?Egy olyan pillanatban találkoztunk, amikor már volt saját közönségünk, ám mindenki vágyott arra, hogy kicsit másfelé is kacsintgasson. Mindannyian próbálkoztunk már együttműködni másokkal, ezek természetesen fantasztikus élmények voltak, de fúzió akkor van, ha mindkét irányból valós és őszinte az érdeklődés. Nemcsak eljátszunk valamit, aztán ennyi. Az a jó, amikor leül a két társaság próbálni, és ott olyan igazi alkotás folyik, hogy közben azt gondolod, bárcsak sosem érne véget. Vigyük el minél hamarabb a közönségnek!? ? meséli Ferenczi György a közös munkáról.

Csik.zk.foto2

Mint elmondta: Magyarországon régi hagyománya van a fúziónak, már a ?70-es években is előkelő helyet foglaltunk el a világzene területén, tehát magas a mérce, a közönség pedig rendkívül igényes és szomjas a minőségi muzsikára. A Racka rajongótábora az elmúlt 13 évben már megszokhatta, hogy a zenekar mindig előáll valami újdonsággal és azt csinálja, ami jólesik neki. ?Próbán akkora erő van a két zenekarban, hogyha az a koncerten elszabadul, óriási siker lesz. Nálunk nincs showbiznisz, csak kiállunk a színpadra, zenélünk és egybeolvadunk. Rengeteg ötletünk van, azért remélem, hogy nem gondolkodtuk túl a dolgokat, de bízom benne, hogy a közönség érteni fog minket. Szerencsések vagyunk, mert a Csík zenekarban is megvan ez a bátorság és az újító gondolkodás? ? teszi hozzá.

Ferenczi György felidézte, hogy az első közös projektjük egymás után három évig tartott, de a szünetekben is mindig kommunikáltak és jártak egymás koncertjeire. ?Több mint negyven közös előadást követően a tavalyi parkos koncertünk után ültünk le újra együtt zenélni, és akkor éreztük, hogy eljött az idő: megint van új mondanivalónk. Sokan azért jöttek el, mert rackások, de kíváncsiak voltak, milyenek vagyunk együtt a Csík zenekarral és fordítva is így történt. Mostanra sikerült elérnünk azt, hogy a két közönséget is közelebb hozzuk egymáshoz. A számok közti perceken át tartó tapsok nagyon jó visszaigazolást adtak? ? emlékszik vissza.

Csik.zk.foto

?Első találkozásunkkor éppen egy szép kalotaszegi muzsikát játszottunk koncerten, amely nagyon megtetszett Gyurinak, összeismerkedtünk, beszélgettünk, én pedig később megkértem, hogy egy hasonló dalban szájharmonikázzon, ami nagyon jó ízt adott. Ebből újabb zenei ötletek adódtak, mint például a nagy érdeklődésre számo tartó A népzenétől a rock and roll forradalomig című sorozatunk? ? meséli Csík János.

A Művészetek Palotájában tartandó koncerten a nagy közös sikerek eljátszása mellett újfajta kezdeményezéseknek és páratlan hangszerduóknak is teret adnak majd. A tájegységek muzsikái kombinálódni fognak, egyes moldvai, csángó, erdélyi és széki népdalkülönlegességek amerikai zenékkel párhuzamba hozva is felcsendülnek. ?Azt szeretném, ha az emberek elgondolkoznának arról, miért esett jól nekik az, amit hallottak. Szeretnénk kíváncsiságot ültetni a szívükbe és a lelkükbe. A Most múlik pontosan című dalunk is ezért vált ennyire közkedveltté, mert aki korábban nem hallgatott még népzenét, annak is sikerült felkeltenünk az érdeklődését? ? emeli ki Csík János.

Végh Nóra

Fotó: Mándi Emese