Az évek során kikristályosodott a gála szerkezete is. Az idei műsor - a jól bevált hagyományokat folytatva - három részből állt. Az első rész a magyar és nemzetiségi néptánc, a második a modern és kortárs balett, a harmadik a mazsorett, a show-tánc, a standard és latin táncok, valamint az argentin tangó legjobb hazai képviselőinek impozáns találkozása - egymással és a közönséggel. Az est szlogenje szerint: "200 táncos együtt! Egyszer egy évben! Egyetlen estén!" Az első részt a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes kezdte, és a Timár Kamaraegyüttes zárta, de a közelmúltban történt baleset ellenére a BM Duna Művészegyüttes is fellépett. A Budapest Táncegyüttes egy kamara-produkcióval, a Horvát Nemzetiségi Táncegyüttes pedig Kricskovics Antal legújabb kompozíciójával vett részt a programban. Először volt a gála vendége a Magyar Fesztivál Balett, és Markó Iván híres koreográfiáját, Ravel Boleróját adta elő. A vágy szerepében - izgalmas újításként - nem táncosnő, hanem a társulat férfiszólistája: Nyári Gábor mutatkozott be. A Magyar Nemzeti Balett, a Győri Balett és a Pécsi Balett szólistái a társulatok legújabb koreográfiáit táncolták. Bozsik Yvette nagysikerű Isadora-metamorfózisát Blaskó Borbála tolmácsolta. A könnyű múzsa képviseletében a Supernova Mazsorettcsoport indította a műsor befejező részét. A miskolci Ködmön Formációs Táncegyüttes látványos standard mix formációval vendégszerepelt, de fellépett az argentin tangó világbajnok párosa: Budai László és Bánhidi Petra is. A "XIII. Magyar Sztárgála az Operában" a Botafogó Táncegyüttes vadonatúj sikerprodukciójával zárult. A gála kulturális fővédnöke dr. Hiller István, a nemzeti kulturális örökség minisztere. Fővárosi védnöke: Gy. Németh Erzsébet. Nemzetközi védnöke: Kovács László külügyminiszter. Szakmai védnökei: Szinetár Miklós, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, valamint Seregi László, az operaház vezető koreográfusa. Az est ünnepi köszöntője, amelyet Medgyessy Péter miniszterelnök írt, abban a műsorfüzetben jelent meg, amellyel az estet rendező Nemzetközi Tánc- és Kultúra Alapítvány a gála valamennyi nézőjét megajándékozta az operaházban. S ahogy Timár Sándor hozzászólásában megfogalmazta: "A Táncpaletta-gálák szinte állandó résztvevőjeként, hadd mondjak-mondjunk mindenekelőtt köszönetet Kaán Zsuzsának, aki ezt a gálát a TÁNCMŰVÉSZET című folyóirat főszerkesztőjeként már tizenharmadik alkalommal életre hívja.
Most, az EU-s csatlakozás küszöbén, ennek a gálának különlegesen nagy lett a jelentősége. Mert nemcsak az a fontos, hogy igazi értékeket vigyünk az EU-ba, de az is, hogy eközben megőrizzük önmagunkat. Egy ilyen gála, amelynek műsorában táncművészetünk szinte minden fajtája megjelenik, olyan, mint egy hatalmas virágcsokor. Köszönjük Kaán Zsuzsa főszerkesztőnek, hogy rendezőként ezt a virágcsokrot minden évben sikerül átadnia a közönségnek. Azt hiszem, valamennyi új fellépő nevében is mondhatom: szívből remélem, hogy az idei gazdag műsorral ismét felejthetetlen, egyszeri és megismételhetetlen élményt szerzünk a táncművészet kedvelőinek."
ÜNNEPI KÖSZÖNTŐ A gála házigazdái: Kaán Zsuzsa és Kálmán Tamás
I. RÉSZ Timár Sándor: Galgamenti verbunk és forgós (Csillagszemű Gyermektáncegyüttes) Juhász Zsolt - Kneifel József: Marossárpataki táncok (Duna Művészegyüttes) Zsuráfszki Zoltán - Gázsa Zenekar: Csárdás, a kelet tangója - Fitos Dezső, Gömöri Éva, Tompa Attila (részlet; Budapest Táncegyüttes) Kricskovics Antal-montázs: Érzelmek áramlása (részlet; Fáklya Horvát Művészegyüttes) Timár Sándor: Rábaközi táncok (Timár Kamara Táncegyüttes)
II. RÉSZ Egerházi Attila - Sarah Voughan: Beszélő testek (részlet; Pécsi Balett) Delbó Balázs- Diana Crall: French Fries - Lengyel Alexandra (Saint Pölten - I Európa Balettakadémia) Marie Brolin-Tani - Astor Piazzolla: Macbeth-pas de deux - Pátkai Balázs és Sóthy Virág (Győri Balett) Yorma Elo- Frédéric Chopin: Red with Me (részlet) - Pécsi Balett Venekei Mariann - Arvo Part: II. Fejezet - Rujsz Edit, Venekei Mariann,Cserta József, Lebich Roland (Magyar Nemzeti Balett) Markó Iván - Maurice Ravel: Bolero - a Vágy: Nyári Gábor (Magyar Fesztivál Balett)
III. RÉSZ Novák Zsuzsa - Sousa: Mazsorett-varázs (Supernova Mazsorett csoport) Simon Csaba - montázs: Standard mix formáció (Ködmön Formációs Táncegyüttes) Ronan Morgan: Jig-variáció - Schumicky Endre (Ronan Morgan Autentikus Ír Szteptáncegyüttes) Novák Zsuzsa-montázs: Csa-csa-csa (Promontor Táncegyüttes) Bozsik Yvette - Frédéric Chopin: In Memoriam Isadora Duncan - Blaskó Borbála Budai - Bánhidi - montázs: Argentin tangó - Budai László és Bánhidi Petra (argentin tangó-világbajnokok) Dalotti Tibor - montázs: Voices (Botafogó Táncegyüttes)