Persze nem összevissza, hanem a sznúker végjátéka szerint, amely kettő és hét közötti pont megszerzését teszi lehetővé, ha ? sorrendben ? a sárga, zöld, barna, kék, rózsaszín és fekete golyó beesik az asztal négy sarkán és a hosszanti falak közepén elhelyezett lyukak valamelyikébe. Május 5-én 11 óra és 12.30 között a Puskin mozi Metropolis termében W. Pluhár AttilaKiraboltak című tizenegy percese volt a ?sárga?. A maga helyén értékes, fontos golyó, de az ál-presszókirablási rövidtörténet a gyermek felett huzakodó ex-házastársi konfliktusának nem mutatkozott pörgése, a ?rabló? télapó-jelmeze legfeljebb a mű kopottas fanyarságát erősítette. Simonyi BalázsFinale című ötletfilmecskéjében (nyolc perc) ? legyen ez a ?zöld? ? az előbbihez hasonlóan a mindig roppant megbízhatóan teljesítő Elek Ferenc játszotta az egyik kulcsszerepet. Nem érdemes a látszólag sötétebb hatalmakat mozgásba hozó éjszakai kaland poénját lelőni, ám erre a poénra filmet húzni sem igen érdemes: egy szórakoztató összeállítás hatvan másodpercben is megoldhatná, szinte viccként.
Zomborácz Virág: Valami kék
Zomborácz Virág alkotása, a Valami kék (15?) véleményem szerint nem ?kék? (az hat pont lenne), csupán ?barna?, négy pontért. Ütős forgatókönyvből készült: falusi (részben roma?) lakodalmon a menyasszonyból lett elsőórás feleség tétlenül végignézi, hogy erre az alkalomra hazatért volt barátnőjén, mostanra talán riválisán a lagzi brutál férfi vendégeinek egy csoportja nemi erőszakot kövessen el. A szociofilmes beütésű hatásos miliőábrázolásnak az élő hang göcsörtössége sem akadálya, s a puccos-provokatívan érkező ?nem egyetemista, csak főiskolás? Mari (kommunikáció szak) megpróbáltatása eléggé összetett esemény, bár inkább csak jelzett dráma. Szerkezetének óriásmolekulái közt azonban megrekednek a kommerszebb képek. A célba lövési jelenethez (Mari jobban akarja forgatni ? és jobban is forgatja ? a puskát, mint a feldühödő, begerjedő férfiak), a késes fenyegetéshez (a tortaszelő késből gyilkos eszköz is válhatna) a helyzetjelentés hol tragikusan hatásosnak, hol elmosódottabban lírainak szánt felvételei nem nőnek fel.
Kárpáti György Mór: Erdő
Az Erdő, Kárpáti György Mór tizenkét perces munkája már bizonyos nemzetközi hírnévnek (fesztivál-meghívásnak) is örvend. Sorrendünk szerint ?rózsaszínnek? kell mondanunk, holott dramaturgiájának alapja a fekete-fehér fényképezés. A közelebbről kihüvelyezhetetlen gyilkossági história érdekességét a következmény (a halott látványától lelkileg sokkolt, megfélemült fiatalember és kedvese sietős távozása az ifjúsági táborból) rontja, az előzmény ? a számháború ? viszont utólag is feszültségben tartja. A minden egyes embert fenyegető leolvasás, a játékból való kiiktatódás érett vizuális kifejezőeszközeit a címbeli motívum fogja össze. E toposz kimeríthetetlen: Kárpátiék a rengeteg művészeti erdőtől is (meg)láttak egy újabb erdőt.
Kitűnően pozicionált film (10?) a francia művészgárdát felvonultató TikiTúri Bálint
Tiki
Márktól. A Matthieu Querre játszotta bűvészpalántát szekundáló bohócnak szerződteti a cirkusz, ő azonban egy kis szerencsével, finesszel, szerelmetes biztatással ? s bizonyára az ébredező tehetségével ? hamarosan lekörözi az ellenséges fő- és a segítőkész másik főbohócot. A clowntréfa filozófiája nem új és nem különösebben mély, ám a cirkuszromantika, a cirkuszsablonok fölé lebeg az etűd, mely rugalmasan hívja elő az ezerszer látott porond-, sátor-, lakókocsi- és egyéb keretek jelentésköreit. E szivárványos kisfilmet nevezhetjük ?kéknek? ? második legértékesebbnek ? a film-golyók sorában (és nem azért, mert Egressy Zoltán részben rokon műnek tekinthető tragikomédiája a Kék, kék, kék címet viseli).
Harmincegy perces terjedelme folytán a Porcukor játékfilm közeli lehetőségei jócskán meghaladják akár a Zomborácz-film narratívájának és vizuális struktúrájának lehetőségeit is. Schwechtje Mihály fiatalember hőse meggondolatlan (Melbourne-ig nyilalló) internetes ismerkedésbe kezd, amiért jelenlegi kapcsolatának megszakadásával fizet. A fiú állatkereskedésben dolgozik, ez arra inspirálja az alkotókat, hogy számos érdekes kisállatot antropomorf vagy metaforikus állapotban fotografáljanak. Gyakori, hogy az emberi és az állati szereplő egy kompozícióban tűnik fel. A képtartalmak összecsúsztatása, a képminőségek rímeltetése (például az informatív ?valóságos? és a részeként működő képernyő-kép mértaniasan is szembeszökő összecsengései-konfrontációi) éltetik a (valószínűleg) kétszeresen is halálos történet áramlását. A mellékszálak lelassítják a filmet: ennyit akkor bírna el, ha valóban nagyjátékfilm lenne. Polgár Csaba az érzelmi viharaiba, döbbeneteibe fáradt fiatal férfi önmagára koncentrálását, a női főszereplők a natúr viselkedésre való törekvést néha túlzásba viszik. A képzettársítások hívójelein (zabálás-képek az undor, önpusztítás, iránytalanság jelzéseként stb.) még lehetett volna finomítani, mégis e film mondható a délelőtt ?feketéjének?.
Valamennyi mozit olyan pályakezdő filmes készítette, aki szakmailag jól ismeri terepét, a film ?biliárdasztalát?, zöld posztóját. Tudja, mit érdemes a kamera elé rendezni, játszani (a bizalmat megháláló fénypontokat, a lehúzott autóablak mögött kissé ?filmtörténetileg? is elhúzó tájat, az elvonatkoztatható valóságdarabokat, a ténylegesen filmes színészi stílust); tudja, mire való (maradjunk szimbólumként a dákó segédeszközeinek bevett neveinél) a hattyú, a pók (ami a pókot illeti, Schwechtje állatkereskedője különösen tudja; illetve épp nem tudja). Nota bene, fiatalok: nem sok kellett volna hozzá, hogy a sznúker világbajnokságot egy huszonegy éves tehetség nyerje (a harmincöt éves öreg róka ellenében).
E röpke összehasonlítás, futó értékmérés természetesen mindössze játék. Nem kizárt viszont, hogy azoknak lesz igazuk, akik úgy tartják ? véleményük az interneten is domináns ?: a filmszemle tizenegy versenyfilmjénél több érdekességét tartogat a közel harminc kisfilm vetélkedése.
