12_szek_2_600x400.png
Tizenkét szék - olvasópróba


A részvényesek nem egy szervezet működésébe szállnak be, hanem pontosan meghatározott jogi keretek között olyan projektek finanszírozásába, melyek elkülönített költségvetéssel rendelkeznek.

Az első ilyen módon is finanszírozott előadás az Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov Tizenkét szék (1928) című szatirikus regénye alapján a Budapesti Tavaszi Fesztivállal koprodukcióban készülő koncertszínház, amelynek létrehozási költsége nettó 16 millió forint. Ebben a projektben 20 darab 300 ezer forint értékű kulturális részvényt bocsátanak ki, ezzel akár 37,5 százalékban külső forrásból finanszírozva a produkciót.

 

A Tizenkét szék alkotói között van Závada Péter, Láng Annamária, Hegedűs D. Géza, Vecsei H. Miklós és Rába Roland, a produkciót Magács László rendezi. Az előadást a TRIP Hajó után nagyobb színpadokon is szeretnék bemutatni, ha ez megvalósul, a befektetett összeg a jegyértékesítési díjakból és az előadásdíjakból nemcsak visszajöhet, de nyereséget is produkálhat.

A tervek szerint a bemutató után félévente összesítik a létrehozási és a játszási költségeket, valamint a már lejátszott előadások bevételeit, majd újra meghatározzák a részvények értékét. A befektetők később arra is jogot kapnak, hogy a TRIP vezetője által prezentált projekttervekből kiválaszthassák a következő bemutatót, ezzel befolyásolhassák a hosszú távú stratégiát.

További információ: tripart.hu

Fotók: Facebook