A Roadkill Cafe 20 éve alakult meg, azóta több változás is történt, és most újra, egyre sűrűbben tartotok bulikat.

Kárpi: A mostani Roadkill Cafe koncepciójában benne van, hogy váltogassuk a fellépők egy részét, és az eredeti, autentikus blues és funky mellett nyissunk a talán kicsit dallamosabb, Motown korszak dalai felé. A koncerteket annak idején még a Crazy Caféban kezdtük, volt, hogy heti kettőt is lenyomtunk. Na, azok tényleg az igazi asztalon táncolós, ereszd el a hajam típusú bulik voltak. Nálunk minden arra épül, hogy barátok vagyunk és szeretünk zenélni. Nem anyagi, érdeki alapon működünk.

Roadkill__PR_kep_1

Zoli, te most debütálsz a formációval. Mennyire követted korábban a tevékenységüket?

Mujahid Zoli: Nekem ez most nagyon izgalmas kihívás! A közönség soraiból már régóta követem a koncerteket. Pély Barna ? a formáció egyik alapító tagja ? 2000 és 2003 között a tanárom volt, amikor a Dr. Lauschmann Gyula Jazz Konzervatóriumban tanultam. Ebben az időszakban kezdtem el járni az akkor 10 éves együttes koncertjeire, furcsa belegondolni, hogy azóta megint eltelt ugyanennyi idő. Húsz év nagy dolog egy zenekar életében! Akkor még mint kisdiák mentem el megnézni a tanáromat, megtisztelő, hogy most pedig már a színpadon állhatok. Emlékszem, hogy már az első pillanattól kezdve lenyűgözött az az örömzenélés, amelyet ott megtapasztalhattam. Talán akkor ez a fogalom még nem is nagyon volt ismert az országban. Nagyon szeretem hallgatni a funkyt, azonban énekelni ritkán szoktam. Többek között ezért is lesz számomra különleges az este.

Kárpi: Zolira már a Megasztár idején felfigyeltem, és mivel sokat dolgozom együtt Tóth Verával, többször is volt szerencsém hallani őt. Személyesen öt éve ismerjük egymást. Az én ötletem volt, hogy Galambos Dorina és Mihályi Réka mellé ezúttal őt hívjuk meg.

A funky és a soul zene világába egészen az ’50-es, ’60-as évekig visszautaztok. Mi alapján válogattok dalokat a repertoárba?

Kárpi: A repertoárt igyekszünk stabilan tartani. Nem azzal szeretnénk színessé tenni a műsort, hogy mindig változtatunk, vagy csak a legnagyobb slágereket játsszuk el, hanem inkább a front variálásával. Így került a képbe Zoli is, aki ezúttal Pély Barnát váltja, aki amellett, hogy alapító tag, továbbra is az egyik rendszeres frontembere a zenekarnak.


Mujahid Zoli: A Roadkill Cafe kuriózumnak számít a hazai zenei életben. A 12 fős formációban nincs hiány a hangszerekből, több fúvós és két billentyűs is van, ami klubszinten szerintem elég ritka. Nagyon izgatott vagyok a fellépés miatt, már több próbán is voltam, és jó kritikákat kaptam a többiektől, ez engem is tovább inspirál. A közös nevező többek között James Brown, Albert Collins, Aretha Franklin, Marvin Gaye, Al Green és Stevie Wonder muzsikája, melyek hozzám is nagyon közel állnak. Mindig rádöbbenek, hogy még mennyi izgalmas stílus van, amelyben érdemes lenne jobban elmerülni.

Azaz újra felfedezitek a műfajokat.

Kárpi: Elsősorban az úgynevezett Motown korszakról beszélünk, amikor a blues, a funky és a soul zenét elkezdték egy kicsit poposan játszani. A szüleim akkor voltak fiatalok, amikor ezeket a slágereket énekelték. Azt tapasztalom, hogy bár alapvetően nem egy mai stílusról van szó, széles réteget meg tudunk mozgatni. Aki nem ismeri az eredetit, feldolgozást biztosan hallott már. Nagyon szereti a közönség például Marvin Gaye Mercy, Mercy, Me című számát, amelyet sokan talán inkább Robert Palmertől ismernek. Vagy említhetném Stevie Wondertől a Signed Sealed Deliveredöt, amelyet számtalan más előadó tolmácsolásában is lehetett hallani.

Milyenek a visszajelzések?

Kárpi: Sok pozitív visszajelzést kapunk! A színpadról minden apróság látszik, és az is kitűnik, hogy nagyon családias, baráti hangulatú zenekar vagyunk. Ezt a közönség is érzi!

Mujahid Zoli: Szerintem az Orfeum az egyik legnívósabb klubhelyszín most a fővárosban. Ha oda mész, akkor biztosan minőséget fogsz kapni. És nem mellesleg nagyon fontos a jó technikai felszereltség is, ott tényleg megszólalnak a dalok.

Kárpi, te fogod most össze a zenekart. Milyen terveitek vannak a jövőre?

Kárpi: Igen, én vállaltam magamra ezt a nemes feladatot. Nagyon élvezem, de azért bevallom, nem könnyű egyszerre ennyi embert irányítani. Amiben mindnyájan egyetértünk: szívügyünk a tiszta zene ? ez motivál bennünket. Én egyébként terápiás céllal tértem vissza a zenéléshez. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy már nem látszik rajtam, de nehéz dolgokon mentem keresztül. Agydaganatom volt, majd a műtét után agyvérzést is kaptam. Nem csak a zenébe, az életbe is nehéz volt visszatérni. Újra kellett tanulnom az alapvető életfunkciókat, a beszédet és a járást is. A Roadkill nagyon sokat jelent számomra, rengeteg ötletünk van. Én annak a híve vagyok, hogy jó, ha vannak távlati tervek, mint ahogy vannak is, de azért nem szabad mereven ragaszkodni hozzájuk. Egyelőre annyi biztos, hogy szeretnénk hatalmas bulikat csinálni!

Zoli, te is rengeteg mindent csinálsz, és még egyetemre is jársz közben.

Mujahid Zoli: Így van, a dalszerzés és a saját projektek is szépen beindultak. Nagy álmom egyszer egy, a táncdalfesztiválok hangulatát megidéző koncertet tartani. Játszom több mint három éve a Budapest Jazz Orchestrában, amellyel két lemezünk is jelent meg az utóbbi években. A tavalyi évet pedig végignyomtam a Fool Moon acapella csapattal. Ezek mind nagyon más dolgok, de szeretek egyszerre sok mindennel foglalkozni. Az egyetemet is folytattam, a Zeneakadémia jazz-ének mesterszakát az idén kezdtem el. Ha minden jól megy, akkor én leszek az első férfi, aki elvégezte itthon ezt a szakot.

Az októberi koncert felállása:

– ének: Galambos Dorina, Mihályi Réka és Mujahid Zoltán,

– vendég: Tóth Vera,

– basszusgitár: Csizmadia László,

– dobok: Kárpáti Rudolf Csaba,

– gitár: Arany Zsolt,

– ütőhangszerek: Mészáros Gábor,

– zongora: Lőrincz Ádám,

– billentyűk: Vinnay Csaba,

– harsona: Almási Attila,

– tenor/alt szaxofon: Bakó István,

– trombita: Csík Tibi

Írta: Végh Nóra