D_SOS20251001002.jpg

Színpadon Batthyány Lajosné Zichy Antónia élete

Minden aradi vértanú és Batthyány Lajos is igazi példakép a magyarság és a következő generációk számára – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára Szerencsen, a Tony – Szeressétek egymást és tiszteljétek Atyátok emlékét című darab bemutatója előtt mondott beszédében.

Koncz Zsófia úgy fogalmazott: „az özvegyek az egész életüket feltették arra, hogy ápolják a vértanúk emlékét.” Szerinte az aradi vértanúk emléke és október hatodika előestje „egy nagyon különleges mérföldkő a magyarság életében”. Mint mondta, talán ez az egyik legszomorúbb, de mégis leginkább bizakodásra okot adó nemzeti gyásznapja a magyaroknak. Hozzátette, Batthyány Lajos Magyarország egyik legrégibb és legtehetősebb családjába született, így békés, nyugodt és kiszámítható élet várhatott volna rá. Kiemelte, Batthyány mégis felvállalta azt, hogy a magyar szabadságért és a szuverenitásért a végsőkig el fog menni, „még Kossuthnál is radikálisabb volt”.

Megjegyezte, az 1840-es évek közepétől a főrendi ellenzék vezetője, 1847-től az Ellenzéki Párt elnöke volt, 1848. március 17-én pedig Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke lett. Az államtitkár ismertette, 1848. szeptember 11-én Batthyány Lajos lemondott, és Deák Ferenc azt javasolta neki, hogy meneküljön el. Batthyány annyira szerette hazáját, hogy inkább vállalta a letartóztatást, a hadbíróságot, majd a kivégzést – tette hozzá.

Koncz Zsófia szerint az aradi vértanúk alapozták meg, hogy ma a magyarok szabadon és szuverén országban élhetnek. Hozzátette, ebből erőt kell meríteni, hiszen nagyon sokat kell küzdeni a mai világban azért, hogy az ország független és szuverén legyen.

Batthyány-Schmidt Margit a Magyar Batthyány Alapítvány és a Magyar Női Unió képviseletében egyebek mellett arról beszélt, hogy a Szerencsen látható előadás ősbemutatója 2019 novemberében volt, a darabot azóta több külföldi és magyarországi helyszínen is bemutatták. Az előadás előtt Batthyány Lajos utolsó, Zichy Antónia által magyarra fordított levelének másolatát adta át Koncz Zsófiának.

A darab visszaemlékezés egy teljes életútra, gróf Batthyány Lajosné Zichy Antónia – akit társasági életében Tonynak hívtak – életének története emlékképekben elevenedik meg. Az előadásban Zichy Antónia szerepében Horváth Lili Jászai Mari-díjas színész, Batthyány Lajos szerepében Jászberényi Gábor színész látható, a darab produkciós vezetője Batthyány-Schmidt Margit, rendezője Tollár Mónika.