A színház MTI-hez eljuttatott közleményében Horgas Ádám kifejtette: az Életrevalók színpadi adaptálása során számos nehézségbe ütközött. ?Nagyon sok minden, amit a film nagyvonalúbb dramaturgiában kezelhet, hiszen a képek megsegítik, filmes eszközeink híján a színpadon nem él meg. A koncepcióm fontos elemeinek egyike volt, hogy a háttértörténeteket is jelenítsük meg? ? mondta. Hozzátette, hogy szerepeket is összevont, azért is, hogy kevesebb színésszel is eljátszhassák a történetet. A nehézségek között említette az olyan valódi filmes jelenetek színpadra vitelét, mint az autósüldözés vagy ejtőernyőzés.


eletrevalok_600x411.png
Fotó: jatekszin.hu

 

?Abban biztos voltam, hogy az afroamerikai szálat elvetem, hiszen nálunk ez nem arról szólna, mint Franciaországban, viszont Driss karakterével ? aki a mi előadásunkba cigányfiú lesz ? igyekeztem a roma kultúrát beépíteni? ? mondta. Hozzátette: a látásmód képi világának kifejezéséhez rátalált az Igazgyöngy Alapítvány művészeti iskolájára, ahol hátrányos helyzetű és cigány fiatalokat próbálnak a művészet, a festészet eszközeivel segíteni, hogy beilleszkedhessenek a társadalomba. ?Az itt született alkotások annyira magával ragadóan fejezik ki a világképüket, hogy segítségükkel láttatni tudok egy igazán kalandos, mitikus, autentikus vonalat, olyannyira, hogy még díszletelemenként is használjuk majd? ? mondta.

 

Mint fogalmazott, a történet számára olyan, mint egy népmese, a legkisebb szegény fiú sztorija, akinek sikerül egy különleges ember barátságának segítségével kitörnie a nyomorból. Hirtling István alakítja a főszereplő Philippe-et, aki nyaktól lábig béna és 24 órás, bennlakásos ápolót keres. ?Ez egy csodás történet, és nagy kihívás lesz számomra eljátszani Philippe-et, aki kerekesszékben él, már csak azért is, mert alapvetően izgő-mozgó színész vagyok. Ehhez a problémához már segítséget is ajánlottak, valószínűleg a Pető Intézet segít majd a dolgok technikai elsajátításában? ? mondta a színész, aki azt tartja a legfontosabbnak, hogy az előadással elősegítsék a fogyatékossággal, és a mélyszegénységben élők társadalmi integrációját, ráirányítsák a figyelmet a témára. ?Azt sem tudom, hogy ebben a rohanó életben képesek vagyunk-e segíteni másokon, vagy egyáltalán belegondolni abba, hogy emberek milyen terhekkel élik az életüket, hogy milyen napi kihívásokkal küzdenek. Nem árt, ha a színház eszközeivel, időnként erre is rávilágítunk? ? fogalmazott a színész.


15625763_1382370265167847_4653879863249828072_o_600x450.png
Fotó: Játékszín Facebook-oldala

 

Eric Toledno és Oliver Nakache Életrevalók című művének további szerepeiben Zsurzs Kati, Szőlöskei Tímea, Kovács Dézi, Klem Viktor és Szirtes Balázs látható. Az előadás dramaturgja Lőkös Ildikó, a díszletet Horgas Péter, a jelmezeket Bujdosó Nóra tervezte.

 

Forrás: MTI