December 12-én 15 órakor a Nagykarácsonyi Polgármesteri Hivatal Dísztermében nyílik meg a Téli mesék című kiállítás. Téli, karácsonyi jelenetek mesélnek arról az angyali türelemről és boszorkányos ügyességről, amellyel barkácsoló mestereik ? a Magyar Miniatűr Műhely tagjai ? megálmodták és megalkották őket. Egyéni, kreatív ötletek alapján, változatos anyagokból, kézügyességet és kitartást próbára tevő technikával születnek meg a parányi tárgyak, figurák, hogy melegséget árasszanak, jókedvre derítsék csodálóikat; felidézve egy olyan mesevilágot, amely örömmel, melegséggel tölti el mindannyiunk szívét. Társkiállítóként Rohonczi Gyuláné dunaújvárosi Kinder-figuragyűjtő mutatja be féltve őrzött kincseit. Az összeállított életképek kicsiknek és nagyoknak nyújtanak kellemes, varázslatos élményt.

 

December 13-án, vasárnap reggel indul a Luca-napi gombócfesztivál és gombócfőző verseny a Mikulásháznál, a Falusi Élet Kertjében. A gasztronómiai ínyencségek mellett a Mesezenekar, valamint a Junior Band koncertjére és a helyi óvodások és iskolások előadására is sor kerül.

 

A Falusi Élet Kertjében interaktív kovácsműhely és bolt, dámszarvasok, házi állatsimogató, büfé, Luca-napi jóslógombócvásár, kézműves bolt és ezen a napon ingyenes pónibemutató és kocsikázás is várja az érdeklődőket.

 

A 20. Nagykarácsonyi Téli Programok december 20-ig tart. Érdemes a közkedvelt Mikulásházon kívül ellátogatni a nagykarácsonyi Római Katolikus Templom udvarán felállított Betlehemhez és megtekinteni a Megyék karácsonyfáit a Polgármesteri Hivatal kertjében.

 

Hétköznap főként óvodás és iskolás csoportok látogatnak el Nagykarácsonyba, de szeretettel várják a családokat is. Csoportoknak előzetes bejelentkezés javasolt a nagy érdeklődésre való tekintettel. A Mikulásház mindennap reggel 8-17 óráig tart nyitva, de senkit nem tessékelnek ki, aki későn érkezik.

(Fotók: Kőmíves András)