Negyed szünet két tétel között

Ugye, nem haragszik meg a Kedves Olvasó, ha egy parányi személyes élményét igyekszik a krónikás megosztani vele?
Snétberger Ferenc Salgótarjánban született és ott is töltötte gyerekkorát, mint e sorok írója. Így esett meg, hogy az egykori Salgó Étterem bárjában nemegyszer látta gitározni édesapja zenekarában. Ült az öreg "Dicki" lábánál a kissámlin és szorgalmasan pengette a bundoknál gyöngyházzal berakott gitárt.

Kettő volt belőle, egyiket édesapám használta, a másik volt az enyém - emlékszik a gyerekkorra. Elektromos gitárok voltak.
Mindent játszottunk, amit csak kértek a vendégek; széles volt a repertoár. Nekem nagyon jó volt, hogy már fiatalon társakkal tudtam zenélni. Hasznomra volt az is, hogy mindent fülre kellett megtanulnom: nem volt kotta. Ez hozzátartozik a zenész életéhez!

Várj egy pillanatra! Emlékeim szerint a "mindent játszottunk" műfaji- és stíluskavalkádba a jazz tartozott legkevésbé. Legfeljebb a tánczenét lehet ide sorolni, egy kicsit dzsesszes hangvételben. Hogyan keveredtél a rock és a magyarnóta oldaláról a komolyzene, a jazz világába?

Édesanyám unszolására beírattak a salgótarjáni zeneiskolába, ahol Borsányi Matyi bácsi növendéke lettem. Az volt az érdekes, hogy nekem az idő tájt a gitár az gitár volt, nem tettem különbséget közöttük.
Matyi bácsi mondta el, hogy a zeneiskolában klasszikus gitárt tanítanak, akusztikus hangszert használnak, nem pedig elektromos gitárt. Meglehetősen szegények voltunk akkoriban, nem tellett klasszikus gitárra. Ezért hat hónapon át, míg sikerült egy olcsóbb orosz gitárt beszerezni, elektromos hangszeren tanultam a klasszikus zenét. Ekkor szerettem bele ebbe a stílusba. Megismerkedtem például Bach muzsikájával, a klasszikus gitárzene majd' teljes irodalmával.

Akkoriban azt rebesgették, hogy valami különleges teljesítményt nyújtottál a zeneiskolában, s apukád után "Kis Dickinek" neveztek, ami valójában elismerés volt. Mire figyeltek fel az emberek?

Talán arra, hogy Matyi bácsi nem győzte a kottákat hordani, mert egy év alatt megtanultam a klasszkiusgitár-irodalom teljes anyagát. Szükségem volt újabb és újabb zenékre; Salgótarján már "kicsinek, szűknek" bizonyult.

Snétberger Ferenc

Veled is az fordult elő, mint sok más kiváló zenésszel: kinőtte a tehetséged a meglévő környezetet

Így is lehet fogalmazni, de a zenésznek nagyon fontos, hogy kapcsolatba kerüljön másokkal, minél többet ismerjen meg a területéből. Hogy olyan helyre menjen, ahol több lehetősége van. Szerencsém volt, Budapestre kerültem. Húsz éves körül lehettem akkor.
Este játszottam, mert el kellett magam tartani - Szentendrén volt egy étterem, ahol nagyon jól éreztem magam, lám, mit tesz a gyerekkor gyakorlata -, napközben meg gyakoroltam. A véletlenen múlt, hogy felfedeztem a Fészek klubban egy német cég hangszerkiállítását. Nagyon jó gitárok is voltak közöttük, például az akkor számomra elérhetetlen Gibbson gitárok is. Kipróbáltam néhányat. Játék közben vettem észre, hogy egyre többen gyűlnek körém, olyanok is, akiket addig csak a tévéből ismertem: Szakcsi Lakatosék, Babos Gyuszi, Dés Laci (kép), aki most hirtelen az eszembe jut.

És megtörtént, ami a mesékben szokott: a német kereskedő felajánlott egy gitárt és egy németországi ösztöndíjat.

Nem, nem! Az nagy csoda lett volna! Ettől kisebb csoda esett meg velem. Babos mondta, hogy hallott már rólam, és javasolta, menjek el felvételizni a Konzervatóriumba. Egy éve indult a gitártanszak, s most lenne lehetőség. Nem kellett kétszer mondani!
Annak ellenére, hogy csak két főt vettek fel a sok jelentkező közül, nekivágtam: nem akartam életem végéig vendéglátózni! Én lettem az egyik nyertes, aki Babosnál tanulhatott

Javaslom, ugorjunk egy nagyot! Hiszen a konzis léttel együtt jár a zenekarok alakítása, a koncertezés, a kollégák, a szakma megismerése, és így tovább. Ha már a német hangszerkereskedő nem kínált ösztöndíjat, hogyan kerültél ki mégis Németországba? Miért az lett második otthonod?

A nyolcvanas években sokan vállaltak külföldi fellépéseket, s aztán ott is maradtak, elmentek. Az én sorsom másként alakult: egy berlini turnén ismertem meg a feleségemet. Magyarországra költöztünk, több évig itt éltünk. De amit korábban mondtam, hogy menni kell a zenésznek, minél többet megismerni a világból, egyre jobban gyötört engem is. Külföldön jóval több lehetőség volt, mint itthon

És megkaptad a csodás meghívást!

Majdnem így volt. A meghívás igaz, de szeretnék eloszlatni egy félreértést is, ami ezzel szoros kapcsolatban áll. Többen állították, hogy együtt zenéltem Aldi Meolával. Ez nem igaz! Vendég előadónak hívtak meg, az ő műsora előtt játszottam el egy önálló, hosszabb koncertet.
Nálam az a különleges, hogy a jazzt akusztikus gitáron tudom előadni - köszönhetően a fiatalkori tanulmányoknak! Nagyon jó kritikákat kaptam, nagyon jól éreztem magam. Csodálatos volt a város, annak ellenére, hogy akkor még állt az a bizonyos fal Itthon azt mondtam a felségemnek, Angélának, ha egyszer elmegyünk innen, Berlinben szeretnék élni. Ez vált valóra egy idő után.

Viszonylag sokszor vagy itthon, nagy sikerű koncerteket adsz. Mi történik veled a köztes időben? Hogyan telnek hétköznapjaid?

Berlinben tanítok, van egy iskola, amit én vezetek. Az ottani tehetséges romákat karoltam fel, ehhez a város támogatást is ad. Egy héten kétszer foglalkozom velük. Nem maradhat el a koncertezés sem, mostanában egyre többször lépek fel nagyzenekari kísérettel.
Nemrég jöttem haza Olaszországból, ahol a Velencei Filharmónikusokkal adtam koncertet. Próbálkozom a zeneszerzéssel is. Van egy új quartetünk, ez is sok munkát jelent. Apropó! Júliusban Budapesten veszünk fel egy lemezt, és előtte egy koncertsorozat is várható.

A negyedes szünetnek lassan vége, a képzeletbeli karnagy a kezét emeli. A következő koncert csütörtökön, 13-án lesz a Zeneakadémián. Jól tudom a programod?

Majdnem! Március 19-én még lesz egy fellépésem Budapesten, a Gödörben, majd 20-án Debrecenben veszek részt az ottani Tavaszi Fesztiválon.

Fotók: a szerző felvételei