Színpad
A @LL3t4rgIA lesz a Vígszínház jubileumi évadának első bemutatója
Megkezdte jubileumi évadát a budapesti Vígszínház; a 130. szezon első bemutatója ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a @LL3t4rgIA lesz, míg a Pesti Színházban a Madame Tartuffe című darabot Kincses Réka állítja színpadra.
32 év után búcsúzik a Vojtina igazgatója
A Vojtina Bábszínházban már augusztus 18-án megkezdődött a jubileumi, 50. évad első két bemutatójának próbafolyamata. A szerdán tartott évadbeharangozó tájékoztatón Asbóth Anikó igazgató, a színház alapítótagja formálisan is bejelentette a tavasz óta hivatalos hírt, miszerint 2026. január elsejétől Láposi Terka vezeti a bábszínházat, de mint tanácsadó és bábszínész továbbra is segíti a Vojtina munkáját.
Ágoston Katalin és Schmied Zoltán házaspárt játszik
Ujj Mészáros Károly rendezésében szeptember 13-án lesz Molnár Ferenc A testőr című komédiájának bemutatója a budapesti Centrál Színházban. Balsai Móni és Ágoston Katalin felváltva játsszák a Színésznő szerepét. Balsai Móni elhúzódó betegsége miatt a premieren és az első előadásokon Ágoston Katalin lép majd színpadra. Ez lesz az első alkalom, hogy a fiatal színésznő és férje, Schmied Zoltán házaspárt alakítanak egy színdarabban.
Cserhalmi György újra mesél az Örkényben
„Éljen a kérdőjel, vesszen a pont!” – ezzel az örkényi mottóval indul az Örkény új évada, utalva a vezetőváltást követő izgalmas átmeneti időszakra. A 2025/2026-os évadban hat premiert tervez az Örkény István Színház, amelyek közül öt új, kortárs magyar mű: monodrámától a zenés darabig, regényadaptációtól a részvételi színházig terjed a kínálat.
Hegedűs D. Géza és Kiss Mari is visszatér a Rózsavölgyibe
Három darab magyarországi bemutatóját vállalta a tizennegyedik évadát kezdő Rózsavölgyi Szalon. Laurence Jyl Felső szomszédok című munkája Őze Áron, Audrey Schebat Búcsúüzenete Alföldi Róbert rendezésében kerül közönség elé. Az évad második felében Göttinger Pál irányításával viszik színre A Mentor című Daniel Kelmann darabot.
Hat bemutatóval készül a Radnóti
A Radnóti Színház társulata hat bemutatóval és két új taggal – Katona Péter Dániellel és Krisztik Csabával – készül a 2025/2026-os évadra. Az idei évad mottója a „Benne vagy!”.
A Recirquel lesz a holland kulturális fesztivál sztárfellépője
A Recirquel Hollandia vezető kulturális fesztiválján mutatja be Paradisum című, nagy sikerű produkcióját.
Tizenhárom premiert ígér a Pécsi Nemzeti Színház
Egy ősbemutatóval, klasszikus és kortárs darabokkal, összesen tizenhárom premierrel, köztük hat nagyszínházi produkcióval várja a közönséget a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) a 2024/25-ös évadban – közölte a társulat igazgatója a teátrum évadnyitó sajtótájékoztatón.
Sodró Eliza: Velem akármit csinálhatnak, akkor is színésznő leszek
Kollégái szavazatai alapján Sodró Eliza az idei Kaszás Attila-díj egyik jelöltje. A Radnóti Színház művésze számára ez a díj nem a csillogásról, hanem a közösségről szól.
Máté Gábor megnyitotta utolsó évadát a Katonában
A Katona József Színház hétfői évadnyitóján Máté Gábor a következő évad első szakmai feladatairól beszélt. Végül formálisan is bejelentette a június óta már hivatalos hírt, hogy 2026. február elsejétől Székely Kriszta rendező vezeti a teátrumot.
Három színész, három történet – videón a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei
Bakonyi Csilla, Csathó Norbert és Sodró Eliza, a 2025-ös Kaszás Attila-díj három jelöltje videón is mesél a színház küldetéséről, felelősségéről és közösségformáló erejéről.
Az erős nők a legtörékenyebbek
Bakonyi Csilla a Kaszás Attila-díj szavazásának végső körében arról vallott, miért különösen kedves számára az utolsó három jelölt között lenni.
Ősztől országszerte játsszák a Gyulai Várszínházban bemutatott darabokat
Lezárult a Gyulai Várszínház 62. évada: június 27-e és augusztus 17-e között 34 programmal várták a közönséget, négy új, saját bemutatót és egy felolvasószínházi bemutatót, két színházi, egy zenei és egy irodalmi humorfesztivált, valamint egy filmbemutatót tartottak – közölte augusztus 18-i sajtótájékoztatóján a teátrum igazgatója.
Utálom a földtechnikát, Frenák mégis folyamatosan a földre küld!
Cserháti Gergelyt az egyetemről rögtön a Magyar Nemzeti Baletthez szerződtették, de rájött: sem a klasszikus stílus, sem a társulati forma nem a sajátja.
Jókai és világa, ahogyan még nem láthattuk
Eddig rejtett fotókat tett közzé az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár: a Jókai-emlékév alkalmából több mint száz, Jókai Mórhoz és színházi munkásságához kapcsolódó fénykép között böngészhetünk.
Guinness-rekorder Richter lett az idei év Karádi-díjasa
Richter Angelina kapta idén a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Béla Arany Emléklánc Díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben.