_ZSL2217_
 

Az intézmény főigazgatója beszédében kitért a következő időszak feladataira is: ?Kőszínházunkban szeptemberben debütál az új Csárdáskirálynő, amely mutatni fogja azt az irányt, amibe szeretném, hogy a teátrum a jövőben elmozduljon. A társulat tagjai közül keveseknek adatik meg ezen a nyáron, hogy kipihenjék magukat, mert bár papírforma szerint vége az évadnak, próbáljuk a Csárdáskirálynőt, A Szépség és a Szörnyeteget, művészeink készülnek a Palotakoncertekre és a bajai Apáca show-ra, úgyhogy van feladat bőven nyárra.?

A beszéd után sor került a díjátadóra. Idén az ERNST Galéria támogatásával adták át a Honthy Hannáról elnevezett elismeréseket, a Közönségdíjról pedig online szavazhattak a rajongók.

Fischl_Monika
Fischl Mónikának Görög Athéna adta át a Honthy-díjat

Az évad női és férfi főszereplője, karakterszereplője, valamint az évad alkotója kategóriák nyerteseit a színház mecénásaiból álló ötfős zsűri választotta ki. A 2018/19-es évadban bemutatott előadásokban (Apáca Show, István, a király, Semmelweis, Maya, A kék madár, Mesemasa és az aranylevél, Carousel ? Liliom, A Pendragon-legenda) nyújtott teljesítmények alapján az alábbi eredmény született:

az évad női főszereplője: Fischl Mónika (a Maya című előadás címszerepében nyújtott alakításáért)

az évad férfi főszereplője: megosztott első helyezéssel Kocsis Dénes és Dolhai Attila (az István, a király című előadásban István és Koppány szerepében nyújtott alakításaikért)

_ZSL2235_
Dolhai Attila és Kocsis Dénes

az évad női karakterszereplője: Nádasi Veronika (a Semmelweis című operában Mária és a Carousel musical Nettie-jének szerepében nyújtott alakításáért)

az évad férfi karakterszereplője: Bálint Ádám (a Carousel című előadásban Enoch Snow szerepében nyújtott alakításáért)

az évad alkotója: Túri Erzsébet (A Pendragon-legenda című előadás díszlet- és jelmezterveiért)

közönségdíj: Sándor Péter (a Carousel, az István, a király és A kék madár című előadásokban nyújtott teljesítményéért)

Viranyi_Orsolya_sajtofonok
Virányi Orsolya

A társulat szavazása alapján az évad színpadi közreműködője Altsach Gergely énekkari művész lett, aki a színház téli dubaji turnéján mindössze pár órányi próbalehetőséggel, bravúros beugrással mentette meg A Víg özvegy előadást, melynek főszereplője lebetegedett. Az évad zenekari művészének Morzsa Róbert hegedűművészt választották, díját Pfeiffer Gyula főzeneigazgatótól vehette át. Az évad nem művész dolgozójának járó Backstage-díjat idén Virányi Orsolya, a színház sajtófőnöke és marketingmenedzsere, valamint Bori Tamás játékmester kapták.

QL64zsl2196

Az Operettszínház új idénye szeptember 6-án indul a Csárdáskirálynő premierjével. A Színházak Éjszakáján a már hagyományos Broadway Fesztivállal várja nézőit, több különleges előadással is készülnek, valamint ősszel a 10 éves Musicalmeséket is ünnepi előadással köszöntik majd. A szeptemberi és októberi darabokra jegyek már válthatók.

Fotók: Zsigmond László