Tizennégy premiert, köztük hat egész estés előadást, két külföldi vendégjátékot, két magyar ősbemutatót, egy magyarországi premiert, valamint három új gyermek- és ifjúsági előadást is tartalmaz a Magyar Állami Operaház 2023/24-es évadának programja.

Tizenkét hónapra szóló évadtervet ismertetett Ókovács Szilveszter főigazgató az Eiffel Műhelyházban. Mint mondta, a dalszínház bevételorientált intézmény, akkor jár jól a dalszínház és a közönség is, ha játszanak. Ókovács elmondta: jövő kedden jár le a főigazgatói pályázat határideje, és ő beadja a pályázatát.

Orosz, cseh, lengyel és délszláv szerzők művei is szerepelnek a szláv szezon programján, de témájuk, alkotóik és más vonatkozások nyomán összesen negyven olyan mű található az intézmény 2023/24-es repertoárján, ami valamilyen formában kötődik a szláv kultúrához.

A Színházi Olimpia részeként az évadot 2023. szeptember 9-én és 10-én két külföldi vendégjáték nyitja meg az Operaházban.

Az első nap a berlini Komische Oper és a Zürichi Operaház koprodukciójában érkezik Mozart Così fan tutte című vígoperája Kirill Szerebrennyikov színrevitelében, Erina Yashima dirigálásával. Másnap a Kassai Állami Opera előadásában mutatkozik be először Magyarországon Karol Szymanowski 20. századi lengyel zeneszerző Roger király című operája Peter Valentovič vezényletével, Anton Korenči rendezésében.


6419c366d9c70ae74fc069e3.jpg
A Magyar Állami Operaház 2023/2024-es évadáról tartott sajtótájékoztató az Operaház Eiffel műhelyházában. Fotó: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház

Az Operaház története során először tűzi műsorára saját produkcióban Dvořák Ruszalka című operáját, a címszerepben Brassói-Jőrös Andreával, Szikora János rendezésében, Kesselyák Gergely vezényletével, cseh nyelven.

Mozart Don Giovanni című operáját Salzburg, Berlin, Madrid, Amszterdam és Párizs után Budapesten is megismerheti a közönség Claus Guth 2008-as színrevitelében, Bretz Gábor címszereplésével, Kocsár Balázs vezényletével. Ugyancsak Bretz Gáborral a főszerepben tűzi műsorára az Opera Muszorgszkij Borisz Godunov című alkotását, amely több mint 22 év után tér vissza az együttes repertoárjára, először a Rimszkij-Korszakov-féle átdolgozástól mentes változatban. Az előadást Almási-Tóth András rendezi, karmestere Kocsár Balázs.

Az újra játszó Eiffel Műhelyház 2023 decemberében két magyar ősbemutatót is műsorára tűz.

Eötvös Péter az Opera megrendelésére írt első magyar nyelvű operája, a Valuska Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényét adaptálja színpadra. Az előadást a szerző dirigálja, a művet Haja Zsolt címszereplésével Varga Bence állítja színpadra.

A Jézus születését elmulasztó negyedik napkeleti bölcs történetét dolgozza fel Selmeczi György Artaban című adventi szeánsza. Különleges színházi élménynek ígérkezik Auber Fra Diavolo, avagy A terracinai vendégfogadó című vígoperájának bemutatója.

A Magyar Nemzeti Balett Bartók TáncTriptichon című előadásában két új bemutatóval egészíti ki Velekei László idén februárban bemutatott A fából faragott királyfi című koreográfiáját. A csodálatos mandarint Venekei Marianna, a Táncszvitet Várnagy Kristóf állítja színpadra, a produkció karmestere Vajda Gergely.

Az Eiffel Műhelyház ifjúsági programjai közt Donizetti A csengő című vígoperáját Toronykőy Attila adaptálja a fiatalabb korosztályok számára. Ezt követően a Magyar Állami Operaház Gyermekkara és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeinek közreműködésével jön létre a népszerű Szörényi–Bródy-rockopera ifjúsági változata, Az István, a király (junior). A Magyar Nemzeti Balettintézet KisHattyúk tava és a KisCsipke mintájára mutatja be KisKalóz című előadását A kalóz című klasszikus balett története nyomán.

Az évad jövő nyári bemutatójaként az Opera Rossini A sevillai borbély című népszerű vígoperáját újítja fel a Margitszigeti Színházban. Káel Csaba rendezése a 2024/25-ös évadtól az Operaház repertoárján is szerepel.

A nemzetközi hírű előadók közül Plácido Domingo először lép fel koncertszerű előadásban az Operaházban, és énekli el Nabucco szerepét. Anna Netrebko és Yusif Eyvazov ugyancsak hangversenyszerű előadásban lép a közönség elé Verdi A trubadúr című operájának főszerepeiben az Eiffel Műhelyház Mozdonycsarnokában.

Jövőre is folytatódik az operaházi Sztárestek zongorával című sorozat Kristīne Opolais, Piotr Beczała, Olga Peretyatko, Ferruccio Furlanetto és Lisette Oropesa fellépésével, míg Príma Donnák címmel Kossuth-díjas operadívák számára életmű-gálaestet is útjára indít az Opera az Eiffel Műhelyház Bánffy termében. Az esteken fellép Tokody Ilona, Komlósi Ildikó, Lukács Gyöngyi, Kolonits Klára, Sümegi Eszter, Miklósa Erika és Rost Andrea.

Az Eiffel Műhelyházban hétvégenként, havi rotációban az előző évadok nagy sikerrel bemutatott ifjúsági előadásai jelentkeznek, 2024 áprilisától az előző évadok ide meghirdetett premierjei, a Figaro3, a Les Enfants Terribles – Veszedelmes éden, a Poppea megkoronázása, A képzelt beteg, avagy Őfelsége komédiása és a Pelléas és Mélisande visszakerül a repertoárra.

Az Opera a befogadó színházként működő Erkel Színházban is újra játszik két sorozat erejéig: a János vitéz és az István, a király szimfonikus változata lesz itt látható.

A Magyar Állami Operaház Zenekarának Andrássy úti koncertjei ugyancsak követik a szláv szezon tematikáját.

A tematikus koncertprogram záróeseménye az Opera hagyományos évzáró és díjkiosztó gálája, a Csillagóra 2024. június 23-án.

A zenei együttesek a Psalmus Hungaricus ősbemutatójának centenáriuma alkalmából 2023. november 15-én ünnepi műsorral készülnek a zeneszerző kiemelkedő alkotásaiból az Eiffel Műhelyház Mozdonycsarnokában. A Zenekar, az Énekkar és a Gyermekkar a zene világnapján az Operaházban adja elő Mahler VIII. szimfóniáját, halottak napján és két további alkalommal Verdi Requiemje, újév napján és másnapján pedig Beethoven IX. szimfóniája csendül fel.

A bukaresti Nemzeti Opera fennállásának centenáriuma alkalmából a Magyar Állami Operaház is meghívást kapott a román fővárosba, ahol Debussy Pelléas és Mélisande című produkciójával vendégszerepel a budapesti társulat. A Magyar Állami Operaház együttesei az Egyesült Arab Emírségbe látogatnak 2023 szeptemberében, ahol a Dubaji Operában előbb a Magyar Nemzeti Balett produkciójában A hattyúk tava, majd az Opera társulatától a Pillangókisasszony látható. Mindkét produkciót az Opera Zenekar kíséri.

Nyitókép: Melnyik Tatyjana és Melnyik Vlagyiszlav balettművészek a Magyar Állami Operaház 2023/2024-es évadáról tartott sajtótájékoztatón az Eiffel Műhelyházban. Fotó: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház