Orosz Adél az Operaház balettiskolájában (1947-1950) és az Állami Balett Intézetben (1950-1954) folytatta tanulmányait Nádasi Ferenc növendékeként. 1954-től az Operaház tagja, 1957 óta magántáncosa. 1959-ben lehetőséget kapott arra, hogy Leningrádban, a mai Szentpétervárott, a világhírű Kirov Színházban képezze tovább magát. Virtuóz, lendületes, sokoldalú és tiszta technikájú balerina, aki a klasszikus balettrepertoár szinte valamennyi női főszerepét eltáncolta, és vendégművészként az egész világot bejárta ? írja róla a tancelet.hu 1984-1988 között a Magyar Állami Operaház balettigazgatója, 1989 óta az Állami Balett Intézet balettmestere.
Keveházi Gábor balettigazgató szerint: " Ha van egy abszolút prímabalerina, akkor az Orosz Adél, akinek én is a partnere lehettem. Hosszú ideig sorolhatnám, hogy mennyi mindent köszönhet neki az együttes, hiszen Orosz Adél balettigazgatóként és parlamenti képviselőként is mindent megtett a magyar balettművészet felvirágoztatásáért ."
Vass Lajos főigazgató kiemelte: "Az olyan csodálatos művészeket, mint amilyen Orosz Adél éjjel-nappal kellene sugározni és ünnepelni a televíziókban. Nagyon büszkék vagyunk a művésznőre, és kérjük, maradjon még sokáig velünk."
?Mindig is rajongtam a balettművészetért, de be kell vallanom, sokkal jobban szerettem táncolni, mint igazgatni. Életem fő értékeit ma a férjem, a gyermekeim és az unokám jelentik számomra" ? mondta korábban saját magáról Orosz Adél.
A hírnév - szinte állandó - partnerével, Róna Viktorral együtt kapta szárnyra. Egy évfolyamon végeztek a balettintézetben, nagyon sokat szerepeltek együtt külföldön is, Párizstól Pekingig, Koppenhágától Havannáig. Orosz Adél táncfilmekben is kapott főszerepet, például ő volt Az életbe táncoltatott lány főszereplője, és Bartók Béla A fából faragcímű táncjátékának televíziós változatában is ő formálta meg a királylányt. Emellett családjára is időt szánt: Kovács Béla klarinétművésszel 1962-ben kötött házasságából egy lány és egy fiú született.
Pályája során megkapta a Liszt Ferenc-díjat (1961), a Kossuth-díjat (1965), az érdemes és kiváló művészi címet (1972, 1976), a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét (1998). Az aktív tánctól - szándékának megfelelően - a csúcson búcsúzott 1981-ben. A szólisták próbavezető balettmestereként dolgozott tovább, emellett a főváros XXII. kerületi művelődési házában balettiskolát indított gyerekeknek. Tudásából a lehető legtöbbet szeretné átadni, ezért vállalta el 1984-ben az Operaház balettigazgatói posztját, Magyarországon elsőként lett balerinából balettigazgató. Négy évig állt a társulat élén, emellett közéleti szerepet is vállalt: 1986 és 1990 között országgyűlési képviselő volt. 1989-től a Balettintézet (a Magyar Táncművészeti Főiskola) tanára. Életében csendesebb szakasz következett, családja lett a legfontosabb számára. 2003 januárjától - a kulturális miniszter rendelete alapján - a Magyar Állami Operaház mesterművésze díj birtokosa, 2010-ben Életműdíjat adományozott neki a Magyar Táncművészek Szövetsége. 1999 májusától a halhatatlanok társulatának tagja, lábnyomát az Operettszínház bejárata előtt őrzi a flaszter.
