Az Uránia Nemzeti Filmszínházban új vetítéssorozat indul március 26-án.

A Színház Tele Vízióval magasan jegyzett romániai színházi kultúra és azon belül a különlegesnek számító tévészínházi műfaj néhány nagyszerű, magyar vonatkozásokat is tartalmazó, klasszikus és kortárs alkotásával szeretné megismertetni a közönséget.

A vetítéssorozat a színházi világnap előestéjén Sütő András Csillag a máglyán című darabjának legendás, 1977-ben rögzített, Harag György rendezte kolozsvári előadásával indul. Ezt követően a Budapesten is jól ismert Vlad Mugur utolsó rendezése, a Kolozsvári Nemzeti Színház 2001-es Hamlet előadása következik. Ezután az egyik leggyakrabban játszott román színmű, Mihail Sebastian Vakációsdi című darabja kerül műsorra, majd két Csehov-dráma, a Harag György rendezte Cseresznyéskert és a Jurij Kordonszkij-féle Ványa bácsi. Végül pedig Demeter Andrással, a Román Nemzeti Tévészínház igazgatójával a főszerepben Albert Camus Caligulája lesz látható.

A Csillag a máglyán kivételével az előadások román nyelven, magyar felirattal láthatók. A sorozat első két vetítése online zajlik, a további részeket, amennyiben májusban a mozik megnyithatnak, mozivásznon vetítik.

A program a romániai TVR Nemzeti Tévészínház együttműködésével, a Budapesti Román Kulturális Intézet szakmai támogatásával valósul meg.

Nyitókép: Csillag a máglyán, forrás: urania-nf.hu.