotók forrása: www.poszt.hu)