A színpad mindkét oldalán

Lehet, hogy ezentúl inkább rendezéssel foglalkozik majd?

Színésznő vagyok, az igazi lételemem a színpadi játék, de nagyon érdekes, izgalmas kirándulás belekóstolni a rendezés világába. Nagy különbségnek látom, hogy míg egy bemutatóval a rendező alapjában véve befejezte a dolgát, a színészek a bemutató után is alakítják a darab további életét.

Mik voltak szakmai útjának legfontosabb állomásai?

27 évig voltam a Madách Színházban, a főiskola után ott töltöttem a gyakorlatomat, - a Macskákban 27 évig játszottam, tavaly szálltam ki a 30. évfordulón - és mind a mai napig játszom még ott, négy különböző előadásban. A Madáchban régóta nincs már klasszikus társulati tagság, minden fellépő szerepre szerződik. Az Újszínházban viszont más a felállás, ott van társulat, és ebben tag is vagyok. Annak ellenére, hogy játszottam zenés darabokban prózai színésznőnek érzem magam. 1989-ben prózai szakon végeztem, - annak idején többek között Schnell Ádámmal, Györgyi Annával, Kautzky Armanddal, együtt - Szirtes Tamás osztályában. Tízen végeztünk és egy osztálytársunk kivételével mind a pályán maradtunk. Nem tudom, hogyan mondjam, - sajnos, vagy hál Istennek, - keveset filmeztem, én alapvetően a színházat szeretem nagyon.Úgy gondolom, minden szerep egyúttal egy feladat, és ugyanez van, ha rendezésről beszélünk. Ezt a feladatot kell legjobb képességeink szerint megoldani. Színészi pályám csúcsának tartom játékomat Pozsgay Zsolt kétszereplős darabjában Meztelen éj.... Mozart ? ebben Almásy Sándorral játszunk együtt, ? illetve Kocsis István Árva Bethlen Katájában. Utóbbi egy monodráma, amit egyedül játszom.

Ön, - hisz sokat szinkronizál, - szinkronszínésznő is?

Úgy érzem, ez egy helytelen kifejezés, ugyanis véleményem szerint szinkronszínésznő nem létezik. Csak színész létezik, aki játszhat színpadon, forgathat filmet, rádiózhat, és szinkronizálhat is. Ez utóbbiban is szükség van színészi képességekre, még akkor is, ha ez esetben csak kizárólag a hanggal dolgozunk. Amikor valaki ott áll a szinkronstúdióban a mikrofon mögött ? bár ezt nem látja senki ? ugyanúgy gesztikulál, mintha a közönség előtt játszana, ez segít hitelessé tenni a szinkronhangot. Fontos a szereppel való azonosulás, de ha nem látszik valaki, akkor még gátlástalanabb is lehet a játéka, mintha figyelné a közönség.

Az első rendezésére az Újszínházban kérték fel.

Egy családi darabot rendeztem először, az Országjáró Mátyás királyt. Ezt követte a Buba Mara a Turay Ida Színházban, majd a Toll újra az Újszínházban, és most vagyunk premier előtt a Fővárosi Művelődési Házban az Apácák című darabbal. Tehát a rendezői pályámnak a legelején járok, de azt látom, hogy nagyon sok összetevője van egy darab sikerének, a színészek játékától kezdve a darabválasztásig.

Színészi pályáján eddig nagyon sok rendező keze alatt játszott. Vannak rendezői példaképek Ön előtt?

Igen vannak. Még a főiskolán dolgoztam Verebes Istvánnal, az ő rendezéseit nagyon kedveltem. A másik Iglódi István, akivel nagyon-nagy boldogság volt együtt dolgozni. Milyen érdekes, hogy a választottaim mindketten színész-rendezők.

Nem okoz nehézséget, ha kollégákat kell rendeznie?

De ez sokszor valóban nehezíti a helyzetemet. Amikor instruálók, akkor is színész maradok, azt mondom el, amit én játszanék. Legvégső esetben, - bár nem szeretek előjátszani ? felugrom a színpadra, és ott mutatom be, mi az, amit a színésztől szeretnék látni.

Ezek szerint segíti Önt a rendezésben a színész képzettsége.

Igen, mindenképpen úgy érzem. Azoknak a kollégáknak, akik fent vannak a színpadon mindenképpen jó, hogy színész rendezi őket.

A színészeknek szerepálmai vannak, a rendezőknek is vannak darabálmai?

Mint színész sem szerettem soha szerepálmokról beszélni, és rendezőként sem nyilatkoznék erről, de talán legyen elég annyi, igen vannak olyan darabok, amiket szeretnék megrendezni. Ha az élet megadja ezekre a lehetőséget, annak nagyon örülök, de ha nem, akkor sem dől össze a világ.

Tölgyesi Tibor