Színházi programok három Veszprém megyei faluban

Egyéb

Színházi programsorozatnak ad otthont három Veszprém megyei település, Magyarpolány, Dörgicse és Pécsely, ahol május végétől június közepéig mások mellett Eperjes Károly, Rékasi Károly és Benkő Péter lép a közönség elé.

A
programsorozat első előadásaként május 27-én délelőtt a Zirano Bábszínház Babszem Jankó című produkciója érkezik a
magyarpolányi Pajtaszínházba. Június 11-én Silentio
transeo – A XX. század elhallgatott irodalma
című pódium-előadást
tekintheti meg a közönség Molnár Anikó és Papp Attila színművészek
tolmácsolásában. A Soproni Petőfi Színház, az Esztergomi Várszínház, a Szolnoki
Szigligeti Színház és a Forrás Színház koprodukciójában mások mellett Hamvas
Béla, Márai Sándor, Herczeg Ferenc, Fekete István műveiből hallhatnak
részleteket. Június 18-án a Sík Sándor művéből készült tragédiát, az István királyt tűzik műsorra.

Dörgicsére
május 30-án Fabók Mancsi Bábszínháza érkezik A székely menyecske meg az ördög című családi előadással. Ugyanezen
a napon a Jávor Pali utolsó mulatása
című előadást láthatják a nézők Benkő Péter főszereplésével. Nemes Levente Az örök idő erdejében című zenés műsora
június 19-én látható majd. Eperjes Károly Az
igazat mondd, ne csak a valódit
című önálló estjére június 20-ára válthat
jegyet a közönség.

Pécselyen június 6-án Rékasi Károly Szerelmem, Erdély című előadása kerül színre. Június 12-én a Silentio transeo – A XX. század elhallgatott irodalma című pódiumprodukció látható, majd június 19-én este Sík Sándor István király című drámája zárja a nyári színházi szezont.

Nyitókép: Babszem Jankó – Zirano Bábszínház. Fotó forrása: ziranoszinhaz.hu