Mint a műsorban elhangzott: az erdélyi származású tenor tanulmányait Prágában és Luxembourgban végezte, 1993-ban debütált a Kolozsvári Operában, majd 1999-től a Magyar Állami Operaház tagja lett. Főként hőstenor szerepeiről ismert, neve Erkel Bánk bánjának címszerepével forrt össze. ?A pályázatom címének egyik része a Nemzeti Dalszínház? ? mondta a műsorban Kiss-B. Atilla. ?Mindennek helyet kívánok adni, ami érték. Olyan műveknek és olyan műfajnak is, amely még nem körvonalazódott, még nem született meg, megrendeljük, létrehozzuk? ? hangsúlyozta, hozzátéve: ahhoz, hogy a hungarikumnak számító magyar operettek, a dalművek, magas szinten létrehozott musicalek és ?a frissen komponáltatott művek magas színvonalon jöjjenek létre, komoly szakmai műhelyekre van szükség, ezeket kívánom megteremteni?.


operett1_600x369.png
Budapesti Operettszínház Facebook-oldala

 

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Hírlap október 19-ei számában megjelent interjúban közölte, hogy Kiss-B. Atilla operaénekes kerül 2019. február 1-jétől kezdődően öt évre a Budapesti Operettszínház élére, a Pesti Magyar Színház vezetője pedig Zalán János jelenlegi igazgató marad.


kiss_b._atilla_600x400.png
Kiss-B. AtillaFotó: mma.hu

 

A szaktárca október 19-ei közleménye szerint az operettszínházi pályázatra a beadási időszak végéig öten nyújtottak be pályázatot, amelyek közül egy érvénytelen volt. Az aspiránsok közül Kerényi Miklós Gábor a pályázatát visszavonta, érvényes pályázatot Kiss-B. Atilla, Szente Vajk és a jelenlegi főigazgató, Lőrinczy György adott be. A Pesti Magyar Színház vezetői posztjára kizárólag Zalán János adott be érvényes pályázatot. ?Az Emberi Erőforrások Minisztériuma üdvözli a nyertes pályázó azon kezdeményezését, amely a Pesti Magyar Színház Nemzeti Ifjúsági Színházzá alakítását tűzi ki célul, ezért felkérte Zalán János igazgató urat a program részleteinek kidolgozására? ? írták a közleményben.

Forrás: MTI