Kiosztották a Nemzeti Színház díjait

Színpad


evadzaro_600x343.png
Söptei Andrea kapta a Szörényi Éva-díjatFotó: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt

A Szörényi Éva-díjat Söptei Andrea, a Sinkovits Imre-díjat Fehér Tibor, a Németh Antal-díjat Verebes Ernő dramaturg, a Kulissza-díjat Kabai Márta ügyelő kapta. A nyertesekről a színház munkatársai szavaztak az évadzáró rendezvényen.

Az évadzáró ülésen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója kiemelte: nagyon munkás, kemény évadon vannak túl, amelyre az egész társulat büszkén tekinthet vissza. A 2018/2019-es évadban a Nemzeti Színház 10 új bemutatót tartott, a teátrumban összesen 101 produkció, 391 előadás volt látható. Vidéki helyszínekre összesen 28 előadást vittek el, a külföldi vendégjátékok száma 20 volt.

A színház látogatószáma az elmúlt évadban több mint 113 ezer volt. Ezen felül a Csíksomlyói passiót legalább 25 ezren látták.


10_600x337.png
Csíksomlyói passióFotó: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt

Az igazgató szerint profizmus jellemezte az idei, eddigi leghosszabb Madách Nemzetközi Színházi Találkozó lebonyolítását. A hatodik alkalommal megrendezett találkozón április 11. és május 5. között négy helyszínen 13 országból 23 előadás szerepelt. 2023-ban Madách Imre születésének 200. évfordulóját színházi olimpiával szeretnék megünnepelni.

 
A következő évadban a megítélt kormányzati támogatásnak köszönhetően elkezdődhet a Nemzeti Színház épületének megújulása.