Szirtes Edina „Mókus”: Minden versnek megvan a maga zenéje

Bármelyik szabadon választott Petőfi-verset feldolgozhatták a jelentkezők?

Sok verset tartalmazó listából kellett választani. Rengeteg alkotás szerepelt benne, bevallom, el is csodálkoztam, hogy alig hiányzott a Petőfi-összesből. Ráadásul műfaji kötöttségek nélkül lehetett a műveket megzenésíteni.

A dalt azután mp3-as formában várták?

Bizony. Nagyon sok verset küldtek be. Én magam hárommal pályáztam, és mindegyik nyert.

Ezért lettél az est házigazdája?

A házigazdaszerep igazából abból áll, hogy ezek a csodálatos emberek megbíznak bennünk. Elküldték nekünk a szerzeményeiket, mi pedig elkezdjük átformálni azokat a konkrét zenekari felállásunkra. Tehát az alapzenekar ugyanaz lesz mindenkinél. Jönnek a szólisták, és előadjuk együtt a műveket, olyan formában, ahogy vélhetőleg ők sem adták még elő, hiszen nem a saját együttesükkel érkeznek.

A zenekarban Jobbágy Bence gitáros, Nagy Ádám jazzgitáros, Cserta Balázs szaxofonos, Boros Attila basszusgitáros, valamint Fábry Adonisz ütőhangszereken, zongorán és harmonikán vesz részt. Velünk lesz Lisztes Jenő cimbalomművész is, aki – ha minden jól megy, és hazaér vonattal Brnóból – az én versfeldolgozásaimban fog közreműködni.

Jogos a házigazdai szerep, hiszen a versfeldolgozás számodra olyan, mintha az anyanyelved lenne.

Majdnem kizárólag verseket éneklek vagy zenésítek meg.

Olyan ez számomra, mint egy kis sziget, amit az otthonomnak tekinthetek a zeneművészeten belül. Remélem, nem túlzott elbizakodottság a részemről, mert tényleg tisztelettel és szeretettel fordulok a versek felé, nagyon sokat jelentenek nekem. 

Kis koromban valamiért a verseket találtam meg, nem a dalokat, dalszövegeket. József Attila volt az első költő, aki tízévesen megmentette a kis lelkemet: „De a legjobban szeretném, / Ha szeretnék.” Egy-egy vers olyan útmutatás, hogy szinte egyetlen gondolata elég egy egész életre, hogy zászlóként és célként cipeljük a szívünkben és a szellemünkben.

Ugyanakkor a vers megzenésítése nem a legegyszerűbb feladat, hiszen a dalok általában fordítva születnek: előbb van a dallam, és arra jön a szöveg.

A színházi musicaleknél, amikhez volt szerencsém zenét írni, akadt szövegíró, aki azt kérte, csak dallam legyen, és ő majd arra ír. Én magam viszont fordítva működöm. Nagyon szeretem, ha megvan a vers, ugyanis onnan már játszva meg lehet zenésíteni, hiszen minden egyes versnek van már saját zenéje, ritmusa.

Gondoljunk csak bele József Attila már idézett Mámor című versébe: „Szeretném felverni lelkem dalával / A szomorúk szivét, a világot.” Ebben eleve ott egy olyan virtus, egy olyan erő, mint egy nyílvessző, mint egy forradalmi jelmondat. Tele van lüktetéssel és olyan energiával, hogy az ember már érzi: úgy fogja elénekelni, akár egy csatakiáltást. Minden költeménynek van zenéje, én legalábbis így hallom, ezért szerintem sokkal könnyebb versre zenét írni.

Amíg a színészi előadások között kisebb az eltérés, a zenés feldolgozásoknál, például a Kaláka, a Misztrál vagy Ferenczi György esetében egészen radikálisak a különbségek.

Bocsánatot kérek mindenkitől, mert minden művészet a maga nemében a teljesség – talán kicsit elfogult vagyok, de természetesen a zene mindenekfelett van.

Én „érző óriásoknak” hívom a költőket. Szerintem ők nemcsak a szavakkal emelkednek ki, hanem azzal, ahogy éreznek, ahogy átérzik a jelenlétet a világban, ahogy analizálnak. Ahogy ők itt hagynak egy-egy gondolatot, én annak hatására kezdek el muzsikálni.

Ez olyan többlet, mint amikor az egyik ember a másikban társra talál. Ami bennem nincs meg, azt megtalálom a társamban. Ez a kiegészítés a kettőnk többlete. Tulajdonképpen ez a kicsi, szánalmas és erőlködő életünk lényege, amihez nem kell más, csak szeretet és figyelem. A zenén belüli rengeteg műfaji lehetőség pedig végtelen kifejezési formát ad az irodalom mellé.

Mit tudhatunk meg a konkrét produkciókról, hány fellépővel találkozhatunk a MOMkultban?

Öten leszünk, és mindenki két számot játszik. Fellép Hodosi Enikő (Manoya), Jobbágy Bence (A Bence kalandjai), Patocska Olivér (Oliver from Earth), Pejtsik Panna (pannaflora) és Horváth András Ádám, valamint Huzella Péter és jómagam, akit a zenekarom kísér élőben. Érdekesség, hogy a Szeretném itthagyni… című verset én magam is megzenésítettem, de a két hölgyfellépő, Pejtsik Panna és Manoya is ugyanezt a művet választotta. Úgy látszik, ez egy igazi „hölgyvers”. Petőfi versei közül egészen elképesztően érzékeny, visszahúzódó darab, mint egy másvilági sugallat. Nagyon izgalmas látni, hogy mindenki mennyire másképpen nyúlt hozzá.

Fotók: Sorok Péter / Kultúra.hu