auschwitz felé

A Spirit Színházban Perjés János alapító-művészigazgató rendkívül fontosnak tartja, hogy a 20. század egyik legnagyobb tragédiáját, a holokausztot minél tágabb értelmezésben és minél több történeten keresztül ismerjék meg az érdeklődők. 2018-ban mutatták be Bányai Gábor rendezésében a Mengele bőröndje című előadást, amely Rudolf Mengele, a halál angyalának történetét vázolja fel. Emellé érkezik meg augusztus 12-én a 152 lépés Auschwitz felé című monodráma, amely nem az áldozatok szemszögéből mutatja be a II. világháború rettenetes eseményét, hanem a haláltábor parancsnokának elbeszélését láthatja és hallhatja a közönség.

letoltes_1

Ahogy a darab leírásában is olvasható: Rudolf Franz Ferdinand Höss az auschwitzi haláltábor egyik parancsnoka volt, ötgyermekes apaként. Sokakban felvetődhet a kérdés, hogyan történhet meg, hogy egy családapa tömeggyilkossá válik? ?Nem törtem a fejemet azon, hogy helytelen-e a dolog. Szükségesnek látszott?. A darab kísérletet tesz arra, amire eddig kevesen vállalkoztak: egy parancsnok szemszögéből próbálja megértetni elképzelhetetlent. A 152 lépés Auschwitz felé felhívja figyelmünket arra, ne feledjük mi történt, annak érdekében, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát.