KET

A Közép-Európa Táncszínház tavaly decemberben, a Bethlen Téri Színházban kezdte meg jubileumi eseménysorozatát, melyben az egykori és mai KET tagok közösen ünnepelték a múltat, a jelent és a jövőt. Idén márciusban folytatódik a program, ugyanis egy nagyszabású jubileumi gálával ünnepli meg a társulat fennállásának 30. évfordulóját az új Nemzeti Táncszínházban.

 

A műsorban válogatást láthat a közönség az 1988 és 1992 közötti emblematikus alkotásokból, vagy ahogy Szögi Csaba igazgató nevezte ezt az időszakot: a hőskorból.

levitacio_fotoKovago-Nagy-Imre
Jelenet a KET Levitáció című előadásából
Fotó: Kővágó-Nagy-Imre

?A táncművészet a jelen művészete, annak érvényessége, hitelessége mindig az adott színpadi pillanatokban, az előadóművészek aznapi rezgéseiben születik meg, és mindegy, hogy a koreográfiák mikor születettek, a jelen pillanatában kell hatniuk. Az Időtlen idők est arra tesz kísérletet, hogy a múlt üzenetei a ma előadói által eljussanak a jövőbe? ? fejtette ki a KET igazgatója a műsor kapcsán.

Az est folyamán színpadra lép Bánhegyi Nikoletta, Dabóczi Dávid, Dunai Bettina, Füzesi Csongor, Gál Bettina, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Jávor Katalin, Keszthelyi Zsófia, Kis Zoltán, Kosina Mónika, Mádi László, Magyar József, Mihalovics Márk, Nagy Csaba Mátyás, Nyeste Adrienn, Pálffy Zoárd, Ruzsom Mátyás, Szilvási Anna, Szoboszlai Balázs, Szűcs Gábor és Vörös Laura, csellón Ölveti Mátyás kíséri a darabot.