Szombathelynek lesz színháza. Pontosítsunk: Szombathelynek van színháza. A Barták Balázs szerkesztette, igényes kivitelezésű WSSz (Weöres Sándor Színház) című kötet, amely a színház nyitóelőadására, a 9700 (Szombathely irányítószáma) bemutatójára jelent meg, pontosan nyomon követi a történetet: Sirató Ildikó filológus-tudós alaposságú tanulmányában végigkíséri a város és a színház kapcsolatát a római kori alapítástól napjainkig, majd ott áll annak a 2007. november 27-i, nyilvános közgyűlési jegyzőkönyvnek a szövege, amelyben elhatároztatott, hogy Szombathely színházat fog működtetni.
A színház felé igyekezve megálltam egy kávéra, s a kellemes időtöltést az interneten való rövid kalandozással egészítettem ki. A "Szombathely", "színház", "évadnyitó" szavakkal játszva a következő mondat ütött szíven: "A habkönnyű 9700 egészen biztos, hogy a szombathelyieknek és nem a fővárosi kritikusoknak készült." (alon.hu, 2009. január). Puff neki. Mit kezdjen az ember egy ilyen mondattal, ha történetesen a szikrázó napfényben fürdőző szombathelyi főtér patinás kávéházában kávéját kortyolgatva olvassa (úton a színház felé, hogy megnézze az ominózus előadást!) és most kell rádöbbennie, hogy halmozottan hátrányos helyzetű: nem elég, hogy fővárosi, de még kritikus is. Kicsit elszomorodva teszi le kávéscsészéjét és kibámul a gyönyörű térre - ahol ugyan a Sors (és a városvezetés) kifürkészhetetlen akaratából a hányatott sorsú szent Háromság (így szerepel a talapzaton) szobor legutóbbi visszahelyezése óta immár a térnek dacosan hátat fordítva áll oszlop-talapzatán, de ez sem változtathat azon a több évtizedes meggyőződésén, hogy az ország egyik legszebb közterében gyönyörködik -, és azon kezd tűnődni, hogy akkor ezt most miért? miért kell őt ab ovo kirekeszteni-megbélyegezni? Kinek szól ez a jó előre - sértődötten? büszkén? - belterjességet hirdető mondat egy még be sem mutatott színházi előadásról? És akkor én most persona non grata vagyok Szombathelyen? Akár el se menjek a Jordán Tamás vezetésével létrehozott, óriási erkölcsi és anyagi támogatást élvező Weöres Sándor Színháznak első bemutatójára?
A 9700 története akár Szombathelyre adaptált Az ember tragédiája-átiratként is felfogható, csak itt nem egy emberpár, hanem a városházi frakciók tagjai vágnak neki a különböző korokba őket elrepítő lokális időgép-utazásnak, s persze a cél sem egészen az ember mint ember világban elfoglalt helyének kutatása, "mindössze" pénzkunyerálás mindenkitől, aki csak valaha is megfordult e területen Claudius császártól (aki - tudjuk - soha nem járt errefelé, de legalább megalapította Savaria városát) az ősmagyarokon, a XVII. századi boszorkányégetőkön, Széchenyin, Sobri Jóskán és Márkus Emílián át egészen a szocializmus párttitkáros, szovjet elvtársas bizottságosdijáig. A nem túlságosan eredeti szüzsé erősen hullámzó minőségű jelenetsorban kerül elénk, amelyeken igazságtalanság lenne elmélyült kidolgozott koncepciót számon kérni. Van egy remek jelenet - a legjobb Mohácsi-paródia címre is bizton pályázható 1655, a boszorkányégetés -, van néhány szórakoztató, szellemes részletekkel (az 1976, a párthatározat, az 1880, Márkus Emília és a 970, kalandozó őseink), és néhány kevéssé sikerült, vagy kifejezetten rossz (az 1859, Széchenyi, az 1832, Sobri Jóska, a 9700, a messzi jövő, és az előadást majdnem lezáró i.sz. 43, Claudius, amely valamilyen félreértés folytán idekeveredett revübe-nótázásba-közönség-megénekeltetésbe átcsúszó, össznépi kavargás, amely csak igen nehezen, nagy nézői empátiával kapcsolható az addig játszott történethez.
Ha számvetés, hát legyen számvetés: álljon itt befejezésül egy hevenyészett - távolról sem teljes - áttekintés a Weöres Sándor Színházban összeszövetkezett erőkről. Első állítás: egy izgalmas, magas színvonalon teljesíteni képes színház ígérete mindenképpen benne van a társulatban. A színészi gárda változatos karakterű színészekből állt össze. Az ország különböző részeiből (Szolnokról, Budapestről, Tatabányáról, Győrből, stb.) ideszerződöttek mellett - például Kelemen Zoltán, Vlahovics Edit, Németh Judit, Endrődy Krisztián, Horváth Ákos, Kálmánchelyi Zoltán, Szabados Mihály, Szerémi Zoltán - itt fog játszani az utóbbi évtizedek határon túli magyar nyelvű színjátszásának egyik meghatározó, kiemelkedő tudású alakja, Szabó Tibor (Gyergyószentmiklós - Figura! -, Sepsiszentgyörgy), akinek virtuozitásából és sokoldalúságából már ez az előadás is felmutatott valamennyit a szombathelyi közönségnek. És a társulati névsorban ott van a következő bemutatón - a Cseresznyéskertben - Szombathelyen debütáló Tóth Ildikó is, és akkor nem tértünk ki a már régiek közé számító Péter Katára, Csonka Szilviára és Czukor Balázsra - mindhárman a tavalyi, díjesővel elhalmozott Dömötör Tamás-rendezés, a Czukor show szereplői -, vagy a Szolnokon a színházi összeomlást megelőzően néhány éve Othellót játszó Czapkó Antal, meg Vass Szilárd és Orosz Róbert, akik szintén bizonyították már tehetségüket. A "nagy öregek" (Kiss Mari, Trokán Péter) teszik teljessé a gárdát, amely összetételét tekintve bármilyen műfajú dráma előadására alkalmasnak látszik. A dramaturg "ős-szombathelyi": Duró Győző, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy a nyári Savaria-játékok színházi eseményei minőségükkel rendre kiemelkedtek a hazai nyári színházi rendezvények (jórészt inkább haknik) dömpingjéből. Dömötör Tamás az egyetlen rendező a társulati névsorban.
