Nyolc premier az Örkényben

Színpad

Térey-ősbemutató, Shakespeare-átirat, két regényadaptáció, valamint külföldi és magyar klasszikus színmű is szerepel az Örkény István Színház 2019/2020-as évadának műsorában.

A premierek sorát Závada Péter Rómeó és Júlia-átirata nyitja Kertész utcai Shaxpeare-mosó címen szeptember 28-án, a nagyszínpadon, Bodó Viktor rendezésében. Szenteczki Zita állítja színpadra Kosztolányi Dezső Édes Annáját az Örkény Stúdióban október 3-án; a színpadi szöveget Bíró Bence készítette.

December 19-én ugyancsak a Stúdióban kerül színre Jean-Paul Sartre A legyek című drámája, Hegymegi Máté rendezésében.

A 2019-es év utolsó premierje ősbemutató lesz: a nyáron tragikusan fiatalon távozott Térey János nem sokkal halála előtt fejezte be Lót – Szodomában kövérebb a fű című, az Örkény Színház felkérésére írt drámáját, amelyet december 20-án láthat először a közönség, Kovalik Balázs rendezésében. A Németországban élő rendező sok év után először állít színpadra prózai előadást hazai színpadon.

Március 20-án Racine Andromakhéját mutatják be a Stúdióban. A 17. századi francia tragédia átdolgozását Gáspár Ildikó rendezi. Másnap, március 21-én a nagyszínpadon Lev Birinszkij Bolondok tánca című tragikomédiája debütál Zűrzavar 2042 címen Bánki Gergely átigazításával, Polgár Csaba rendezésében.

Az Örkény Színház 100. bemutatója lesz George Orwell világhírű disztópiája Mikó Csaba kamaraátiratában: a 1984-et Widder Kristóf állítja színpadra május 22-én a Stúdióban.

A bemutatók sorát május 23-án Heinrich von Kleist: Hermann csatája című előadása zárja Tarnóczi Jakab rendezésében, akinek Bodó Viktorhoz és Hegymegi Mátéhoz hasonlóan ez lesz az első rendezői munkája az Örkény Színházban.

A 2019/2020-as évadtól kezdve a társulat tagja Borsi-Balogh Máté, akit a tavaly bemutatott Macbeth-ből ismerhet már az Örkény közönsége, Tenki Réka pedig anyai örömök elé néz, ezért szerepeit a színház átosztja.

A teátrum ezt az évadot is az Örkény-kerttel indítja: az immár hagyományos évadnyitó fesztivált az Erzsébetvárosi Önkormányzattal közös szervezésében tartják meg szombaton a Madách téren.