A Kiss Tibi vezette Aranyakkord korábban megjelent zenés dalgyűjteménye, a Dalok a bolhapiacról most színházi darabként elevenedik meg a Győri Balett művészei és Pál Kálmán, a Karzat Színház vezetőjének segítségével. A premier május 11-én, a Müpában lesz, de Szentendrén is elcsíphető az előbemutató.

Az Aranyakkord Kiss Tibor (Quimby), Vastag Gábor (A Kutya Vacsorája) és Gábor Andor „UFO” formációja, egy kísérleti műhely, dalkeltető, játék a zenével és a szöveggel. 2019-ben jelentették meg Dalok a bolhapiacról című zenés kisfilmjüket, a képzelt színdarab ihlette dalok pedig most valóban színpadra kerülnek, szereplői megelevenednek és egy másik történetben születnek újjá az Aranyakkord, a Győri Balett és a Karzat Színház közös produkciójaként. 

„A nő és a férfi minden létező emberi boldogság és boldogtalanság középpontja. A tárgyak, amikkel körülvesszük magunkat, emberi nagyságunk és gyarlóságaink néma tanúi, gyakori túlélői.

A bolhapiac a megunt tárgyak és a hozzájuk tartozó lelkek vására.

Nagyjából erről szól az előadásunk. Nőkről és férfiakról, rólunk, akik életünk megunt tárgyait, hétköznapjaink emlékeit keressük minden hétvégén a bolhapiacokon” – meséli a darabról Pál Kálmán, a Karzat Színház vezetője, az előadás rendezője. 

„Az előadás reményeink szerint visszatükrözi a hétköznapi emberi lét értékeit, fájdalmait és szépségeit egyaránt” – fűzi hozzá Kiss Tibi. „Ez egy nagyon lírai, bensőséges történet, nem filozofikus, sokkal inkább hétköznapi értelemben jelennek meg benne keresések és megoldások. Van benne ösztönösség, zsigeri kalandok, ébredések, őrület, durvaság, fájdalom és remény – pont, mint az életben.”

Az előadás egyszerre lesz élő koncert és táncszínház, amelyben a Győri Balett művészeit, Szalai Juditot és Sebestyén Bálintot is köszönhetjük. „A Győri Balett számára mindig nagy öröm a kiemelkedő művészekkel, zenészekkel történő együttműködés. A társulat vezetőjeként magam is keresem és örömmel veszem az olyan különleges együttműködések lehetőségét, amiben több előadóművészeti műfaj, köztük a balett lehet egyszerre színpadon.

A Pál Kálmán rendezésében színpadra kerülő különleges kollaboráció igazi kuriózum lesz élő színházművészetünk világában. A Kiss Tibor által vezetett Aranyakkord zenekar páratlan zenei világa Sebestyén Bálint Harangozó-díjas táncművészünk koreográfiájával párosulva koncertélmény és táncművészeti előadás egyben” – beszélt az együttműködésről Velekei László, a Győri Balett igazgatója. 

A különleges darab premierje május 11-én a Müpában lesz, ám ha valaki már korábban „ellátogatna” a képzeletbeli bolhapiacra, az április 10-én megteheti az előadás szentendrei előbemutatóján a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban.

Nyitókép: Aranyakkord. Fotó: sinco