theater_seats_1033969_960_720_600x450.png
Fotó: pixabay.com

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet ? és tágabb értelemben a kultúra ? fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását. Az 55. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadain. Az idén Isabelle Huppert világszerte elismert színésznő fogalmazta meg gondolatait.


ih_600x399.png
Isabelle HuppertFotó: Frazer Harrison (gettyimages.com)

 

Isabelle Huppert idei üzenetében arról ír, hogy a színház mindig újjászületik. A színházi konvenciókat újra és újra le kell rombolni, mert a színház csak így maradhat eleven. A színház gazdag, átível téren és időn, a kortárs művek az elmúlt századok alkotásaiból is inspirálódnak, ha egy klasszikus színdarabot napjainkban mutatnak be, az mai és modern lesz. Felidézi, hogy 1964-ben a színházi világnap alkalmából Laurence Olivier bejelentette, hogy egy századig tartó harc után végre megnyílik Angliában a Nemzeti Színház, amely szándékai szerint nemzetközivé válik, repertoárjában mindenképp. Tudta jól, hogy Shakespeare mindenkié, az egész világé. A színésznő a világnapi üzenetben hangsúlyozza, hogy a színház erős, mindent túlél, háborút, cenzúrát, pénzhiányt. ?Elég egy üres tér és a színész. Vagy színésznő. Mit csinál, mit mond? A közönség figyeli, és soha ne feledjük, közönség nélkül nincs színház. Egyetlen néző közönség. De azért ne legyen túl sok üres szék a nézőtéren? ? jegyzi meg a művész. ?Franciaországban nemsokára választások lesznek, így azt javaslom a bennünket kormányozni vágyóknak, figyeljenek arra, hogy a színház milyen fontos és hasznos. Ne legyen boszorkányüldözés!? ? írja az üzenetben. Kiemeli: számára a színház a másik embert jelenti, a dialógust, a gyűlölet hiányát. Hisz a közösségben, a nézők és a színészek barátságában, azoknak az együttműködésében, akiket a színház összehoz. Isabelle Huppert szerint a színház védelmez és menedéket nyújt. ?Hiszem, hogy szeret minket.. ahogy mi is szeretjük őt? ? írja, felidézve, hogy emlékszik egy öreg ügyelőre, aki mielőtt felment a függöny, minden este a kulisszák mögött női hangot imitálva mondta ?Helyet a színháznak!?.


17457731_650111531842747_7336379705371494133_n_600x400.png
Tündérlaki lányokFotó: Zenthe Ferenc Színház Facebook-oldala

 

A világnap alkalmából számos színház várja programokkal a közönséget. Ezen a napon kezdődik a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban a kortárs magyar drámákat felvonultató 11. Deszka fesztivál, amelyen 26 előadás látható. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Heltai Jenő drámáját, a Tündérlaki lányokat mutatja be. A veszprémi Kabóca Bábszínház Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjéből készült bemutatóval ünnepel. Több erdélyi színház is megünnepli a színház világnapját, amelynek alkalmából egyebek mellett Kovács András Ferenc tart költői estet, de felolvasószínház és számos rendhagyó rendezvény is lesz. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata március 27-én és 28-án gazdag programmal várja a közönséget. A Kolozsvári Állami Magyar Színház március 24. és 28. között ünnepli a világnapot, a rendezvénysorozat március 24-én a Rosmersholm című előadás bemutatójával kezdődött. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház egésznapos programsorozattal készül. A nagyváradi Szigligeti Színház kiállítással és felolvasószínházzal várja a nézőket. Csíkszeredában improvizációs estet tartanak a Csíki Játékszín színészei, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház közönségét rendhagyó programokkal várják. A budapesti Játékszín bemutatóval és kulisszajárással készül a világnapra: Szakonyi Károly Két nő (és valaki) című komédiáját felolvasószínházi formában adják elő.


ketno_326_600x612.png
Fotó: jatekszin.hu

 

Már hagyománnyá vált, hogy a MASZK Országos Színészegyesület a színházi világnap alkalmából jótékonysági gálát rendez. A ?Színház az egész.? címmel meghirdetett estnek idén is a Budapesti Operettszínház ad otthont. Az április 4-ei gálán a hazai színházi élet sokszínűségét visszatükrözve a színházi világ kiemelkedő művészei különböző műfajokat képviselnek majd, az operettszínház külön műsorblokkal készül, ismert prózai művek részletei, megzenésített versek és musicalslágerek hangzanak el. A gálán szakmai díjakat is átadnak, köztük a Gobbi Hilda-életműdíjat és a pályakezdőknek odaítélhető Soós Imre-díjat, az ITI Magyar Központjának elismerését, a Hevesi Sándor-díjat, valamint a Szabadtéri Színházak Szövetségének Amfiteátrum-díját, amely az idei évtől Gedeon József, a szervezet tavaly elhunyt alapító elnöke nevét viseli. A gálaestet már 17. éve rendezik meg a világnap alkalmából, bevételéből a rászoruló színészeket és az Ódry Árpád Művészotthont támogatják.

 

Forrás: MTI