A rendszerváltás 30 éves évfordulója alkalmából Schwajda György Ballada a 301-es parcella bolondjáról címet viselő példázatát mutatják be, majd szilveszterkor László Miklós Illatszertár című romantikus komédiáját élvezheti a kecskeméti közönség a Mohácsi testvérek átiratában.

Bagó Bertalan rendezi Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című világhírű regény és film színpadi változatát. Egy új és különleges játszóhelyen, a színház legfelső emeleti erkélyfolyosóján biztosítanak helyszínt Réczei Tamás rendezésében Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című színjátékának, amely az együttélés évtizedeinek különféle stációit mutatja be.

A színház tánctagozatának tagjai egy orosz klasszikus, Tolsztoj Anna Karenina előadására készülnek. A darabot rendező Barta Dóra kiemelte: a táncos produkció zenei gerincét Beethoven és Michael Nyman szerzeményei szolgáltatják majd.

A Kelemen László Kamaraszínházban három bemutatót tartanak: Szigligeti Ede Liliomfi című zenés népszínművét Kocsis Pál állítja színpadra, Andrew Bergman Társasjáték New Yorkban című komédiáját Szerednyei Béla rendezi, és ifjúsági előadás is készül Madách Imre Az ember tragédiája ?junior" címmel, amelyet Cseke Péter igazgató visz majd színre.

A Ruszt József Stúdió Színház két bemutató helyszínéül szolgál a teátrum következő évadában: Eugene O'Neill Amerikai Elektráját a magyar színházi formanyelv egyik megújítója, Horváth Csaba dolgozza fel, Elzbieta Chowaniec drámáját, a Gardéniát pedig Markó Róbert rendezi.

Az Aladdin és a csodalámpa, valamint a Péter és a farkas című előadásokkal a gyereknézőket várják a színházban.

Forrás: MTI
Fotók: szinhaz.org