Szikora_Janos
dr. Szikora János igazgató az évadnyitó társulati ülésen
Fotó forrása: vorosmartyszinhaz.hu

A teátrum idén tizenegy bemutatót tervez, köztük Molnár Ferenc Játék a kastélyban című komédiáját, Shakespeare Rómeó és Júliáját, Szabó Magda ritkán játszott darabját, a Szent István megkeresztelésének előestéjét feldolgozó, Az a szép fényes nap című történelmi drámát, valamint a Mágnás Miska nagyoperettet.

 

A Kozák András Stúdióban lesz látható többek között Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című tragédiája és a Presnyakov testvérek Csónak, avagy az özönvíz előtt című műve, míg a Pelikánban játsszák Joel Pommerat Az én kis hűtőkamrám című színművét, Hadar Galron Megtisztulás ? Mikve című darabját és Werner Schwab Népirtás, avagy nem funkcionál a májam című radikális komédiáját.

 

Zavodszky_Noemi
Závodszky Noémi
Fotó forrása: vorosmartyszinhaz.hu

A színház ezek mellett két különleges koprodukcióval készül: a Magyar Állami Operaházzal közösen Karol Józef Wojtyla (később Szent II. János Pál pápa) Az aranyműves boltja című elmélkedését mutatják be, emellett a Nemzeti Színházzal közösen, Vidnyánszky Attila rendezésében a MOL Aréna Sóstóban lesz látható az Egri csillagok stadionbeli változata.

 

A Vígszínházból Székesfehérvárra szerződött Seress Zoltán, továbbá Ladányi Júlia és Imre Krisztián is társulati tag lett. A huszonöt évvel ezelőtti társulatnak egyetlen tagja játszik azóta is a Vörösmarty Színházban: Závodszky Noémi.